Trump bejegyzéseit „tényellenőrök” segítségével vizsgálja a Twitter
A CNN és a Washington Post vizsgálja az elnök bejegyzéseit
Trump bejegyzéseit „tényellenőrök” segítségével vizsgálja a Twitter

Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

2020. 05. 27.
Kedden egyértelművé tette a Twitter, hogy ellenőrzik Trump bejegyzéseit, és a kérdéses tweeteket megjelölik.

Legutóbb Trump postai voksolást kritizáló bejegyzését emelte ki a Twitter, és a döntés alátámasztására több olyan főáramú médiához tartozó orgánumot is hivatkozásként jelölt meg, mint például a CNN és a The Washington Post.

Trump bejegyzése így szólt: „SEMMI (NULLA!) esély van arra, hogy a postai szavazás nem alapvetően csalásra lesz használva. A postaládákat feltörik, a szavazólapokat meghamisítják, sőt törvénytelenül nyomtatják ki, és hamis névvel írják majd alá.  A kaliforniai kormányzó több millió szavazólapot küld ki több millió embernek, bárkinek, aki csak az államban lakik, attól függetlenül, hogy az adott illető hogy került oda, kap majd egyet. Ezt követően jönnek majd a szakemberek és elmondják ezeknek az embereknek, akik közül sokan azelőtt nem is gondolkoztak a szavazáson, hogy kire és hogyan szavazzanak. Ez egy manipulált választás lesz. Szó se lehet róla”

Ehhez a bejegyzéshez tartozó figyelmeztetés az alábbi oldalra vitte a látogatót:

„Kedden, Trump elnök több állításban is manipuláltnak nevezte a kaliforniai kormányzó, Gavin Newsom által a koronavírus miatt bejelentett postai szavazást. Ezek az állítások a CNN és a Washington Post illetve más források szerint megalapozatlanok. A szakértők szerint a postai utón történő szavazások elhanyagolható mértékben biztosítanak lehetőséget csalásra.” – állítja a közlemény.

„Trump hamisan állította azt, hogy a postai utón történő voksolás manipulált szavazást eredményez. A „tényellenőrök” szerint nincs bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a postai szavazással csalni lehetne. Trump tévesen állította azt is, hogy Kaliforniában mindenki kap szavazó lapot attól függetlenül, hogy ki ő, és hogyan került az államba. Ezzel szemben a valóság az, hogy csak regisztrált szavazók kaphatnak szavazólapot. Bár Trump Kaliforniát támadta meg, már több államban, többek között Oregonban, Utahban, és Nebraskában is bevett szokás az efféle voksolás.” – fejtette ki a Twitter figyelmeztető oldala.

A magyarázat hagy némi kivetnivaló magában, amikor egy ponton azt állítja: nincs arra bizonyíték, hogy a postai utón történő szavazással történt visszaélés, a másik helyen meg azt mondja, hogy csak elhanyagolható mértékben történtek csalások.

Trump a kritikára válaszul komoly szabályozással fenyegette meg azokat a közösségi média platformokat, akik aktívan el akarják hallgattatni a konzervatív megnyilvánulásokat online.

„A republikánusok azt érzik, hogy a közösségi médiában teljesen el vannak nyomva a konzervatív hangok. Ezért mi erőteljesen szabályozzuk vagy bezárjuk azokat, hogy ez ne történhessen meg a jövőben. Láttuk mit akartak tenni 2016, de ez nem jött össze nekik.” – kezdte a Twitter bejegyzésében Trump.

Majd így folytatta: „…és így tennék most is. Nem engedhetjük, hogy országos szintűvé váljon a postai szavazás. Ez mindenki számár lehetővé tenné a csalást, a szavazatlopást és szavazólap-hamisítást. Az nyerne, aki a legügyesebben csalna. Ugyanez igaz a közösségi médiára is. Kapjátok össze magatokat. MOST!” – szólított fel az amerikai elnök.

Trump érvelése egybevág Kovács Zoltán államtitkár gondolataival is, aki szerint a Facebook aláment Soros György kéréseinek a Felügyelő Bizottság létrehozásával.

(Dailywire)

Megosztaná véleményét másokkal is? A Facebook-oldalunkon megteheti: 

 

---

Nem akar kimozdulni, de a Hetekről sem mondana le? Vegye meg az aktuális lapszámot a digitalstand.hu/hetek oldalon, vagy fizessen elő akciósan a nyomtatott hetilapra vagy a digitális formátumra a hetek.hu/elofizetes oldalon.

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!