Templomban és parkolókban imádkoztak a muszlimok, mert nem fértek be saját mecsetükbe
Az IKEA parkolójában tudtak eleget tenni a távolságtartásnak
Templomban és parkolókban imádkoztak a muszlimok, mert nem fértek be saját mecsetükbe

Forrás: BBC/Twitter

2020. 05. 27.
Közel 800 muszlim imádkozott az IKEA parkolójában a ramadán böjt vasárnapján. Korábban egy berlini plébániát ajánlottak fel muszlim imára.

Egy percet sem habozott az IKEA

A Frankfurt melletti IKEA engedélyével tartottak imát a Wetzlar mecset tagjai. A mecset elnöke a BBC-nek nyilatkozva elmesélte, hogyan történt a megkeresés.

„Az járványügyi előírások miatt alternatív helyet kellett kerestünk a közös imák megtartására. Ekkor jött az ötlet, hogy kérjünk engedélyt az IKEA-tól, hogy használjuk a parkolóját.”- mesélte Kadir Terzi aki amúgy nem sok reményt fűzött a megkereséshez.

„Az üzletvezető egy percet sem habozott és azt válaszolta, hogy igen imádkozhatunk. Ez meglepett és boldogsággal töltött el egyszerre.” – fogalmazott a mecset vezetője.

Nem csak az IKEA ajánlotta fel ingatlanát, egy berlini templom olyan muzulmánokat fogadott, akik nem fértek be saját mecsetükbe a távolságtartási előírások miatt. Monika Matthias-t, a plébánia lelkészét saját bevallása szerint nagyon megindította a muszlim imára hívás.

Pár nappal korábban egy plébánia fogadta be a muszlim hívőket

A Szent Márta evangélikus egyház lelkésznője a befogadást rendkívül komolyan vette, csatlakozott is a muszlimokhoz az imádkozásban.

„Németül vettem részt az imában és csak újra és újra azt tudtam mondani, hogy igen-igen, mert ugyanazok az aggodalmaink és félelmeink, és ezért tudunk egymástól tanulni. Gyönyörű, hogy így érzünk egymás iránt.”

Az Iszlám tanács – mely közel 400 mecsettel rendelkezik – áprilisban kijelentette, hogy a korlátozások miatt sok mecset csődbe mehet, az apadó adományokra való tekintettel.

A ramadán hónap utolsó pénteken nagy közös imát tartanak a muszlimok, ekkor nagy tömegben látogatják a mecseteket, azonban a koronavírusjárvány okozta korlátozások miatt egyszerre csak 50 fő tartózkodhat zárt térben. Ezt orvosolandó ajánlotta fel a Márta evangélikus egyház saját gyülekezeti házát a muszlimoknak.

„Ez egy csodálatos gesztus, ami örömöt ad nekünk a ramadán és a világjárvány közepette. Ez a pandémia egy közösséggé tett minket. A válság összehozza az embereket.” – mondta Taha Sabry, a közeli mecset imámja, aki ezután a Szűz Máriát ábrázoló ólomüveg alatt belekezdett imájába.

A neoreneszánsz vörös téglás épület totális kontrasztban áll a Neukölln-i kulturális központ mecsetével.

„Furcsa érzés volt egy ilyen helyen imádkozni, a klasszikus hangszerek és a képek miatt. De amikor jobban belegondolsz, és nem foglalkozol az apró részletekkel, akkor rájössz, hogy ez is valójában Isten háza...” – mondta Samer Hamdoun, az egyik muszlim hívő.

Ezek az események és kijelentések élesen egybevágnak a Vatikán által kiadott közleménnyel, melyben arra kérik a híveket, hogy ramadán alatt együtt étkezzenek a muszlimokkal.

Forrás: BBC / Reuters

---

Nem akar kimozdulni, de a Hetekről sem mondana le? Vegye meg az aktuális lapszámot a digitalstand.hu/hetek oldalon, vagy fizessen elő akciósan a nyomtatott hetilapra vagy a digitális formátumra a hetek.hu/elofizetes oldalon.

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!