Orbán: Két vírus ellen küzdünk, elsődleges szerepe van a lelkészeknek
A miniszterelnök a Kossuth rádióban beszélt a félelemvírusról
Orbán: Két vírus ellen küzdünk, elsődleges szerepe van a lelkészeknek

Youtube/Magyarország Kormánya

2020. 04. 03.
A magyar miniszterelnök péntek reggel a Kossuth rádióban tért ki arra, hogy most nem csak a koronavírus az egyetlen legyőzendő láthatatlan ellenség, hanem maga a félelem is.

„Lelkileg nem egyszerű az ország helyzete, így aztán a mienk sem… Harcolnunk kell minden ember életéért.” – fogalmazott Orbán. Hozzátette, most mindenki fél, ez érthető is, de „a félelem arra való, hogy legyőzzük. Ezt hívják bátorságnak.” A miniszterelnök úgy fogalmazott, két vírus ellen küzdünk: van a koronavírus és a félelemvírus.

A miniszterelnök szerint elsősorban a papok szerepét emelte ki a félelem leküzdésében, „ők lelkierőt tudnak adni” az embereknek, kiemelte továbbá az államvezetők szerepét és utalt rá, hogy félelemmel nem lehet jó döntéseket hozni, illetve kiemelte a rendfenntartó szervek kötelességét is, mivelhogy nekik a szakmájukból fakadóan bátornak kell lenniük.

Orbán azt is kiemelte, hogy az idős embereknek különösen nehéz lehet az elmagányosodás, hogy nem találkozhatnak most másokkal. Az életkor előrehaladtával az emberi kapcsolatok még jobban felértékelődnek.

A reggeli rádióinterjúban szó esett arról is:

- árpilis 11.-én lejáró kijárási korlátozás esetleges meghosszabbításáról, kérte az embereket, hogy ha lehet, mellőzzék a rokonlátogatást húsvét idején.
- bejelentette, hogy a kormány április 7.-én fog előállni egy nagy gazdasági akciótervvel. Erről úgy beszélt, hogy egy jövőre nézve reményt adó akciótervről van szó, amit többhetes konzultáció és egyezkedés előzött meg.
- 500.000 forintos pluszjuttatást kapnak az egészségügyben dolgozók
- beszélt a Parlament munkájáról a kiemelt válsághelyzet közepette, kiemelte, hogy a parlamenti munka nem állt le.
- kifogásolta Brüsszel politikáját, szerinte nem veszik elég komolyan a járvány elleni harcot, ami helyett inkább a magyar kormánnyal foglalkozik. A miniszterelnök úgy fogalmazott, fontosabb lenne az emberi életek mentesével foglalkozni, és ennek érdekében összefogni.

---

Nem akar kimozdulni, de a Hetekről sem mondana le? Fizessen elő most a digitális, vagy akciósan a nyomtatott formátumra! Részletek a hetek.hu/elofizetes oldalon.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected] - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!