MÍTOSZROMBOLÓK: Tényleg magasabb a járvány miatt halálozási arány Magyarországon, mint a környező országokban?
MÍTOSZROMBOLÓK: Tényleg magasabb a járvány miatt halálozási arány Magyarországon, mint a környező országokban?

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 04. 08.
Az elmúlt napokban egy ellenzéki független képviselő Facebook-posztja nyomán elterjedt a hír, hogy Magyarországon a környező országokhoz képest lényegesen magasabb a koronavírusban megbetegedettek halálozási aránya. Hadházy Ákos ezt a bizonyított fertőzöttek és az elhunytak számának arányából vezette le. Szerinte ebből az látható, hogy Magyarországon 2-3-szorosa a halálozási arány, mint a szomszédos államokban, beleértve az ezen a területen legrosszabbul álló Romániát is.

Természetesen azok számára, akik a járványban elvesztették szeretteiket, semmilyen statisztika nem jelent vigaszt, a helyzet mégis az, hogy a riasztó bejelentésnek NINCS REÁLIS ALAPJA.

Mivel a betegség meghatározása és a tesztelési gyakorlat országonként nagyon eltérő és az adatok is bizonytalanok (azt a magyar tisztifőorvos is elismerte, hogy a fertőzöttek száma többszöröse annak, mint ahányan hivatalosan betegek), ezért nemzetközi összehasonlítást ezekből nem lehet megalapozottan tenni.

Létezik azonban egy olyan mérőszám, ami reálisan megmutatja, miként érinti a járvány az egyes államokat.

A koronavírus járvány talán legpontosabb nemzetközi összehasonlítási alapja az 1 millió lakosra jutó halálesetek száma, hiszen ezek a számok (majdnem) minden országban egyértelműek, és függetlenek attól, hogy hány embert teszteltek. Megdöbbentő és elgondolkodtató, hogy ennek a tragikus listának az első 12 helyén a legfejlettebb nyugati jóléti országok állnak.

Az április 8-ai adatok alapján Magyarország nemzetközi összehasonlításban az 52. helyen áll. A közép-kelet európai térségből az egymillió lakosra jutó halálozási arány szerint Bosznia-Hercegovina adatai a legrosszabbak (10), ezt követi Románia (10), Albánia (9), Csehország(8) és Szerbia (7). De még ezek az országok is jobb eredményeket mutatnak, mint a világátlag (10,5).

Magyarország az egymillió lakosra jutó 6 halálozással a térségben a középmezőnyben helyezkedik el, közvetlen szomszédaink közül Ausztriában sokkal rosszabbak a számok (27), Ukrajnában és Szlovákiában viszont sokkal jobbak (1 illetve 0,4).

Forrás: Worldometers.info

---

Nem akar kimozdulni, de a Hetekről sem mondana le? Fizessen elő most a digitális, vagy akciósan a nyomtatott formátumra! Részletek a hetek.hu/elofizetes oldalon.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!