Kormányinfó: naponta 4000 ember veszíti el a munkahelyét, így segítenének nekik
Elsődleges cél, hogy akinek van munkája, annak meg is tudják tartani
Kormányinfó: naponta 4000 ember veszíti el a munkahelyét, így segítenének nekik

Facebook Magyarország Kormánya

2020. 04. 04.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter mai bejelentése alapján négy főbb szektorra rónak ki nagyobb közteherviselést, amelyeknek a meghatározott forrásokat a járvány elleni védekezési alapba kell szolgáltatniuk. Ezeket a közterheket április közepétől, illetve május elejétől kezdik beszedni. 
 
 
-        A pártoknak a párttámogatás 50%-t kell befizetniük ebbe az alapba. 
 
-        A multikra újra kivetik a kereskedelmi adót, mely 36 milliárd forintnyi bevételt jelent majd. 
 
-        Az önkormányzatokat arra kötelezik, hogy a befolyó gépjárműadót, – ami közel 34 milliárd forintot tesz ki – adják be a járványelleni védekezési alapba. 
 
-        A bankoktól pedig 55 milliárdos hozzájárulást vár el a kormány.  
 
 
Ezekkel a bevételekkel együtt közel 700 milliárdos felülről nyitott védekezési alapot hoznak létre. 
 
A kormányinfón szóba került az egészségügyi szakdolgozók és védőnők béremelése is, a kormányfő által ígért félmillió forintos pluszjuttatás mellet az év második felére várhatóan 20%-os béremelést adnak az érintetteknek. Ez az államnak közel 81 milliárdos kiadást jelent, ami a félmilliós támogatással együtt 150 milliárdra rúg majd. 
 
Gulyás Gergely konkrét számokkal szemléltette a munkanélküliség drámai emelkedését. A veszályhelyzet bevezetése óta 30 ezer ember veszítette el a munkáját, a szabad munkahelyek száma is közel a felére csökkent.  Április eleje óta naponta közel 4000 ember veszíti el a munkahelyét. A kormány minden segítséget megpróbál adni, hogy mindenki meg tudja tartani az állását, és ha mégis elveszíti, akkor van három havi munkanélkülisegély, de a kormány azon dolgozik, hogy minél előbb legyen újra munkája is az embereknek - magyarázta a miniszter.
 
---
 
Nem akar kimozdulni, de a Hetekről sem mondana le? Fizessen elő most a digitális, vagy akciósan a nyomtatott formátumra! Részletek a hetek.hu/elofizetes oldalon.
 
Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!