Ismerje meg a COVID-19 legfiatalabb túlélőit
Élet-halál küzdelemből felépült csecsemők
Ismerje meg a COVID-19 legfiatalabb túlélőit

Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

2020. 05. 04.
Beszélni, járni még nem tudnak, de már a fél világ ismeri őket. Ők azok a csecsemők, akik valamilyen módon berobbantak a köztudatba a járvány kapcsán: vagy azért, mert néhány hónaposan az életük forgott kockán, miután megfertőződtek, vagy éppen amiatt, mert akkor jöttek világra, amikor a szülőket koronavírus diagnózissal kezelték a kórházban.

Íme néhány „csodagyerek”, akik 2020-ban, életük legelső szakaszában megküzdöttek a koronavírussal - és győztek.

Erin Bates, Egyesült Királyság

A szülők 10 éve várták a gyermekáldás örömét, amikor 2019. októberében végre megszületett első kislányuk.

Egy Manchester-közeli településen jött világra Erin Bates; de két és fél hónaposan már egy nyitott szívműtétet végeztek el rajta, és napokig kétséges volt, hogy életben marad-e. Életben maradt, azonban április elején koronavírus-pozitív lett.

A 2 hetes elkülönítés idején a csecsemőről csövek lógtak minden irányba, és egy gép adagolta neki az oxigént. Az újabb megpróbáltatás egy időre a szülőket is elválasztotta egymástól. A kislány édesanyja azt nyilatkozta a Lancashire Telegraph-nak: „Attól a pillanattól, hogy megkaptuk az orvosi diagnózist, nem hagytam el Erin szobáját. Ha megtettem volna, utána már nem mehettem volna vissza az ágya mellé.”

A vírus miatti rendszabályok értelmében Erin édesapja nem tudott kislányához bemenni, nem is érintkezhetett ez idő alatt családja nőtagjaival. „Fájó volt, hogy Wayne nem lehetett ott, de minden nap tartottuk a kapcsolatot, így láthatta kislányát. Nem volt az sem könnyű, hogy a biztonsági intézkedések miatt senkitől még egy ölelést sem kaphattam” – mesélte a feleség. A nehéz időszakban Emma, Erin édesanyja a világ minden pontjáról kapott bátorító leveleket és üdvözlőlapokat, amik sokat jelentettek számára a nehéz percekben.

A kislány mára COVID-19 negatív, de még a kórházban tartják egy darabig, amíg felerősödik.

 

Boaz Ling, Szingapúr

Egy szingapúri házaspár angliai utazásából tért haza, amikor érezték, valami nincs rendben az egészségi állapotukkal. Mindkettőjükről kiderült, hogy elkapták a koronavírust, ám a feleség ekkorra már a várandósság 36. hetében volt. Mivel korábban az orvosok ilyen esettel nem találkoztak, senki nem tudta, mi fog történni a születendő gyerekkel, ezért az édesanyát elkülönítették – időközben mindketten felgyógyultak a betegségből. Április 26-án végül megszületett fiuk, Boáz. A teszteredmények még nem nyilvánosak, de

orvosai szerint Boáz lehet az első szingapúri gyermek, aki koronavírus-immunitással jött világra.  

Kobe Manjares, Fülöp-szigetek

Az április 12-én egészségesen született Kobe Manjares nevét a nemrég elhunyt kosárlabda sztárról, Kobe Bryantről kapta. 5 napos (!) volt, amikor ő is elkapta a veszélyes vírust, 11 nap múlva viszont már gyógyultnak nyilvánították. Orvosai nem adtak arról információt, hogyan fertőződhetett meg a csecsemő, sem az édesanya egészségügyi állapotáról nem beszéltek. A túlélő kisfiút transzparensekkel üdvözölték a kórházi dolgozók.

Az április 30-i sajtókonferencián kiderült: a Fülöp-szigeteken huszonöt 1 év alatti csecsemőnél mutatták ki a COVID-19 meglétét, közülük hatan nem élték túl a megbetegedést, a többiek felépültek. Az akkori legfiatalabb fertőzött a bejelentés napján 9 napos volt.

 

lancashiretelegraph.co.uk / Facebook:@Erin’s Journey / The Straits Times / laprensalatina.com

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!