Halhatatlan vírusharcosok
Halhatatlan vírusharcosok

Fotó: Shutterstock

2020. 04. 01.
A világ minden tájáról érkező szomorú hírek ellenére vannak, akik szívós küzdelmek árán, életkorukat meghazudtolva gyűrik le a veszélyes vírust szervezetükben. Újabb generációs rekorderek Lombardiából: egy fél éves kisbaba és egy 102 éves idős hölgy. Amerikában pedig egy 90 éves nő győzte le a vírust úgy, hogy nem sokkal előtte egy másik súlyos betegségen esett át, és komolyan lesérült.

Geneva Wood a 2020-as év első hónapjaiban egy váratlan agyvérzésből lábadozott egy idősek otthonában, ahol 90 évesen újratanult járni és beszélni. Nem sokkal azelőtt, hogy az ápoló intézetet elhagyta volna, március elején csípőtörést szenvedett, így ismét kórházba került. Olaj a tűzre: két nappal később a COVID-19-et is kimutatták szervezetében. Kiderült ugyanis, hogy éppen abban a Washington állambeli rehabilitációs központban töltötte a felépülési időszakot, amely a koronavírus egyik gócpontjává vált Amerikában.

Március 9-én a családtagok értesítést kaptak: idős rokonuknak legfeljebb 24 órája van hátra, búcsúzzanak el tőle. A könnyes elköszönést követően azonban Geneva nem halt meg. Mi több, március 24-én végleg hazaengedték, miután többszöri tesztelés után is korona-negatív volt. „Még sok célom van, amiért élnem kell. Isten erőt adott, hogy ezt megtehessem” - kommentálta az eseményeket az idős hölgy. Emellett üzent a többi koronavírussal küzdő betegnek is: „Ne adjátok fel, megéri harcolni, mert odakint várnak rátok!”

 

 

 

Leonardo csupán néhány hónapos volt, amikor a szervezetét megfertőzte a koronavírus. Beszélni, járni még nem tudott, de élete egyik legnagyobb küzdelmébe csöppent bele: harcolnia kellett a járvánnyal szemben. Az 50 napig tartó bizonytalan időszakról így mesélt a kisfiú édesanyja: „Rengeteget nyugtalankodtam, különösen éjszakánként. Nem kívánom ezt egyetlen anyának sem.” A felgyógyult csecsemőt Corbetta város polgármestere is méltatta: a csecsemő gyógyulása reményt adott az egész városnak. „Hálás köszönet, Leo, és nagyon köszönjük a szüleinek is, hogy nem adták fel! Megmelengettétek a corbettai lakosok szívét. Hajrá Corbetta!” – posztolta Marco Ballarini, a település vezetője facebook oldalán.

 

A 102 éves lombardiai hölgyet egyszerűen csak „halhatatlannak” nevezték az orvosai, miután 20 nap kemény küzdelem után felgyógyult a koronavírusból. Az idős asszonyról azt is megállapították, hogy feltehetően az 1918-19-es spanyolnáthát is legyűrte a szervezete több mint 100 évvel ezelőtt, amikor hasonló korú lehetett, mint most a kis Leonardo. Orvosai azt nyilatkozták a sajtónak: ők nem sokat tettek hozzá Italica Grondona gyógyulásához, a vírus leküzdése főként az idős hölgy érdeme.

Forrás: dailymail.co.uk, insider.com, ABC News

---

Nem akar kimozdulni, de a Hetekről sem mondana le? Fizessen elő most a digitális, vagy akciósan a nyomtatott formátumra! Részletek a hetek.hu/elofizetes oldalon.

 

 

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!