Ezzel a három lépéssel győzhető le a járvány?
Egy német szakember engedné megfertőződni a fiatalokat
Ezzel a három lépéssel győzhető le a járvány?

Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

2020. 04. 23.
Egy német virológus szerint egy korai karanténnal januárban megállítható lett volna a koronavírus. Miután megtörtént a baj, most három egyszerű lépésben oldaná fel a korlátozást, mert az izoláció lassan nagyobb kárt okoz, mint a vírus.

Dr. Alexander Kekulé professzor, a Halle-i Egyetem virológusa, a mikrobiológiai tanszék vezetője már január elején arra figyelmeztetett, hogy tesztelni kellene az embereket, akik külföldről érkeztek vissza Németországba, de süket fülekre talált, pedig még az állami televízióban is többször megismételte a javaslatot. Kekulé szerint ezzel megállítható lett volna a vírus, de ez nem történt meg. Most viszont az a véleménye, hogy ha már elszabadult a járvány, nem várhatunk elszigetelve, amíg véget ér, nem lehet fél évig fenntartani a korlátozást, amíg elkészül a vírus elleni vakcina.

Ezért javasolja, hogy három egyszerű lépésben oldják fel a korlátozásokat, amivel elérhető, hogy az ne okozzon nagyobb kárt, mint a vírus. Kekulé szerint az első lépés, hogy a fokozottan veszélyeztetetteket, azaz az időseket és a krónikus betegségben szenvedőket továbbra is szigorú izolációban kell tartani. A második lépés, hogy a távolságtartást a szituációktól függően tovább is gyakorolni kell, de okosan, ne általános elkülönülés legyen. Emellett szerinte célszerű zárt terekben mindig maszkot viselni. Példának Hong Kongot hozza, amely igen közel található a vírus kirobbanásának helyéhez, mégis sikerült kordában tartaniuk a járványt, ami elsősorban a maszk viselésének köszönhető.

A harmadik lépés pedig, hogy a legfiatalabb társadalmi rétegektől haladva az egyre idősebbek felé, fokozatosan oldják fel az országok a karantént. A legkevésbé veszélyeztetettebb rétegekben ugyanis így gyorsan kialakul a nyájimmunitás, és mindemellett az enyhe tünetek miatt az egészségügyi intézményeket sem terheli meg a járvány. Ezzel el lehet érni a virológus szerint, hogy gyorsan levonuljon a járvány. „A nyájimmunitás az egyetlen lehetőségünk. Nem várhatunk a vakcinára, meg kell találnunk a módját annak, hogy hogyan éljünk együtt ezzel a vírussal” – fogalmazott a The Telegraph brit lapnak.

---

Nem akar kimozdulni, de a Hetekről sem mondana le? Vegye meg az akutális lapszámot a digitalstand.hu/hetek oldalon, vagy fizessen elő akciósan nyomtatott, vagy digitális formátumra a hetek.hu/elofizetes oldalon.

 

 

 

 

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!