Egy izraeli rabbi üzenete a Vatikánnak:
„Adják vissza a Templom kincseit, és megállhat a járvány csapása!”
Egy izraeli rabbi üzenete a Vatikánnak:

Forrás: Shutterstock

2020. 03. 18.
Egy neves izraeli Biblia-tudós, Levi Sudri rabbi felszólította a Vatikánt, hogy szolgáltassa vissza Izraelnek a Templom kincseit, különben tovább pusztíthat a koronavírus Olaszországban.

„Mindenki számára világos, hogy rendkívüli időkben élünk – mondta Sudri rabbi. – A mi felelősségünk, hogy megértsük, mit akar tőlünk Isten. Ma nincsenek prófétáink, ezért is törekednünk kell a megértésre.” 

A rabbi felhívta a figyelmet arra, hogy a vírus Kínában kezdődött, majd nagyon gyorsan átterjedt Olaszországra. „Mi a kapcsolat Kína és Olaszország között? Földrajzilag távol esnek egymástól, ugyanakkor van egy szellemi kapcsolat: mindkét ország a bálványimádás egy-egy formájának a központja.”

 

 

„Dániel látomásában a bálvány lábáról beszélt, ami Róma” – magyarázta Sudri rabbi, aki szerint az olasz félsziget csizma formája is a lábra utal, ezért úgy is emlegetik héberül, hogy a „csizma országa”. ארץ המגף (eretz hamagaf). A csizma szó héberül מגף (magaf) ugyanazt a gyököt tartalmazza, mint a járványt jelentő szó, מגיפה (magefa).

„A ’korona’ szó arra utal, hogy Róma ellopta a koronát Izraeltől, a templomi eszközöket, ezért sújtja őket a koronavírus.” Josephus Flavius szerint ezeket eredetileg Vespasianus Béke-templomában állították ki, amelyet i.sz. 75-ben épített. A 12. században egy spanyol zsidó Tuledai Benjamin beutazta az akkor ismert világot, és a naplójában azt jegyezte fel, hogy a Menóra és a Templom más kincsei egy barlangban vannak elrejtve a Vatikánban.

„Itt a történelmi lehetőség, hogy a világ visszazökkenjen a jogszerű állapotába és megállítsuk az emberiséget pusztító koronavírust. Nemes és szükséges a világméretű összefogás: az orvosi, a politikai és a tudományos közösségek válasza a jelenlegi járványra. Mi azt kérjük a Vatikántól, adja meg a lehetőséget Izrael Állama számára, hogy megtegye a maga részét, azokon a lépéseken – az oltóanyag kifejlesztésén és a karantén elrendelésén - túl, amelyeket már eddig is megtett. A templomi szolgálatok helyreállítása megkoronázza Izrael Kőszikláját és Szabadítóját, így teljessé teszi azokat az erőfeszítéseket, amelyek annak a történelmi változásnak a megteremtéséhez szükséges, amit az emberiség most keres.”

Sudri rabbi szerint a csapás vallási központokra összpontosul: „Itália természetesen a katolicizmus koronája, és Irán a síita iszlám feje. Izraelben pedig Betlehemre összpontosul, ami a kereszténység fókuszában áll.”

 

A Vatikán modern kori titkairól, és a pápa felelősségéről a holokausztban a Hetek pénteken megjelenő számában is olvashattok. Sőt, ha digitálisan fizetsz elő, már csütörtökön nálad a lap! Próbáld ki egy hónapos akciós digi előfizetésünket.

 

A rabbi úgy véli, hogy belső oka van annak, hogy a csapás Izraelt is sújtja: „A Biblia arra figyelmeztet bennünket, hogy ne számoljuk meg a zsidókat, nehogy járványt hozzunk magunkra. Most az ismétlődő választások miatt nem is egyszer, de háromszor is megszámláltuk Izraelt. 

„Emellett, a zsidóknak is vissza kell adniuk a koronát Jeruzsálemnek. Közvetlenül a választások előtt Netanjahu politikai döntést hozott arról, hogy megtagadja a zsidó jogát az imádkozásra a Templom-hegyen. Az odaillő korona, a zsidó Templom helyett a Szikladóm áll ott, ami az aranyborjú modernkori hatalmas változata.”

Forrás: BIN

(A nyitókép forrása: Shutterstock/Puzzlepix)

A Hetek koronavírusról szóló podcastjait a Soundcloudon, Spotify-on és Youtube-on is meghallgathatod. 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!