Családi ünnepségből vírustragédia: Egy anya és három gyermeke hunyt el Amerikában
Családi ünnepségből vírustragédia: Egy anya és három gyermeke hunyt el Amerikában

2020. 03. 22.
Egy New Jersey központjában élő 11 gyermekes család négy tagja hunyt el szinte egyszerre a koronavírusos megfertőződés során fellépő komplikációk következtében.
 
Az áldozatok a 73 éves Grace Fusco, és gyermekei közül hárman: Rita Fusco-Jackson, Carmine Fusco és Vinscent Fusco. Mindannyian az után betegedtek meg, hogy március 3-án egy családi összejövetelt tartottak, melyen részt vett egy személy, aki pár nappal a találkozó előtt kapcsolatba került a koronavírus első New Jersey-i halálos áldozatával, John Brennannal.
 
Három másik családtag – akik szintén Fusco asszony gyermekei – jelenleg is korházban vannak, kettejüknek közülük válságos az állapota. Húsz további személy pedig önkéntes karanténban tartózkodik és jelenleg is várják a tesztek eredményét, amely tisztázza, hogy ők is megfertőződtek-e a COVID-19 vírussal. Fusco asszonynak összesen 11 gyermeke volt.
 
„Ha nem lélegeztetőgépen vannak, akkor karanténban” – nyilatkozta a család ügyvédje, Roseann Paradiso Fodera a New York Times szerint – „Nagyon szomorú: még csak nem is gyászolhatnak abban a formában, ahogy kellene.”
 
Fusco asszony lánya, Rita 55 évesen, múlt pénteken, kórházban hunyt el. A család csak halála után értesült arról, hogy COVID-19 vírussal fertőződött meg, és az e nyomán fellépett komplikációk vezettek a halálához. A jelentések szerint a hölgy nem volt rossz egészségügyi állapotban – állítja Judith M. Persichilli egészségügyi biztos. 
 
Fusco aaszony legidősebb fia, Carmine pár nappal nővére Rita után, múlt szerdán halt meg. Maga Fusco asszony szerdán már „súlyos beteg” volt, lélegeztetőgép segítségével tudott már csak lélegezni, és az nap este el is hunyt. Másik fia, Vincent másnap két testvérét és édesanyját követve halt meg. 
 
A New York Times szerint Fusco asszony a nélkül hunyt el, hogy értesült volna két gyermeke haláláról.
 
Paradiso Fodera kijelentette, hogy a kedd esti vacsora egy szokásos összejövetel volt a résztvevők számára. A családban kitört fertőzést követően Persichilli szigorított a New Jersey-i polgárokra vonatkozó rendelkezéseken, arra kérve őket, hogy a szűkkörű baráti és családi összejöveteleket is kerüljék ebben az időszakban. 
 
„Nem tudom a személyes felelősségvállalás jelentőségét eléggé hangsúlyozni és azt, hogy kerüljék a legkisebb összejöveteleket is!” – mondta a vasárnapi sajtótájékoztatón az egészségügyi biztos. 
 
A CentraState kórház – ahol Fusco asszonyt és gyermekeit kezelték COVID-19 fertőzésel – egészségügyi dolgozói jelenleg is tanácskoznak a Betegség Felügyeleti és Megelőzési Központ (CDC) –tal és a New Jersey Egészségügyi Bizottsággal a vírus kizárólag erre a családra gyakorolt különleges hatása miatt, azt kutatva, hátha ki tudnak deríteni valamit a vírusról ha mélyebbre ásnak a család kórtörténetében. 
 
„Nem tudom, hogy esetleg ez valami féle hajlam-e náluk” – nyilatkozta a CentraState egészségügyi dolgozóinak vezetője, Dr. James Matera - „én ezeket a bizonyos személyeket rendkívüli esetnek tartom.”
 
Az NBC szerint a család tagja, Fusco asszony unokája, Gabby Cartagena, szívszorító beszámolót osztott meg Facebook oldalán arról, hogy adták fel a betegség elleni küzdelmet egymás után, sorban a rokonai.
 
„Az én anyukám a 11 gyermek egyike. Múlt csütörtökön úgy mentem el aludni, hogy 10 nagynénim és nagybácsim van. Péntek reggel úgy ébredtem, hogy már csak kilenc. Pár perccel ez előtt pedig értesültem, hogy már csak nyolc.” – írja Cartegna – „Kérlek, tartsátok közel magatokhoz a szeretteiteket és őrizzetek minden másodpercet, percet, amit velük tölthettek.”
 
„Most még az én drága Nagyim is.” – tette hozzá Fusco asszony halálát követően – „Olyan boldog vagyok, hogy még adhattam neked egy puszit vasárnap és betakargathattalak az ágyikódban! Örökre hiányozni fogsz!”
 
Forrás: BBC
(A nyitóképen Grace Fusco és 11 gyermeke, forrás: GoFundMe)
 
Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!