Cenzúrázta a Vatikán Ferenc pápát,
aki szerint a skót viszki „az igazi szenteltvíz”
Cenzúrázta a Vatikán Ferenc pápát,

Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

2020. 04. 17.
A Vatikán nem engedélyezte, hogy bekerüljön egy új dokumentumfilmbe az a felvétel, amelyen Ferenc pápa egy üveg skót viszkit emel a magasba, miközben azt mondja: „Questa e la vera acqua santa” (Ez az igazi szenteltvíz!)

A katolikus egyházfő skót papnövendékektől kapta a tradicionális nemzeti italt ajándékba, akik egy búcsúfogadáson vettek részt még tavaly év végén a Vatikánban. A szemináriumi növendékek 18 hónapot tanultak Rómában. Egy dokumentumfilm rendező, Tory Kearney végig kísérte a papi iskola hallgatóinak a tanulmányait, és stábjával jelen volt a búcsúfogadáson is.

„Megbeszéltük a diákokkal, hogy az egyikük egy díszdobozos párlatot ad át a pápának, mert tudtuk az, hogy kedveli a viszkit.” Az ajándék meg is örvendeztette az egyházfőt, aki nevetve magasba emelte a viszkisdobozt. A megjegyzésére, miszerint „Ez az igazi szenteltvíz” a jelenlévők is hangos nevetésben törtek ki.

A rendező szerette volna ezt a jelentet beszerkeszteni az egyórás dokumentumfilmbe, mert szerinte a futballt és a viszkit kedvelő egyházfő sokkal rokonszenvesebbé teszi az egyházat az emberek előtt.

A Vatikán sajtóosztálya azonban másként gondolta, és megtiltotta a skót rendezőnek, hogy ezt a felvételt használja. Tory Kearney sajnálkozva ugyan, de tudomásul vette a döntést, mert a forgatás kezdetén vállalta, hogy a pápai állam médiahivatala engedélye kell bármilyen anyag felhasználásához.

---

Nem akar kimozdulni, de a Hetekről sem mondana le? Vegye meg az akutális lapszámot a digitalstand.hu/hetek oldalon, vagy fizessen elő akciósan nyomtatott, vagy digitális formátumra a hetek.hu/elofizetes oldalon.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!