Breaking: Merkel is karanténba került
A napokban tesztelik, hogy elkapta-e a koronavírust
Breaking: Merkel is karanténba került

2020. 03. 22.
Angela Merkel német kancellár önkéntes házi karanténba vonul, miután kiderült, az egyik orvos, akivel kapcsolatba került, pozitív koronavírus tesztet produkált. 
 
Merkel vasárnapi sajtótájékoztatója után érkezett a hír, hogy azt az orvost, aki őt tüdőgyulladással kezelte, péntek délután koronavírussal tesztelték. Erről a német kormányzati szóvivő, Steffen Seibert tájékoztatott. 
 
E szerint Merkel azonnal otthoni karanténba vonult, a következő napokban őt magát is tesztelni fogják, miközben a kancellári kötelességeit otthonról folytatja. 
 
Németországban drámaian magas a fertőzöttek aránya, miközben a legérintettebb 10 ország között itt haltak bele legkevesebben a koronavírus szövődményeibe. 
 
A kancellár amúgy éppen szigorító intézkedéseket jelentett be az országban, mely szerint tilos minden két főnél nagyobb találkozó a következő két hétben. Nyilván ez a közös háztartásban élőkre, vagy a munkahelyi gyűlésekre nem vonatkozik. 
 
Sajtóhírek szerint Németországban is több politikust utolért a koronavírus, köztük például a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöki posztjának egyik legfőbb várományosa, akit a leendő kancellárként is többen emlegetnek, Friedrich Merz. 
 
(A nyitókép forrása: Német állami televízió élő közvetítés)
Forrás: CNBC
Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!