Átverhették a Németországba vitt román spárgaszedőket
Titkos alku a román elnökkel?
Átverhették a Németországba vitt román spárgaszedőket

Forrás: Hetek

2020. 04. 27.
Nagy sajtóvisszhangot kapott az a német kezdeményezés, melynek keretében a járvány kellős közepén gyaníthatóan a szabályozások megkerülésével román munkások nagy csoportját vitték ki Németországba spárgát szedni. A beszámolók átverésekről, és emberi drámákról szólnak. Helyszíni tudósítás. 

Útban Kolozsvárra

Suceava megyéből, a koronavírus-járványban leginkább érintett romániai megyéből kelt útra 85 munkás múlt héten hétfőn, hogy Németországban spárgát szedjen. Az MDR lipcsei stúdiójának felkérésére kollégámmal a Beszterce-Suceava megyehatárhoz utaztunk, hogy a munkásokat a kolozsvári reptérig kísérjük, interjúkat vegyünk tőlük, lefilmezzük, betartják-e az óvintézkedéseket a hatóságok.

Minden megyehatáron rendőrök, csendőrök és katonák igazolják az átutazókat, az autóbuszokat kötelező módon. Ennek voltunk szemtanúi, nem sokkal azt követően, hogy megérkeztünk, és mi magunk is odaadtuk iratainkat a rendőröknek. Megérkezett a kolozsvári reptérre igyekvő busz is, a 85 román munkással. Legalább tizenöt percet tartott az emberek igazoltatása: be kellett mutatniuk a papírjaikat és a munkaengedélyüket, amely majd, később a reptérre való belépésüket is lehetővé tette. Mindenkin kesztyű és maszk volt, bár utóbbit nem mindenki viselte helyesen.

Jóval többet keresnek Németországban

A Kolozs megyei Désen találkoztunk ismét a csoporttal, itt a kapcsolattartó személy, a csoport vezetője kijelölt két személyt, akik nyilatkoztak nekünk. Érezhető volt a feszültség részükről, nem szerették volna, ha a buszon filmezünk, mert abból kiderül, hogy nem tartanak másfél méter távolságot egymástól. Nyilván akkor kettő buszra lett volna szükség, megnövelte volna a költségeket, ettől inkább eltekintettek.

Mindkét személy régi munkás volt, dicsérték a munkaadójukat. Azt mondták, nem félnek, hiszen minden óvintézkedést betartottak. Elmondták azt is, hogy azért mennek Németországba dolgozni mert jelentősen többet keresnek, mint Romániában.

Istentől félnek, nem a vírustól

A reptéren másfél méteres távolságtartással sorba álltak, már voltak ott máshonnan érkezők is. A látvány lehangoló volt. Itt még szóba elegyedtünk néhány munkással: mindenki azt mondta, Romániában nincs munka, ami van, az nagyon rosszul fizet. A németországi munkával két-három hónap alatt annyit keresnek, mint Romániában egy év alatt. Egy nő sírva fakadt. Arra a kérdésre, hogy félnek-e a koronavírustól, a legtöbben határozottan nemmel válaszoltak. Volt, aki azt mondta: ők Istentől félnek, nem a vírustól.

A kolozsvári reptér termináljában forgathattunk, de a kifutópályán már nem. Vélhetően szintén azért, hogy ne láthassuk, ne dokumentálhassuk, hogy a repülőgépre bezsúfolják az embereket az óvintézkedések figyelmen kívül hagyásával.

Vagy a csőd, vagy Németország

Bent a terminálon a csoportvezetővel is interjúztunk. Azt követően, hogy arról kérdeztem, mennyire vannak ráutalva a munkások arra, hogy ekkora kockázatot vállaljanak, arra is rákérdeztem, hogy a német gazdaságnak mennyire van szüksége rájuk. A csoportvezető elmondta: ha nem mennének, csőd fenyegetné a cégüket. Azt is mondta, hogy ha a nehéz időben számíthattak a cégre, akkor ők sem hagyják cserben a céget. Az ő beszámolójuk szerint a cég mindig korrekt volt velük, időben fizettek, nem volt probléma.

A román médiában ugyanakkor számos hírt lehetett olvasni arról, hogy rengeteg személyt átvertek. Nem megfelelő körülmények fogadták őket, nem kaptak védőeszközöket. Több román hírtelevízió megszólaltatott olyan munkásokat, akik átverésről panaszkodtak. A német származású államfőt, Klaus Iohannist többen bírálták amiatt, hogy külön egyezményt kötöttek Németországgal, de az ellenzéknek a járványhelyzetben nincs ereje tematizálni, a spárgaszedők kapcsán kirobbant botránynak semmilyen gyakorlati következménye nem volt.

(MDR)

(A nyitókép forrása: Hamar Mátyás Ruben)

---

Nem akar kimozdulni, de a Hetekről sem mondana le? Vegye meg az aktuális lapszámot a digitalstand.hu/hetek oldalon, vagy fizessen elő akciósan a nyomtatott hetilapra vagy a digitális formátumra a hetek.hu/elofizetes oldalon.
 

 

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!