„Ecclesia semper reformanda”, vagyis „az egyház folyamatosan reformra szorul” – mintha ezt az ősi protestáns elvet tette volna magáévá Ferenc pápa, aki a napokban nekilátott a vatikáni adminisztráció várva várt radikális szervezeti megújításának. Kezdte mindezt a legfontosabb vatikáni pozíció, a szentszéki államtitkárság élén. A múlt pénteken bejelentette ugyanis, hogy elfogadta Tarcisio Bertone korábbi államtitkár lemondását, s a pápai adminisztráció vezetésével egy 58 éves olasz püspököt, Pietro Parolint bízta meg. Parolin jelenleg Caracas-ban, venezuelai nunciusként teljesít szolgálatot, és hivatalát október 15-től foglalhatja el.
Parolin kinevezése valóságos korszakváltást jelent a vatikáni adminisztráció irányításában. Ez a vezetőváltás ugyanis nemcsak személyi változásról szól, hanem a szentszéki államtitkári pozíció radikális újraértelmezéséről is. Hiszen míg Bertone idejében ez a poszt elsősorban a pápa szinte teljhatalmú helyettesét jelentette, különösen a korábbi pápának az adminisztrációval kapcsolatos közismert averziója miatt, addig Ferenc és tanácsadói szerint ez a pozíció nem szólhat másról, mint a szó igazi értelmében vett titkári szerepről. Vagyis nem az államtitkár saját hatalmának és befolyásának építéséről, hanem a pápa érdekeinek szolgálatáról. Erre a szerepre pedig az új jelölt kétségtelenül ideális. Éles ellentétben elődjével, aki a „könyvtárból”, vagyis a Hittani Kongregáció titkári pozíciójából érkezett az államtitkárságra, Pietro Parolin rendkívül tapasztalt, sokat látott diplomata.
Egyes elemzők az államtitkári pozíció újraértékelését vélik felfedezni abban is, hogy Parolin személyében Ferenc egy – vatikáni léptékkel mérve – fiatal, 58 éves jelöltet választott, aki ráadásul még nem is bíboros. Ez is azt mutatja, hogy Ferenc „helyére kívánja tenni” az államtitkári hivatalt, s határozott célja a Bertone idejében túlburjánzott adminisztráció visszanyesése. Egyes vatikáni elemzők álláspontja szerint a Ferenc döntésének hátterében meghúzódó másik ok, hogy ezzel a lépéssel finoman ugyan, de elég határozottan le kívánja zárni a Ratzinger-korszakot. Tarcisio Bertone ugyanis XVI. Benedek bizalmasa, támasza és legfőbb tanács-adója volt. Ráadásul az adminisztráció, a hatékony szervezetirányítás, a hivatali munka, ahogyan főnökének, úgy neki sem igazán volt az erőssége. Nem véletlen, hogy elődje, az államtitkárságot nagyon mélyen ismerő Angelo Sodano az egyik legjelentősebb kritikusává vált.
2013. 09. 06. (XVII/36)
