Barack Obama az ENSZ közgyűlésén új megközelítést fogalmazott meg az Egyesült Államok jövőbeni szerepvállalását illetően. Mint elmondta, olyan időszakban vette át az elnökséget, amikor a világ több táján szkepticizmussal és bizalmatlanul kezdtek Amerikára tekinteni. Obama ezen úgy akar változtatni, hogy felhívást intézett a jelenlévő országok képviselőihez, hogy vállaljanak szerepet a világ irányításában, hogy ne az Egyesült Államok legyen az egyedüli nagyhatalom, és hogy a globális kihívásokkal szemben együttesen lépjenek fel a nemzetek. Az elnök fontosnak tartja, hogy országa példát mutasson, ezért felsorolta elnökségének eddigi eredményeit is, nevezetesen, hogy megtiltotta a letartóztatott foglyok kínzását, hogy bezáratta a guantanamói börtönt, és hogy 2011-ig kivonja az amerikai csapatokat Irakból. A világ jövőjére vonatkozóan pedig négy alappillért vázolt fel: az atomfegyverek leszerelését, a béke és biztonság megvalósítását, bolygónk megőrzését és egy olyan globális gazdaságot, amely minden ember számára lehetőséget tartogat.
Az atomfegyverekkel kapcsolatosan Obama kijelentette, hogy meg kell állítani az atomfegyverek terjedését, és egy atomfegyvermentes világ megvalósítására kellene törekedni. Ezért Amerika új megállapodást tervez kötni Oroszországgal arra vonatkozóan, hogy jelentős mértékben csökkentsék az atomrobbanófej- és a rakétakészletüket. Emellett egy olyan szerződés ratifikálását is kezdeményezik, amely tiltja a rakétakísérleteket, valamint januárban tárgyalásokat indítanának egy olyan egyezmény tető alá hozásáról, amely a fegyverekhez használt hasadóanyag előállításának vetne véget.
Az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy elkötelezett a béke és biztonság megteremtése mellett, amellyel a konfliktusok megelőzését kívánja előtérbe helyezni. Kijelentette: itt az idő, hogy minden előfeltételt félretéve béke jöjjön létre a Közel-Keleten, és kihasználta az alkalmat arra, hogy az egybegyűltek előtt figyelmeztesse Izraelt: Amerika nem fogadja el az izraeli telepeken folytatott építkezések legitimitását.