hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Putyin és a Szigetek
Orosz-japán pingpong

2009. 05. 08.
64 évvel a második világháború után még mindig van olyan terület a világon, amelynek hovatartozását kormányszinten is vitatják. Ez a Kuril-szigetcsoport négy déli tagja, amelyek ma Oroszországhoz tartoznak, de amelyeket Japán magának követel. Május 11-12-én Tokióban tesz látogatást Vlagyimir Putyin. A japánok elsősorban ezeknek a szigeteknek a visszaszolgáltatásáról kívánnak tárgyalni az orosz miniszterelnökkel.

A második világháború eredményeképpen számos terület kapott új (vagy éppenséggel régi) gazdát: Elzász-Lotaringia, Szilézia, Königsberg-Kalinyingrád, Szahalin, három Moson megyei község stb. Szélsőséges köröket leszámítva senki sem vitatja ezeket a megváltozott határokat. Az egyetlen kivétel néhány ritkán lakott sziget, illetve lakatlan zátony a Távol-Keleten, a Kuril-szigetlánc déli fertályán. Ez a szigetcsoport egy 56 tagból álló vulkanikus láncolat az Ohotszki-tenger és a Csendes-óceán határán; 1300 kilométer hosszan húzódik az orosz Kamcsatka-félsziget és a japán Hokkaido sziget között. A lánc déli végén található az a négy sziget, amely ha talán nem is kifejezetten a viszály almája, de mindenesetre egy, a mainál sokkal szélesebb együtt­működés kerékkötője Oroszország és Japán között. A nevük: Iturup (japánul: Etorofu), Kunasir (Kunasiri), Sikotan és Habomai. (Az egyszerűség kedvéért az utóbbit is többnyire szigetnek nevezik, valójában azonban egy tíz tagból álló zátony- vagy sziklacsoport, amelyiknek egyáltalán nincs saját lakossága, és még kihelyezett határőrposzt is csak némelyiken van.) A négy sziget összterülete nem haladja meg az ötezer négyzetkilométert, azaz egy magyar megyényit, és semmiféle értékes nyersanyag, jelentős ipari üzem nem található rajtuk. A második világháború után odatelepített, alig néhány tízezer főnyi orosz lakosság főként halászatból és halfeldolgozásból él. E szigeteket azonban a két érdekelt állam – Japán és Oroszország – változatlanul nem képes sem lenyelni, sem kiköpni.
Hogy a két ország hajósai közül évszázadokkal ezelőtt ki szállt rajtuk elsőnek partra, ki küldött oda előbb telepeseket, abban nincs egyetértés a történészek között. Az viszont bizonyos, hogy a szigetek (s különösen a négy vitatott sziget) őslakossága nem orosz, de nem is japán, hanem ajnu volt. A szigetek – a közeli nagy szigettel, Szahalinnal együtt – a 19. század közepe óta különféle szerződések, nyilatkozatok alapján ide-oda „vándoroltak” Oroszország és Japán között, míg aztán a második világháború utolsó napjaiban orosz haditengerész-deszantok el(vissza)foglalták valamennyit, és japán lakosságukat ki-, vagy ha úgy tetszik: hazatelepítették. Az 1951. évi San Franciscó-i békeszer­ző­désben Japán hivatalosan lemondott Koreáról, Szahalinról és a Kuril-szigetcsoportról. Itt azonban két bökkenő is van. 1. San Franciscóban csak különbéke született a szövetségesek és Japán között. A szerződést ugyanis a Szovjetunió – akárcsak Kína vagy India – nem írta alá. 2. Japán részről nem vitatják a Kuril-szigetek orosz (korábban: szovjet) fennhatóságának törvényes voltát, de azt állítják, hogy Iturup, Kunasir, Sikotan és Habomai nem részei a Kuril-szigetcsoportnak, hanem földrajzilag önálló egységet képeznek, az úgynevezett Északi területeket, következésképpen róluk nem mondtak le a békeszerződésben.
1956 óta a felek nem kevesebb, mint 9 hivatalos és 3 nem hivatalos csúcstalálkozón tárgyaltak a négy sziget sorsáról, de lényegében ma is csak ott tartanak, mint 1956-ban, amikor Nyikita Hruscsov bizonyos feltételekkel hajlandónak mutatkozott a kis Sikotan és a jelentéktelen Habomai visszaadására, de aztán ez is meghiúsult. Nem utolsósorban azért, mert a japánok nem hajlandók részleges alkura, hanem ragaszkodnak mind a négy szigethez. Legutóbb egy Sziotari Jati nevű japán külügyi főtisztviselő olyan megoldással hozakodott elő, hogy osszák fel egymás között a vitatott szigeteket, de ne „darabszámra”, hanem területre, azaz négyzetkilométerre. Ezzel a négy­ből nem két, hanem három és fél sziget kerülne vissza Tokio fennhatósága alá. Ám a japán kormány és közvélemény még így is majdhogynem árulónak kiáltotta ki a terv kiötlőjét. Haladásról legfeljebb annyiban lehet beszélni, hogy a négy sziget orosz lakói és a japán állampolgárok immár útlevél és vízum nélkül látogathatnak el egymáshoz. (Ebben persze tokiói szempontból az is benne van, hogy mivel a szigetek, úgymond, Japánéi, az őseik sírját látogató állampolgáraik nem mint külföldet keresik fel azokat.) A nem ritka természeti csapások (cunami, földrengés) után a közeli Hokkaidó szigetéről rendszeresen megérkezik a humanitárius segély a vitatott hovatartozású szigetek orosz lakóinak. Ehhez a korábbi mérges haragszomrádot felváltó mosolydiplomáciához legutóbb már pingpong-diplomácia is járult. Az idén februárban, amikor a Japánnak szánt orosz földgázt cseppfolyósító juzsno-szahalinszki üzem felavatására Dmitrij Medvegyev orosz államfő meghívta Taro Aszo japán miniszterelnököt, a két politikus asztalitenisz-mérkőzést is vívott egymással. És megállapodtak abban (nem először, de félő, nem is utoljára), hogy „a területi kérdést illetően felgyorsítják a részletes munkát, kreatív, újszerű megközelítéssel, hogy még a mai nemzedék idején megoldják azt”.
A japánok immár beszálltak a távol-keleti orosz szénhidrogénvagyon feltárását célzó beruházásokba, de jelenlegi tőkeinvesztícióik sokszorosát is bevethetnék, és készek is bevetni az erre – a jelenlegi gazdasági válság közepette különösen – rászoruló Szibériában. Az előfeltétel azonban változatlanul a négy sziget visszaszolgáltatása. Ehhez a japánok következetesen ragaszkodnak. Ám a jelek szerint Moszkva sem igen engedhet, több okból sem. Először is, a négy sziget ugyan magában nem értékes, egyre rosszabb körülmények között élő lakosságuk többsége pedig – a felmérések szerint – egyáltalán nem bánná, ha Japánhoz kerülnének. De országosan érvényesülnek azok a szempontok, amelyek Tokió álláspontját is megmerevítik. Mit szólna a hazai közvélemény az orosz földek, úgymond, kiárusításához? A nacionalizmusában, világhatalmi státusának helyreállításában konszolidálódó Orosz­országban ez semmiképpen sem elhanyagolható tényező. Másodszor, a távol-keleti orosz flotta (benne az atommeghajtású rakétahordozó tengeralattjárók) lényegében csak a vitatott szigetek közötti szorosokon keresztül képesek bázisaikról kijutni a Csendes-óceánra. Tehát stratégiai okokból sem tartják kívánatosnak, hogy e szorosok japán ellenőrzés alá kerüljenek. Végül, a szigeteket övező, Japánhoz közeli vizek a világ halban – és különösen értékes kaviárban – leggazdagabb tengerszakaszai közé tartoznak, és a szigetek átadásával együtt a halászati jogok is a déli szomszédra szállnának át.
Mindezért különösebb jóstehetség nélkül is prognosztizálható, hogy Putyin miniszterelnök küszöbön álló tokiói tárgyalásai nem hoznak áttörést a négy sziget kérdésében. De minden bizonnyal hozzájárulnak majd a „kreatív, újszerű megoldások” kereséséhez, a „mai nemzedék ide­jébe” pedig még sok esztendő belefér.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!