hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A kapzsiság ára
Szerencsejátékot űző bankárok, felelőtlen adósok, kétségbeesett politikusok

2008. 10. 08.
Lapzártánkkor még nem tudni, hogy sikerül-e a washingtoni képviselőháznakmegmentenie a 700 milliárd dolláros amerikai gazdaságmentő csomagot, ám az első elutasítást követő pánik és káosz azt jelzi, hogy a válság mélyebb, mint korábban feltételezték. A politikusok drámai változásokra figyelmeztetnek: „A világ nem lesz többé ugyanaz” – mondja a német pénzügyminiszter, és Nicolas Sarkozy szerint is „ez a válság átformálja majd az egész jelenlegi világot”.

Bush elnök ennél konkrétabban fogalmazott: ha megbukik a közel 700 milliárd
dolláros bankmentő terv, kritikus folyamatok indulhatnak be Amerikában. „A
bankok csődbe mehetnek, akár az önök közvetlen lakóhelyén is, a további tőzsdei
hanyatlás csökkentheti a nyugdíj-megtakarítások értékét, az otthonok értéke
nagyot zuhanhat, és amerikaiak milliói veszthetik el állásukat.”

A kommentátorok szerint szinte precedens nélküli kijelentések ezek egy amerikai
elnöktől, talán csak Jim­my Carter 1977-es és 1979-es országos televíziós
beszédei hasonlíthatók hozzá, amelyeket az akkori energiaügyi helyzetről és a
bizalom megingásáról tartott.

Az utóbbi hetekben kirobbant pénzügyi válság országhatárokon és kontinenseken
átlépve tovább tarol. Patinás cégek dominószerűen dőlnek egymás után, korábban
stabilnak tűnő pénzintézetek – látszólag – napok leforgása alatt a csőd szélére
kerülnek. A pánik egyelőre fokozódni látszik: a vállalati csődök, a munkahelyek
tömeges megszűnése nemcsak a piacokat, hanem személyes életeket, sőt egész
közösségeket is nehéz helyzetbe hoz. Míg egyes elemzők a kialakult helyzet
erkölcsi, etikai hátterét feszegetik, mások egy olyan globális pénzügyi
szervezet létrehozását szorgalmazzák, amely képes lenne hatékonyan kezelni az
ilyen, határokon átnyúló kríziseket.

Peer Steinbrück német pénzügyminiszter már Washington meggyengülését vizionálja:
szerinte Amerika a pénzügyi válság nyomán elveszti globális pénzügyi szerepét.
„A világ nem lesz többé ugyanaz. Multipoláris lesz, és erősebb központok jönnek
majd létre Ázsiában és Európában.”

Hasonlóan drámai kijelentést tett Nicolas Sarkozy francia elnök is, aki a válság
által keltett bénító félelemre hívta fel a figyelmet. Nyíltan kell beszélni a
franciákkal – tette hozzá –, és el kell nyilvánosan ismerni előttük, hogy ez a
válság átformálja majd az egész jelenlegi világot, a következő hónapokban
várhatóan csökken majd a gazdasági növekedés, és növekszik a munkanélküliség.

Az európai országok közül az eddig prosperáló Nagy-Britanniát is elérte a
recesszió. A legutóbbi statisztikai jelentések szerint az év második
negyedévében az ország gazdasági növekedése kereken 0 százalék volt, igaz, már
az első negyedévben is alig 0,3 százalékkal nőtt a termelés. Az eredmények az
elmúlt tizenhat évben soha nem voltak ilyen rosszak.

Európa amúgy is szorult helyzetben van: a lakosság már így is küzd a magas
élelmiszer- és energiaárakkal, ezért a politikusok igyekeznek minél hamarabb
reagálni a pénzintézetek megroggyanásának hírére. Az unióban azonban, töredezett
jellege miatt, nehéz lenne Amerikához hasonlóan egy egységes stratégiát
alkalmazni, lévén, hogy az egyes tagországok maguk is speciális gondokkal
küszködnek. „Európában túl sok dudás van egy csárdában, mindegyik más
javaslattal áll elő, és nincs egységes képviselőjük” – jegyezte meg Kully Samra,
az egyik brit részvénybrókercég igazgatója.

A Morgan Stanley becslései szerint jövőre az eurózónában a GDP növekedése a
felére csökken, és 1,3 százalék körül várható. Ezt tükrözi Spanyolország és
Írország romló ingatlanpiaca, a németországi gyártóipar és export csökkenése, és
az olasz­országi és görögországi túlzott hitelezés is. A fejlemények szerint
azonban a politikusoknak lehet, hogy itt sem lesz túl tág a mozgásterük, és
kénytelenek lesznek az adófizetők pénzéből „feltámasztani” a haldokló bankokat.

Ehhez az utat a britek, a Benelux államok, Németország és Izland máris elkezdték
kitaposni, amikor a héten több helyi pénzintézetnek költségvetési mentőövet
dobtak. Nagy-Britanniában a Bradford & Bingley nevű bank, Belgiumban a Fortis,
Németországban a Hypo Ingatlancsoport, Izlandon pedig az ország harmadik
legnagyobb bankja, a Glitnir részesülhetett az állam bankmentő akciójában.
Franciaországban pedig a Daxia francia–belga bank kapott most állami támogatást.


A jelenlegi krízis kialakulását többen a hiányos szabályozás rovására írják, de
a pénzügyi lapokban egyre-másra jelennek meg a válság erkölcsi-etikai
mozgatórugóit elemző kommentárok is. Ezek rendre az egyik fő okot egészen
egyszerűen a kapzsiságban látják. Míg egyesek a fogyasztók telhetetlenségét
emelik ki, mások a bankárok pénzéhségére teszik a hangsúlyt.

Az amerikai lakosság az elmúlt években többet költött, mint ameny­nyit
megkeresett, és a költekezést sok esetben jelzáloghitelekből fedezték. Az
Egyesült Államokban egy ingatlanra több jelzálog is bejegyezhető, a bankok pedig
– bevállalva a kockázatot – ezt a lehetőséget az alacsonyabb jövedelmű, normál
esetben nem hitelképes minősítésű lakosság számára is elérhetővé tették. A
hitelfelvevők ráadásul nemcsak fogyasztásra, hanem befektetésekre is költöttek a
pénzből.

Úgy tűnik, hogy a kockázatokat a bankok nem mérték fel megfelelően. Likviditásuk
további növelése érdekében elkezdték a jelzáloghiteleket „értékpapírosítani”,
azaz értékpapírokat bocsátottak ki a hitelállományra. Mivel a szabályozás
megengedi úgynevezett speciális célú gazdálkodó egységek (SPE-k) létrehozását
is, így gyakran nem közvetlenül a bankok, hanem az általuk megalapított
speciális vállalatok bocsátották ki az értékpapírokat.

A folyamat során tehát a bankok folyósították a kockázatos hiteleket, majd
azokat értékpapírokba „átcsomagolva” eladták a gyanútlan – többnyire spekulatív
– befektetőknek. Ezek az értékpapírok ily módon átcsomagolt fizetési ígéretek
voltak, amelyekkel a tőzsdei bevezetések után igen élénk spekulatív kereskedés
indult, így a bankok – mintegy vérszemet kapva – még több jelzáloghitelt
folyósítottak, és még több ezekhez kapcsolódó értékpapírt bocsátottak ki.

A rendszerrel addig nem is volt baj, amíg a hitelfelvevők törlesztettek, ám egy
idő után megnőtt a nemteljesítések száma, a bankok pedig elkezdték érvényesíteni
a jelzálogokat. Ez pedig az ingatlanpiacot is átrendezte: a növekvő kínálat
leverte az árakat, és ily módon csökkent a jelzálogok fedezetéül szolgáló házak
értéke is. A jelzálogokhoz kötődő értékpapírok vásárlóinak a bizalma megingott,
ám a bankok ekkor elkezdték garantálni az értékpapírokat, hogy továbbra is el
tudják adni őket. Kitették magukat annak a kockázatnak, hogy a mérlegen kívüli
kötelezettségeik visszakerülnek a mérlegekbe.

A különleges célú gazdálkodóegységek létrehozásának egyik célja ugyanis a valós
kötelezettségeknek a vállalati mérlegekből való eltávolítása volt: az SPE-k
nyereséget termeltek a tulajdonos vállalatoknak, amelyek ily módon látványos
nyereségekkel kápráztatták el a tulajdonosokat, akik örömmel meg is szavazták a
felső vezetők hatalmas bónuszait és egyéb juttatásait.

Annak idején ebben állt az Enron-botrány lényege is: egy szerteágazó
SPE-rendszer révén a cég a kötelezettségeit távol tudta tartani a mérlegétől, és
így képes volt évekig nyereséget felmutatni. A botrány ellenére a
szabályozószervek mégis hagytak kiskapukat a pénzintézetek számára e gyakorlat
folytatásához.

A kritikusok szerint ennek most egyrészt a befektetők isszák meg a levét több
száz milliárdos veszteségekkel, másrészt pedig az adófizetők hátán csattan az
ostor a magasabb adókban és/vagy a megugró inflációban. Ugyanakkor egy ördögi
kör is áll e mögött: a szabályozószervek gyakran térdet hajtanak a vállalatok,
és a vállalatoktól busás adományokat zsebre tevő politikusok nyomása előtt. Nem
ritka, hogy a cégek különféle adományok, támogatások révén „győzik meg” a
politikusokat arról, hogy elég az enyhébb szabályozás is.

Kritika érte az olyan neves hitelminősítő cégeket is, mint például az S&P, a
Moody’s és a Fitch, amelyek anélkül adták meg a legjobb minősítéseket a jelzálog
alapú értékpapí­roknak, hogy valójában megvizsgálták volna őket. Csupán az
értékpapírok értékesítői által kidolgozott kockázati modellekből indultak ki,
amelyekről aztán kiderült, hogy hibásak voltak. De gyenge láncszemek lehetnek
akár a könyvvizsgálók is (mint például az Enron-botrány esetében is látszott),
akik szintén a cégektől kapják a díjukat. A Forbes magazin egyik kritikus
kommentárja szerint „az amerikai kormányzat hanyagság és figyelmetlenség révén
lehetővé tette a Wall Street legbefolyásosabb és legelvtelenebb szereplőinek,
hogy elszippantsák a részvényesek és az adófizetők vagyonát”.

A krízishez hozzájárult az is, hogy a piacon egyre népszerűbbek lettek az
úgynevezett származékos termékek (derivatívák), amelyek egyre bonyolultabb
spekulatív tranzakciókat generáltak. Ezek egyes elemzők szerint már-már a
szerencsejáték kategóriájába tartoznak. Az ilyen üzletekről Warren Buffet, a
híres befektető már jóval ezelőtt megállapította, hogy valóságos „pénzügyi
tömegpusztító fegyverek”.

A derivatívák és az értékpapírosítás révén a kockázat – időnként szinte alig
nyomon követhetően – szétszóródott a globális pénzügyi piac szereplői között, és
ahogyan több elemző is megjegyezte, a piac most egy aknamezőhöz hasonlít, ami
nem tudni, mikor és hol robban.

Sokan a bankárokat hibáztatják a helyzet elfajulásáért. „Ha kockázatokat
vállalnak, akkor fizessék is meg az árát. Ha olyan összegeket tesznek zsebre,
ami messze felülmúlja a normál halandók fizetéseit, akkor legyenek készen arra,
hogy ha hibáznak, elveszthetik ezeket az összegeket” – hangoztatta George
Osbourne brit konzervatív árnyék-pénzügyminiszter. Nehezményezte az állami
mentőakciókat is, mondván, hogy így az adófizetők pénzéből húzzák ki a csávából
a milliomos bankárokat. „Nem adóztathatjuk meg a húszezer fontos keresettel
rendelkező családot csak azért, hogy a kétmilliót kereső bankárnak továbbra is
biztosítva legyen a bónusza. Ők csinálták a bajt, akkor segítsenek is kijönni
belőle.”

A válság egyik rövid távú hatása a hitelezés szigorítása, ami nagyban megköti a
szélesebb értelemben vett gazdaságot. Amerikában a hitelt tartják a gazdaság
motorjának, sok vállalkozásnak a napi szintű működése – rezsik és bérek
kifizetése – függ ettől. Ha nincs új hitel, a vállalkozások nem tudnak bővülni,
alkalmazottakat felvenni, és nem kapnak megrendeléseket sem. Hasonlóan járhatnak
az önkormányzatok is.

A jól fizető állásokat biztosító pénzügyi, biztosítási és ingatlanszektorok
közel 9,8 millió főt foglalkoztatnak csak Amerikában, ami a teljes amerikai
munkaerőpiacnak közel a 7 százalékát teszi ki. E réteg vásárlóereje igen
jelentős. Egyedül júliusban – még az őszi válság előtt – 10 ezer munkahely szűnt
meg a pénzügyi szektorban.

A helyzet városnegyedeket is érint: a Wall Street biztosította eddig a New York-i
üzleti negyed munkahelyeinek egynyolcadát és az ottani fizetések negyedét. Az
egyik szakértő szerint „New York a víztükörre dobott kavics, amely végig fog
gyűrűzni az egész országon”. A problémát tovább növeli, hogy a tömegével állás
nélkül maradó jó szakemberek egy igen éles versenyben találják majd magukat a
munkahelyekért, és az is elképzelhető, hogy korábbi pozícióiknál alacsonyabb
posztokat is elvállalnak majd – persze kevesebb fizetésért, ami érinti egyrészt
a fogyasztást is, másrészt pedig az adott államok adóbevételeinek csökkenését is
jelenti.

Mindeközben többen a globális megoldást keresik. Nicolas Sarkozy a világ
pénzügyi rendszerének teljes felülvizsgálatát sürgette, a londoni Financial
Times egyik kommentárja pedig olyan globális pénzügyi hatóság létrehozásának
szükségességét hangsúlyozta, amely képes lenne a határokon átnyúló piacok
felügyeletére. Erre a meglévő nemzetközi szervezetek, például a Nemzetközi
Monetáris Alap vagy a hét vezető ipari nagyhatalom nem képes egyelőre, de az USA
jegybankja, a Fed sem tudna globális központi bankként fellépni.

Vonat elé ugrott a bankvezér

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!