hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Élet a Gulágon
Amiről sokáig még beszélni sem szabadott

2010. 06. 18.
A 84 éves Bötz Jánosné kálváriája nem egyedi, mégis szívbemarkolóan tanulságos. A kedves idős hölgy ma is tisztán emlékszik a 65 évvel ezelőtti eseményekre, arra, hogy a sváb civil lakosság mennyire megszenvedte gyökereit: mivel Hitler német volt, őket származásuk miatt hazaárulóknak kiáltották ki és deportálták. Erzsébet semmit nem értett a politikából, fiatal lány volt, amikor bevagonírozták őket, és vitték az oroszországi szénbányákba kényszermunkára. A gulágról évek múltán betegen, fejtífusszal érkezett haza, de legalább hazaért, mert nagyon sokan meghaltak a lágerben. A túlélők a kommunista rendszerben meg voltak félemlítve, senkinek sem beszélhettek a történtekről.–ŰDrágáim, az én történetem nagyon szomorú, keserves és nehéz. 1926-ban születtem Almamelléken. Szüleim szegények voltak, öten voltunk testvérek. Hat elemit végeztem, tizenkét éves koromtól cselédlányként dolgoztam. 1944 decemberében tizennyolc éves voltam, amikor összeszedtek bennünket, svábokat itt, Gödrekeresztúron. Az akkori kisbíró dobolta ki a faluban, hogy minden tizenhét és harmincöt év közötti jelentkezzen az iskolánál, pár hétre vigyünk élelmet és ruhát, mert a németek által tönkretett utakat, hidakat megyünk javítani Kaposvár környékén.  És aki nem akart menni?–ŰAki nem ment önként, azt megfenyegették, hogy agyonlövik, kiirtják az egész családját. Lovaskocsival vittek a téli hidegben Sásd felé, és már akkor tudtuk, hogy be lettünk csapva, mert nem Kaposvár, hanem Pécs felé vittek. Elkezdtünk sírni, nagyon féltünk, hogy mi lesz, mert minden lovas kocsin ott volt az orosz katona fegyverrel. Gondoltam is magamba: mi bűne lehet egy tizennyolc éves lánynak, hogy így bánjanak vele pusztán a származása miatt? Aztán másnap mentünk gyalog Sásdtól a Mecseken át Pécsig, ahol a laktanya istállójában lettünk elszállásolva, ott voltunk úgy két hétig. Január 10-én az állomásra tereltek bennünket, majd bevagoníroztak állatszállító vagonokba. Belül deresek voltak a vagonok, élelem alig, ülve aludtunk, vécé a konzerves doboz – el lehet képzelni. Csak sírtunk és imádkoztunk, hogy csak egyszer kerüljünk innen ki. Azt hittük, ennél rosszabb már nem lehet, tisztálkodásról szó sem lehetett, de aztán jött a még rosszabb.Hova vitték magukat pontosan? –ŰFebruár 2-án érkeztünk meg Oroszországba, éjjel egyszer csak megállt a vonat, kiszállítottak a térdig érő hóba. Láttuk a nagy szénkő hegyeket. Mondtuk is egymásnak: „Csak nem ezekbe a bányákba tesznek, mert akkor itt halunk meg mind.” Majd a magas hóban nagyon sokáig gyalogoltunk klumpában, mert akkor nem volt csizma. Azon a bányavidéken, Dombaszk járásban 5-9 kilométer távolságra építették egymástól a lágereket: Liszicsanszk, Csornomol, Melinkó, Novodrozsenko.Voltak máshonnan is foglyok? Milyenek voltak a körülmények?–ŰA mi lágerünkben voltak már bácskaiak is. Üres, fűtetlen kis helyiségekbe kerültünk, ahol deszkából voltak rekeszek összeszegelve. Se takaró, semmi sem volt a deszkán, csak egy kis kendőm volt, és szerencsére a hat-hét rétegű sváb szoknyám. Hárman egymás mellé feküdtünk. Másnap, amikor mentünk a konyhára, láttuk ám, hogy csak üres káposztaleves van és egy kevés sózott apróhal. Hat napot dolgoztunk és egy „pihenőnapot” kaptunk: aznap nem a bányába, hanem a kolhozba vittek bennünket dolgozni. De ennek örültünk, mert a földekről mindig tudtunk hozni egy kis répát, ezt-azt, mikor, milyen földeken dolgoztunk.Milyenek voltak az orosz katonák?–ŰVoltak goromba katonák, akiktől tartottunk, de a legtöbbjük a lehetőségeikhez képest emberségesen bánt velünk. Sőt, némelyik munkavezető igen közvetlen ember volt, néhány hadifoglyot a nevükön szólítottak. Akik büntetésben voltak, nem kaptak élelmet, ott könyörögtek a konyhaajtóban, de a konyhások a büntetéstől tartva inkább kiöntözték a kevés maradékot, mint hogy a könyörgő éhezőknek adják.  Kevés konyhán dolgozó merte bevállalni, hogy adjon nekik enni.Pontosan mi volt a feladatuk?–ŰMindennap több kilométert mentünk egy fűrésztelepre dolgozni, nagy rönkfákat kellett vagonokból kirakni. Sokszor azt hittük, hogy most már nem bírjuk tovább, így legyengülten a hidegben, ezzel a kevés élelemmel. „Itt valamit tenni kell” – mondogattuk, hátha mégis életben tudunk maradni és még egyszer hazakerülni, mert borzasztó nagy volt a honvágy. Elkezdtük járni az orosz civilekhez a ruháinkat elcserélni kukoricakásáért. Kaptunk néha céklarépát, főtt tököt, mert hiszen nekik sem volt másuk. Akik nem tudtak segíteni magukon, annyira legyengültek, hogy pár hónap múltán kezdtek sorban meghalni. Fél év múlva másik lágerbe kerültünk, ott a szénbányában dolgoztunk három műszakban, de még lámpát sem kaptunk. Voltam csillés, szenet lapátoltam, támaszfát cipeltem. Kaptunk fizetést, de azt mind el is vitte a koszt. Szalmazsák is volt, meg férfi munkaruhát is kaptunk és a lábunkra kalocsnit, de mindig vízben volt a lábunk. Amikor télen a bányából kijöttünk a mínusz 25 fokos hidegre, szinte belefagyott a lábunk a kalocsniba, a nadrág is csak úgy kopogott, úgy megfagyott, mire visszaértünk este a lágerbe. Sokunknak megfagytak a végtagjai.Mi történt azokkal, akik lebetegedtek?–ŰAz első télen vérhas és tífuszjárvány tört ki. Hallottam, volt olyan is egy ezerkétszáz fős lágerben, ahol naponta tíz-tizennégy ember halt meg. Mivel csak 50-60 centiméter mélyen temették el a testeket, a tavaszi olvadás után karok, lábak lógtak ki a földből. Én is elkaptam a súlyos tífusz betegséget, negyven fok körüli lázzal feküdtem hosszú időn keresztül, az orvos lemondott az életemről. Ott bármilyen betegséggel kerültek is kórházba emberek, csak egyfajta tablettát kapott mindenki, de senki sem tudta, mi az. Nekem az volt a szerencsém, hogy akivel mindig együtt voltunk, a Rézi, megmentette az életemet. Hála Istennek ő egészséges volt, de a lábára esett egy nagy kő, csúnya volt a sebe, ezért mellettem maradhatott éjjel-nappal, ő ápolt és szerzett nekem élelmet.  A szeretteikkel tarthatták a kapcsolatot?–ŰLevelezőlapot többet is küldtünk haza, de csak két év után mondták meg, hogy ha nem cirill betűkkel vannak megcímezve, nem továbbítják őket. Én csak imádkozni tudtam Istenhez, azt kérve, hogy tegye meg ezt a nagy csodát, hogy még egyszer az életben hazakerüljek és láthassam, átölelhessem szüleimet, testvéreimet. Az volt a szerencsém, hogy a súlyos betegeket hazaengedték, bár azt mondta a bizottság, hogy ezekkel a lábakkal nem fogom kibírni a hosszú utat, de én erősködtem, hogy kibírom, csak engedjenek haza. Így lettünk többen betegen újra bevagonírozva, de még mindig féltünk, amíg csak láttuk a vörös csillagot, hátha becsapnak. Aztán végre megláttuk a táblát: Debrecen, majd Budapest és Sásd. Onnan gyalog haza. Azt az érzést nem lehet visszaadni, hogy megint itthon vagyok két és fél év után!Itthon hogy alakult a sorsa? Mikor tudta lelkileg is feldolgozni a történteket?–ŰLassan-lassan rendbe jöttem. Aztán férjhez mentem – ő is kint volt fogságban három és fél évig –, mi együtt rengeteget dolgoztunk éjjel-nappal, és a semmiből szép házunk, portánk lett. Egy fiam született, aki két gyönyörű fiúunokával és sok-sok szeretettel, törődéssel is megajándékozott. Nem haragszom senkire, rég megbocsátottam. Nincs bennem neheztelés, keserűség vagy önsajnálat. A hosszú élet titka a megbocsátásban van, máshogy nem lehet épségben túlélni a borzalmakat. Nekünk sokáig hallgatnunk kellett arról, ami történt. De tudtam, hogy eljön az idő, amikor napvilágra kerül minden, és jobb is, hogy ez ennyi idő múltán történt, mert nem a bosszúállás a cél, hanem az, hogy ez soha többet ne történjen meg még egyszer.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected] - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!