hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Most tehetségesebbnek kell lenni
Beszélgetés Sas Józseffel

2009. 02. 28.
Az utóbbi években annyi méltatlanság és támadás érte, hogy sok mindentől elment a kedve. A játéktól persze nem. A nézett­ségi rekordokat sorra döntő Sas József azt mondja, a gyermeki játszani vágyás meg­maradt benne. És ez a lényeg.

Közel ötven éve nevetteti az embereket. Önt ki vagy mi nevetteti meg a legjobban?
– Rózsahegyi Kálmán sírján a következő idézet áll: „Mulattattam, de nem mulattam.” Tulajdonképpen én is szívesebben mulattatok. Amikor látom, hogy egy jól megírt monológon vagy jeleneten mosolyognak, derülnek az emberek, az nagyon inspiráló. Ilyenkor még nagyobb örömmel csinálom az egészet. Én magam ezeken a poénokon a gondolati szakasz­ban, az előkészületekben nevetgélek. Csakis addig, amíg olvassuk, próbáljuk. Utána már nevessen a közönség.
Azért csak akad valaki, aki az ön arcára is mosolyt tud csalogatni?
– Engem azok tudnak megnevettetni, akik nagyon tehetségesek. Visítva könnyezek és röhögök az én nagy kedvenceimen. Egy Hofin vagy egy Kellér Dezsőn. Gyermekkoromban rendszeresen belógtam a színházba, hogy láthassam Alfonzót. De a fián, Markos Gyurin is jókat tudok derülni.
Ön szerint létezik még ma is az a fajta régi „pesti humor”, amit anno ők képviseltek?
– Kizárólag itt, a Mikroszkóp színpadon. Mi hagyományos kabarét játszunk, amit írók írnak és színészek adnak elő díszletben, jelmezben. Ilyen már csak nálunk van. Tudom, sokan azt mondják ránk, hogy elavultak vagyunk, kritizálnak is rendszeresen, hogy nem felelünk meg a mai kor elvárásainak. Lehet, hogy igazuk van, de én azt mondom, hogy ha egész évben képesek vagyunk teltházas előadásokat produkálni, akkor még korai temetni bennünket, mert igenis van ránk igény. Televíziós megjelenéseink is sorra ezt bizonyítják. Idén például az egyik televíziós csatorna a négy-öt évvel ezelőtti műsoraink­ból állította össze a szilveszteri különkiadását, amivel első lett a nézettségi versenyben. El kellene végre fogadni, hogy vannak emberek, akik szeretik ezt a műfajt, és kötődnek azokhoz, akiket az évtizedek során megszoktak.
Az ön alakításaiban mindig kirajzolódik a „kisember” érze­lemvilága.
– Mert magam is az vagyok. Sokat gyalogolok, utazom villamoson, buszon. Járok a piacra, látom, hallom az embereket. Meghallgatom a véleményüket, mert ezek fontosak a számomra.
Leáll beszélgetni az emberekkel?
– Hát hogyne. Sok esetben én szólítom le őket az utcán. Ilyenkor a kollégák már előre röhögnek rajtam, mert ismernek, és mondják, „Józsi, menjünk már tovább”. De nem. Én megállok, mert érdekel az emberek véleménye.
És mi az ön véleménye?
– Az, hogy túl nagyra nőtt az olló, és ez nem normális. Túl lent van a szegény réteg, és túlságosan fent az a bizonyos másik réteg.
A jelenlegi politikai és gazdasági helyzetben mit várnak az emberek a humoristáktól?
– Azt, hogy a szomorúságukat, keserűségüket el tudják felejteni egy rövid időre. Bejönnek ide hozzánk, és mi „nevetségessé” tesszük az aktuális gondokat, bajokat, hogy ezen inkább csak röhögni lehessen. Aztán persze az élet megy tovább.
Léteznek a politikában olyan érzékeny pontok, melyeken önök is túllépnek?
– Mi sosem lépünk túl alapproblémákon vagy alapgondokon. Ezeknél mindig megállunk, amíg én csinálom ezt a színházat. De ami ma sajnos Magyarországon megtörténhet, gondolok itt azokra a szégyenteljes szélsőséges szörnyűségekre, amelyek ezt az országot már nemegyszer gyalázatba taszították, azokkal muszáj foglalkozni. Ezért aztán mindig elhangzik egy-egy mondat, amiben állást foglalunk, és ezt a közönség rendszerint vastapssal fogadja.
A politika mennyire figyeli a kabarét?
– Semennyire. Na, talán akkor, ha úgy érzik, hogy megsértették őket. Persze roppant sértődékenyek, mert gyengék. De ez a mai politikai elit semmire sem figyel, nemcsak a kabaréra nem, hanem a valós problémákra sem. Kizárólag egymást figyelik.
Nem is járnak ide a Mikrosz­kópba?
– Hát elő-elő fordul, de nem számottevő. Nem is szívesen beszélek róluk. Ez most egy olyan politikai elit, amely el fog tűnni.
Ezek szerint nehezebb ma politikai kabarét csinálni, mint az átkosban?
– Amikor a rendszerváltás – nevezzük így – megtörtént, Peterdi Palika még élt, és sokat beszélgettünk a „rendszerekről”. Egyszer azt mondta nekem: „Édesapám, most sokkal bonyolultabb lett a világ.” „És mit kell most csinálni?” – kérdeztem. Erre azt felelte: „Most tehetségesebbnek kell lenni.” És igaza volt.
Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában végzett. Mit jelentett ez önnek? Sosem vágyott a Színművészeti Főiskolára?
– Rózsahegyi iskolájában a gyakorlatot, az élő színészetet tanultuk meg elsősorban. A „mit” és a „hogyant”. Egy osztályba jártam Sztankay Pistával, Mécs Karcsival, Hofi Gézával, Szuhay Balázzsal, Koncz Gabival. ők aztán majdnem mind mentek a főiskolára. Engem is fölvettek, de nem mehettem, mert anyám nem bírta volna anyagilag. Leszerződtem Győrbe segédszínésznek, és tanultam a szakmát.
Édesapja, Sas Imre is remek színész volt. Van róla valamilyen kedves emléke?
– Sajnos semmi. Négyéves voltam, amikor elhurcolták. De akik ismerték, csodákat meséltek róla. Mindenekelőtt Agárdi Gabi, akit atyámként szerettem, és Kis Manyika. ők nagyon közelről ismerték, Szegeden együtt játszottak.
Akkor valószínűleg tőle örökölte a tehetségét!
– Valószínűleg, mert az, hogy nekem színésznek kell lennem, a családban sosem volt kérdés.
1973-tól a Mikroszkóp Színpad színésze, rendezője, 1985 óta pedig az igazgatója is. Annak idején kit szerződtetett le elsőként a színházába?
– Az első álmom Ruttkai Éva volt. Odáig voltam érte. Szóval tíz órakor kineveztek igazgatónak, és én már tizenhárom órakor a lakásán voltam, és könyörögtem, hogy szerződjön le hozzám. Azt hazudtam neki, hogy már minden ki van találva. Megvan, hogy miket fog játszani, és csak beszéltem neki a levegőbe, hogy majd így lesz meg úgy lesz, csak jöjjön. Olyanokat mondtam, hogy amikor belép a színpadra, akkor ezer reflektor fog kigyulladni, és így tovább. „Milyen alapon tárgyalsz velem?” – kérdezte. „Hát én vagyok az igazgató” – válaszoltam. „Mióta?” „Már tíz óra óta.” „De Józsi, akkor ilyen műsortervet hogy találsz ki egy pillanat alatt? – Erre én dadogni kezdtem. Mire ő: – Jó igazgató leszel, mert már most hazudsz.”
Ruttkainak talán igaza lett, mert már huszonhárom éve működik a színház.
Egyszer azt mondta, hogy annyi szomorú embert még nem látott, mint amennyi a humoristák között van.
– Amikor először följöttem Pestre, és bevittem egy-két versemet a Ludas Matyiba, a folyosón üldögélt nyolc-tíz nagyon neves humorista. ők egytől egyig mind gyomorbajos, beteg, szomorú emberek voltak, és képzelje el, hogy minden héten ki kellett magukból sajtolni egy humoros írást. Borzasztó lehetett. Mikes Gyuri azt mondta egyszer: „Édesapám, aki itt meg tud maradni, és megéli az ötven évet, az maga egy csoda.”
Ami a régi írókat illeti: Mikes, Peterdi, Somogyi, ősz Ferenc, Árkus József. Mi az, amit ők jobban tudtak, mint a mostaniak?
– Valahogy könnyebben írtak. Talán picit profibbak voltak. Ha például Peterdinek azt mondtam, hogy kéne egy történelmi ruhában játszódó jelenet, ami a máról szóljon, azt mondta, rendben, holnap hozom. És hozta. Ma erőszakosabban bánunk a szerzőkkel. Sokat kell szekálni őket, hogy írjanak! Talán ez a legnehezebb az egész „színházcsinálásban”.
Mi a véleménye a mai színházi életről? Ha szerepet kínálnának önnek, mondjuk a mostani Nemzetiben, elvállalná?
– Nem hiszem, hogy bármit is elvállalnék. Bár ki tudja… Lehet olyan szerep… De nem vágyom rá. Bevallom, belefáradtam. Az utóbbi években annyi méltatlanság és támadás ért, hogy sok mindentől elment a kedvem. Persze, a játéktól nem. A lábam már nem a régi, mire beérek a színházba, már nagyon is visszeres lesz. A kezemet is nehezebben emelem, és a szívem néha lelassul. De az a gyermeki játszani vágyás, az megmaradt bennem, és ez a lényeg.
Ezek szerint a színház a mindene?
– Igen, a színház. Meg a játék. Na meg a gyerekeim. És az unokáim. És az én csodálatos feleségem, aki nyugodt hátteret biztosít számomra. Ma például egy isteni vadast főzött zsemlegombóccal. Na, ezek adják az örömöt, egy jó kaja. És higgye el, hogy ez a riport vége, mert rohanok haza megkóstolni.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!