Trump korábban 30 százalékos vámot helyezett kilátásba az Egyesült Államokba menő EU-exportra, a tarifa augusztus 1-től lépett volna hatályba. Európában abban bíztak, hogy az EU hasonló megállapodást köthet, mint amilyen a hét elején az USA és Japán között jött létre. Ez alapján a blokk legtöbb termékére átlagosan csak 15%-os vám várna Amerikában – végül ezt a megoldást választották a felek a fentiek alapján.
Ugyanakkor az acélkivitelre továbbra is 50 százalékos tarifa vonatkozik, ami komoly visszaesést jelent az ágazat számára.
A felek abban is megegyeztek, hogy számos stratégiai termék esetében kölcsönösen nulla vámtarifát vezetnek be. Ez érinti többek között a repülőgépeket és alkatrészeiket, egyes vegyi anyagokat, generikus gyógyszereket, félvezetőgyártó berendezéseket, bizonyos mezőgazdasági termékeket, valamint nyersanyagokat és kritikus fontosságú alapanyagokat.
Von der Leyen közölte: "az acél és alumínium esetében közös kihívást jelent a globális túlkapacitás. Az EU és az Egyesült Államok együtt fog dolgozni a tisztességes globális verseny biztosításáért, valamint a két fél közötti akadályok csökkentéséért."
A megállapodás részeként a felek fokozzák az energetikai együttműködést is.
"Az amerikai energiaimport diverzifikálja az ellátási forrásainkat, és hozzájárul Európa energiaellátásának biztonságához.
Jelentős mértékű amerikai LNG-, olaj- és nukleáris üzemanyag-vásárlással váltjuk ki az orosz gázt és kőolajat"
- tette hozzá a bizottsági elnök.
Von der Leyen szerint a mesterséges intelligencia fejlesztésében is együttműködésre törekszenek: amerikai MI-chipek segíthetik az európai gyárak működését, miközben az Egyesült Államok is megőrizheti technológiai előnyét.
"Ez a megállapodás nagyobb kiszámíthatóságot teremt vállalkozásaink számára. Az azonnali vámcsökkentés kézzelfogható hatással lesz a cégek működésére, és biztosítja az EU hozzáférését legnagyobb exportpiacához" – emelte ki.
(MTI/Hetek)