Újabb rejtélyes halálesetek az Iszlám Forradalmi Gárdában
Két katonai vezető és egy iráni tudós is meghalt
Újabb rejtélyes halálesetek az Iszlám Forradalmi Gárdában

Két katonai vezető és egy iráni tudós is meghalt(Forrás: Youtube/Washington Post)

2022. 06. 07.
Ali Eszmailzade, az Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) ezredese állítólag Izraelnek kémkedett, és miatta öltek meg nemrégiben egy másik iráni katonai vezetőt is. Eszmailzade annak a 840-es egységnek volt a tagja, melynek izraeli források szerint az a feladata, hogy külföldieket raboljon el és gyilkoljon meg. Az ezredes haláláról az iráni médiában egymásnak ellentmondó információk jelentek meg.

Az iráni állami médiaügynökség szerint Eszmailzade a “lakhelyén történt incidens” során halt meg, de a gyilkosság lehetőségét kizárták. A Forradalmi Gárdához közel álló híroldalon azonban azt írták, hogy Eszmailzade

“gyanús körülmények között” kiesett a lakása erkélyén.

Egy másik iráni hírforrás először közzétette, hogy az ezredest megölték, majd törölte a bejegyzést, és azt írta, hogy Eszmailzade öngyilkos lett, leugrott az erkélyről.

Izrael tagadta, hogy köze lenne az ezredes halálához.

Sajjad Kodaeit – aki szintén a 840-es egység tagja volt és állítólag Eszmailzade miatt halt meg – két azonosítatlan motoros ölte meg nemrégiben.

Ajub Entezari is nemrégiben halt meg, amikor egy vacsora során megmérgezték, majd az esemény házigazdája elmenekült Iránból. Az iráni tudós drónokkal kapcsolatos kutatásokat végzett és rakétafejlesztéssel is foglalkozott.

(CBN / Jerusalem Post / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!