Lövöldözés volt egy istentiszteleten Amerikában, már négy halott van
Az elkövető fel is gyújtotta az épületet
Lövöldözés volt egy istentiszteleten Amerikában, már négy halott van

YouTube/CBC News

2025. 09. 29.
Michiganben meghalt a templomi fegyveres támadás egyik súlyos sebesültje, amivel kettőre növekedett a halálos áldozatok száma. Nyolc embert továbbra is kórházban ápolnak, egyiküket válságos állapotban - hangzott el a helyi idő szerint vasárnap késő délutáni órákban tartott sajtótájékoztatón. Az áldozatok száma azóta négyre növekedett.

A hatóságok bejelentették, hogy Thomas Jacob Sanfordként azonosították a férfit, aki a vasárnap délelőtti istentisztelet alatt egy kisteherautóval hajtott be a mormon egyház templomába a főbejáraton keresztül. A 40 éves elkövető egy gépkarabélyból tüzet nyitott a bent tartózkodó hívőkre, valamint felgyújtotta az épületet.

A Detroittól mintegy 80 kilométerre fekvő Grand Blanc Township temploma teljes egészében kiégett. A hatóságok korábban azt közölték, hogy az épületben akár emberek rekedhettek, így a halálos áldozatok száma növekedhet, amit a romok átvizsgálása után lehet megállapítani.

A rendőrfőnök elmondta, hogy az előzetes vizsgálat szerint a támadó több tucat lövést adott le a templomban, majd ahogy onnan távozott, tűzpárbajba keveredett két rendőrtiszttel, akik ártalmatlanították. Thomas Jacob Sanford meghalt, a sajtótájékoztatón az erőszakos cselekmény indítékát egyelőre nem közölték.

Az egyház szóvivője azt mondta, hogy első áttekintésük alapján nincs kapcsolat a támadó és a célba vett gyülekezet között.

A mormon egyház (Church of Jesus Christ of Latter-day Saints - Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza) közleményben kérte érintett tagjait, hogy működjenek együtt a hatóságokkal a nyomozás érdekében.

A szemtanúk beszámolója szerint a templomban mintegy 150 hívő tartózkodott a támadás idején.

Donald Trump elnök közösségi oldalán fejezte ki együttérzését. Az Egyesült Államokban elkövetett, keresztények elleni célzott erőszak egy újabb példájának nevezte a támadást. "Az erőszak ezen járványának véget kell vetni, azonnal" - írta.

Az elnök egy másik közleményben nyilvánította részvétét a mormon egyház szombaton elhunyt, egykori elnöke, a 101 éves kort megért Russel M. Nelson halála kapcsán. A halálesetnek a feltételezések szerint nincs köze az egyház michigani templomát ért támadáshoz.

Az erőszakos cselekmény nyomán megdöbbenésének adott hangot a Kongresszus alsóházának demokrata frakcióvezetője, Hakeem Jeffries, aki úgy fogalmazott, hogy az ország kicsúszik az ellenőrzés alól. Azonnali változást sürgetett.

Szeptember elején Minneapolis egyik katolikus iskolájának templomát érte fegyveres támadás a tanév első szentmiséje közben. Akkor egy 8 és egy 10 éves kisdiák vesztette életét, 20-nál többen megsebesültek, köztük sok iskolás. A támadó, a 23 éves Robin Westman az ablakon keresztül nyitott tüzet a bent tartózkodókra, majd a templom mellett öngyilkos lett.

MTI/Hetek

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!