Katonai puccs Szudánban: a hadsereg körbevette a fővárost, a miniszterelnök háziőrizetben
Sajtóértesülések szerint komoly zavarok vannak az internetforgalomban, és a telefonszolgáltatás is leállt
Katonai puccs Szudánban: a hadsereg körbevette a fővárost, a miniszterelnök háziőrizetben

Youtube/African Insiders

2021. 10. 25.
Szudánban a hadsereg hétfőre virradóan őrizetbe vette az átmeneti kormány több civil tagját az al-Hadasz hírtelevízió szerint, az ország egyik legjelentősebb demokráciapárti szervezete puccsnak minősítette a történteket, és tüntetésekre szólított fel.

A szudáni tájékoztatási minisztérium időközben megerősítette a hírt, miszerint

a hadsereg kormánytagokat vett őrizetbe, ám nem közölték, hogy kiket, és hogy hol tartják őket fogva.

Az al-Hadasz meg nem nevezett forrásokra hivatkozva beszámolt arról, hogy házi őrizet alá került a miniszterelnök, Abdullah Hamdok is. Jóllehet a hír valódiságát egyelőre nem lehet ellenőrizni, helyszíni beszámolók szerint a politikus házát egyenruhás emberek vették körül.

Hírügynökségek ugyancsak szemtanúkra hivatkozva azt közölték, hogy

a fővárost körbevette a hadsereg, a lakosok pedig az utcára vonultak tiltakozásul, ennek jeleként autógumikat gyújtottak föl.

A 2019-es kormányellenes tüntetéseket megszervező Szudáni Szakmai Szövetség (SPA) tiltakozásra és általános sztrájkra szólított fel.

Az al-Arabíja pánarab hírtévé arról értesült, hogy lezárták a kartúmi nemzetközi repülőteret.

A világháló forgalmát figyelő Netblocks civil szervezet szerint „komoly zavarok” vannak a szudáni internetforgalomban, hírügynökségek pedig a telefonszolgáltatás leállásáról számoltak be.

Szombaton az amerikai kormány „Afrika szarvával” foglalkozó különmegbízottja, Jeff Feltman Kartúmban megbeszélést folytatott több szudáni civil és katonai vezetővel, köztük Hamdokkal. Ennek során a különmegbízott hangsúlyozta:

Washington támogatja a szudáni demokratizálódási folyamatot.

Az országban ismét hetek óta tüntetnek demokratikus reformokért, a demonstrációk miatt a miniszterelnök válságstábot hívott össze. Az emberek egyebek között azt követelik, hogy a katonák távozzanak a kormányból.

Az országot harminc éven át Omár el-Besír elnök irányította kemény kézzel. Besírt tömegtüntetések nyomán a hadsereg 2019-ben megbuktatta. Ezt követően a civilek a katonasággal karöltve átmeneti kormányt hoztak létre, amelyet világszerte üdvözöltek.

Besír megbuktatása óta egy úgynevezett szuverén tanács vezeti Szudánt, amely a civilek és a hadsereg közötti törékeny hatalommegosztási egyezményen alapul. Terv szerint 2024-ben tartanának választásokat az országban.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!