A körülbelül 2800 évvel ezelőtt épült, tíz méter magas szerkezet egy kifinomult hidraulikus rendszer része volt, amely segített a vizet a Gihon-forrásból a medencébe vezetni. A helyszínt feltáró régészek radiokarbonos kormeghatározással megvizsgálták a habarcsba ágyazott szerves anyagokat, köztük ágakat és gallyakat, és megerősítették, hogy az építmény az Első Templom időszakában készült.

Itamar Berko, az Izraeli Régészeti Hatóság ásatásainak vezetője szerint a fal „kézzelfogható maradványokat” nyújt egy helyről, amelyet eddig csak a szentírások említenek.

Elmondta, hogy a felfedezés egy hatalmas gátfal, amelyet Joás és Amáziás királyok uralkodása alatt építettek.

Berko hozzátette, hogy a szerkezet mérete és állapota jól mutatja Jeruzsálem ősi lakóinak mérnöki képességeit.

A gát szélessége több mint 8 méter, hossza pedig több mint 20 méter. Úgy tervezték, hogy összegyűjtse és egy központi medencébe irányítsa az esővíz lefolyását, így szárazság idején víztározóként, a Tyropoeon-völgyben pedig árvíz elleni gátként szolgál. Ellenkező esetben a víz ellenőrizetlenül a Kidron-völgybe, majd a Holt-tengerbe folyna.

A helyszín megfelel a János evangéliumában leírt Siloam-medencének, ahová Jézus elküldi a vak embert, hogy mossa meg a szemét és visszanyerje látását.

A medencét valószínűleg a most feltárt gátfal tartotta fenn. Bár régóta kapcsolódik a vallási hagyományhoz, a medence eredetének fizikai jelei eddig rejtve maradtak.

Amichai Eliyahu örökségvédelmi miniszter szerint a felfedezés az ókori Jeruzsálem mérnökeinek technológiai leleményességét mutatja be, és alátámasztja a korszak környezeti kihívásairól szóló történelmi beszámolókat.

A leleteket a jövő hónap elején, a 26. Dávid városa tanulmányi konferencián fogják hivatalosan bemutatni „Az elveszett medence – Siloam rejtélye” címmel.

A legrégebbi kanócos lámpás

A Facebookon az Izraeli Régészeti Hatóság egy másik ásatásról írt. A régészek feltártak valamit, amit a világ legrégebbi ismert lámpás kanócainak tartanak. A szerves textilfragmentumokat, amelyek a bronzkor közepére, i. e. 2500–2000 körüli időszakra datálhatók, Jehud városa közelében található sírokban eltemetett agyag lámpákban találták meg.

A lámpákat az Izraeli Földügyi Hatóság felügyelete alatt végzett építési munkálatok során fedezték fel, kerámiatárgyak, állatcsontok, fémfegyverek és ékszerek mellett találták meg őket. A kanócok azért maradtak meg, mert a lámpák belsejében voltak lezárva.

A vizsgált kanócokon található korom arra utal, hogy azokat aktívan használták a temetési szertartások során.

(CP/Hetek)