Közép-Laosz távoli Xieng Khouang-fennsíkján több ezer óriási, esetenként akár 3 méter magas és több tonnás kőedény található, és egészen mostanáig titok övezi, hogy vajon kik és milyen céllal gyártották ezeket. Nick Skopal, az ausztrál James Cook Egyetem kutatója szerint a hozzájuk kötődő helyi legendák olyan óriásokról szólnak, akik rizsbort főztek az edényekben.

Az érték állandó! Most mindenkinek, aki előfizet a Hetek nyomtatott verziójára, online előfizetést is adunk, amivel a friss újság mellett a teljes archívum is elérhető! Részletek: https://www.hetek.hu/elofizetes

Az 1930-as évek kutatásai alapján pedig azt feltételezték a tudósok, hogy az edények a délkelet-ázsiai vaskorból (i. e. 500 – i. sz. 500) származnak, és valójában holttestek elégetésére vagy bomlasztására használták őket. Újabb vizsgálatok nyomán üveggyöngyöket, ékszereket és néhány hamvasztott emberi maradványt, valamint az edények melletti – vagyis nem azokban végzett – temetkezések nyomait tártak fel: Skopal és kollégái egymáshoz közel elhelyezett emberi maradványokat találták Phonsavan városa közelében, ahol egy 1,3 méter magas és több mint 2 méter széles kőedényt tártak fel.

Az egyik ilyen edény 19 különböző személytől származó combcsontot és koponyát, és összesen 37 különböző embertől származó fogat tartalmazott. A radiokarbonos kormeghatározás kimutatta, hogy a maradványokat több szakaszban, akár 270 éven keresztül, az i. sz. 9. és 12. század között helyezték el. A csontokat a feltételezések szerint egy korábban végbement bomlási folyamat után helyezték csak el az edényekben, melyekben a hosszabb csontokat a szélekre helyezték, sok kisebb, törékenyebb csont azonban hiányzott.

Nigel Chang, a James Cook Egyetem szakértője szerint ez egy rendkívüli jelentőségű felfedezés, mivel közel 100 évnyi találgatás után ez az első olyan kőedény, amelynél cáfolhatatlanul bebizonyosodott a temetkezési célú felhasználás.

A központi, nagy edénytől mintegy 500 méterre kisebb kőedények csoportját találták meg, amelyek közül néhány üveggyöngyöket tartalmazott. Skopal feltételezése szerint a holttesteket először a kisebb edényekbe helyezték a hús lebomlásáig, majd a csontokat átvitték a nagyobb gyűjtőedénybe. Mint felvetette, a kőedények a lélek kiszabadításának és a túlvilágra való felkészítésének módja lehetett az ókorban, az ősök iránti tisztelet részeként.

A kutatók jelenleg DNS-vizsgálatokat végeznek a maradványokon, hogy kiderítsék, kik voltak az eltemetett emberek és rokoni kapcsolatban álltak-e egymással.

Skopal szerint ez a fajta temetkezési gyakorlat a nemzedékeken át végzett, ősi temetkezési rítusok része volt, ugyanakkor a laoszi kőedények között nagy eltérések mutatkoznak, így a tágabb hagyományon belül valószínűleg különböző felhasználási módok léteztek. Egyes helyszíneken például az edények függőlegesek és üresek voltak, míg máshol számos szűkebb, üreges kialakítású, fektetett edényre bukkantak, ami vélhetően regionális vagy időbeli különbségekre utal a rítusok tekintetében.

Tiatoshi Jamir, az indiai Nagaland Egyetem munkatársa szerint valószínű az is, hogy több kulturális csoport is használhatta az edényeket. Marco Mitri, az indiai North Eastern Hill Egyetem régésze szerint egy széles körben elterjedt ausztroázsiai népesség gyakorolta ezeket a temetkezési rítusokat évszázadokon át, és hasonló rituálék ma is élnek Indiában a khászi csoportnál, akik a hamvasztás után a csontokat kőládákba helyezik el.

(New Scientist)