„Isten megteremtette a dinoszauruszokat, majd Isten elpusztította őket” – foglalta keretbe az őslények tragédiáját Dr. Ian Malcolm a Jurassic Park című film klasszikus jelenetében, miközben áthajtottak az emberi akarat által rekreált szörnyek ketrecei között. Bár az ős- és újvilág között kirobbanó konfliktus elkerülése érdekében a Teremtő időben évmilliókkal választott el minket a dinoszauruszoktól, mégis nemcsak Spielberg képzeletében, hanem megannyi ősi eposzban, legendában, sőt a Bibliában is fellelhető az a rejtélyes elem, hogy az emberiség egykor rendszeresen találkozhatott az ősvilág fönnmaradt szörnyeivel. Sorozatunk első részében (Sárkányok bolygója. Hetek, 2017. október 20.) magával az Ősbolygóval és annak bukásával foglalkoztunk, most pedig arra keressük a választ, miként élhettek tovább ezek a lények az emberek világában, ahol már mint drákonok, vagyis sárkányok néven ismerjük őket.
Akiktől még a hősök is megrémültekŐk a világ legnépszerűbb mitikus teremtényei: a görög–római mítoszokban, az amerikai indiánok meséiben, perzsa, germán, szláv regékben, a távol-keleti kultuszokban és a művészetben mindenhol megtaláljuk ezeket a hüllőszerű lényeket. A sárkánylegendák globális elterjedtsége miatt a legtöbb kutató az anatómiailag hozzájuk legközelebb álló lényekhez, az egykori dinoszauruszokhoz köti létezésüket. Úgy vélik, hogy a földrengések során felszínre került fosszíliák ihlették a történeteiket, amit részben igazol, hogy már egészen régről maradtak fent emlékek kultikus tiszteletben részesített csontmaradványokról. Ezekben a történetekben azonban több lehet annál, mint amit a modern értelmezés állít róluk. Azok ugyanis egyértelműen ember-sárkány találkozásokról beszélnek, ahol a szörnyek spirituális hatalommal is rendelkeztek és nem pusztán biológiai képességekkel küzdöttek.
Ez egyértelműen kiderül mind az ázsiai, mind az európai mondavilágból, amelyek bár egymástól függetlenül jöttek létre, mégis rendkívül hasonló beszámolókat tartalmaznak. Ezekben a sárkányok jellemzően a víz mélyéből vagy barlangokból jönnek elő, és rettenetet sugároznak ki magukból. Embereket, állatokat esznek, étvágyuk pedig csillapíthatatlan. Olyan mélyen körbelengi őket a félelem atmoszférája, hogy még a nevük is a görög derkomai szóból ered, ami annyit tesz az, aki a tekintetével megrémít, szó szerint: „mereven néző”.
2017. 10.27. (XXI/43)
