„Négy díszes korsó, egy arany férfiszobor, 5 ezüst kancsó, 10 királyi vászonruha, 10 tekercs egyiptomi kelme, 500 papirusztekercs, 500 marhabőr, 500 kötélguriga, élelmül 20 zsák lencse és 30 kosár szárított hal” – így írta le Wen-Amon egyiptomi követ egy épp vitorlát bontani készülő áruszállító hajó tartalmát i. e. 1075-ben a tíruszi kikötőben, amiből több száz fordult meg rendszeresen, hihetetlen gazdagságot és jólétet biztosítva a városállam telhetetlen vállalkozóinak. A „föníciai szellem” ugyanis mindig a profit körül forgott, ez hajtotta ki a karcsú gályákat mindennap a nyílt tengerre, egyre távolabb a libanoni cédrusoktól, messze ki az Atlanti-óceánra. A környező népekkel szemben ők sohasem törekedtek a földterületek birtoklására, hanem laza gyarmatbirodalmukat teljes mértékben a tengerre építették. Két fővárosukat, Tíruszt és Szidónt bevehetetlen erődítményé formálták, így több száz éven át senki sem zavarta meg terjeszkedésüket. Nem véletlenül élcelődött rajtuk Zakariás, amikor azt mondta: „Várat épített magának Tírus, és annyi az ezüstje rakáson, mint a por, és az aranya, mint az utcák sara.” (Zak 9:3) Ugyanis az évszázadokon át a stabilan jövedelmező gazdasági rendszerben és erős falakban bízva Fönícia a kevélység bibliai mércéje lett a prófétai könyvekben.
Az aranykor kezdete azonban nemcsak egy tehetséges föníciai uralkodóhoz, Hírámhoz, hanem egy hasonlóan sikerorientált üzlettárshoz, Salamon királyhoz is köthető. Közösen hozták létre azt a gazdasági koalíciót, ami mind Tíruszt, mind Jeruzsálemet szó szerint mérhetetlenül gazdaggá tette, a korabeli írnokok szerint a hozzájuk befolyó nemesfém akkora mennyiségben érkezett, hogy már az árfolyama is összeomlott, ugyanis nem látták értelmét többé számolni. Ennek forrása elsősorban az ezüstben és ólomban gazdag Társis és a tiszta aranyáról híres Ofír volt. Ez a két gazdag régió látta el nemesfémmel a Közel-Keletet, amiből jókora hasznot vett le a két zseniális üzleti érzékkel és ambícióval megáldott király.
A Bibliában rendszeresen előforduló Társist sokan Karthágóval, mások Szardíniával azonosítják, de mára szinte biztosra vehető, hogy a titokzatos település valójában a mai Cádíz, Dél-Spanyolországban. A történészek szerint ez Nyugat-Európa legrégebben lakott városa, ugyanis már i. e. 1100-ban létrejött itt egy föníciai kereskedőváros az értékes ércek bányászatára. Hérodotosz leírása alapján olyan bőven adta itt a föld az ezüstöt, hogy még a horgonyt is tömény nemesfémre cserélték, hogy annál több férjen föl a hajóra. Ahhoz viszont, hogy a föníciai és izraeli flotta ide eljusson, már túl kellett merészkedniük Gibraltáron, Herkules oszlopain, ahol a gyengébb idegzetű görögök a világ határát sejtették. Ezen persze a tírusziak és a zsidók csak nevettek, hiszen ők egészen Afrika déli csúcsáig lehajóztak az akabai öbölben található Ecion-Géberből, és onnan tértek vissza a Földközi-tengerre.
2017. 07.20. (XXI/29)
