hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Vissza Jeruzsálembe
Zsidókereszténység: közös gyökerek, elváló utak (2. rész)

A zsidókereszténység modernkori tör­ténete a 18–19. században a helyet­te­sítési teológiát elvet, a bibliai próféciákat szó szerint értelmez evan­gé­liumi keresztény irányzatokkal, majd a politikai cionizmus ersödésével kezddik. A mozgalom a modern Izrael megalapítása és Jeruzsálem egyesítése után lendületet kap, és teológiai, valamint zenei téren is új színt visz a keresztény világba – élénk vitákkal tarkítva.

A 19. században evangéliumi keresztények elkezdik zsidóknak hirdetni az evangéliumot. A Jézusban mint Messiásban hitre jutó zsidók vagy az evangéliumi közösségekben találják meg helyüket, vagy úgynevezett héber--keresztény (Hebrew-Christian) közösségeket hoznak létre, melyekben keresztény attitűdöt öltenek magukra. 1915-ben jön létre az amerikai zsidókeresztény gyülekezetek szövetsége, a The Hebrew Christian Alliance of America (HCAA). 1917-ben pittsburghi konferenciájukon egy angliai zsidó emigráns, bizonyos Mark Levy az egyházat a zsidó hívők „elpogányosításával” vádolja, s kiáll a zsidó identitás – így a körülmetélés, a zsidó ünnepek, egyes rítusok – meghagyása mellett, hangsúlyozva azt, hogy ezzel együtt természetesen az üdvösség nem a Törvény cselekedeteiből származik. Levy elképzelése süket fülekre talál, az evangéliumi közösségekben tovább folyik a zsidók asszimilációja.
1921-ben újabb kísérlet történik, ekkor egy orosz zsidó, John Zacker szólal fel a HCAA éves konferenciáján „a héber keresztények teológiai emancipációjáért.” Támogatókra Zacker sem talál, a zsidókeresztények zsidó identitásának kérdése csak a hatvanas években kerül újra napirendre. Egyébként a héberkeresztények egyik legfigyelemreméltóbb teológusa egy chászid rabbi fia, Arnold G. Fruchtenbaum (Ariel Ministries), aki műveivel az Izraelről szóló bibliai tanítások, vallástörténeti, teológiai vonatkozások feldolgozásával a teológia egy új ágát, az izraelológiát (Izraelről szóló tan) igyekszik megalapozni.
Az 1920-as években a HCAA Amerikában és Európában harcolni kezd az egyre erősödő antiszemitizmus ellen. A zsidók hitre jutásában a soá óriási törést okoz. A holokauszt ugyanis keresztény színezetű bűntény, melynek kezdetén Hitler a zsidók iránt az eleinte pozitívan viszonyuló Lutherre hivatkozik, aki, miután a zsidók nem térnek meg, azt tanácsolja híveinek, hogy „gyújtsuk föl iskoláikat és zsinagógáikat”, „házaikat is romboljuk le”, legyenek kényszermunkára kötelezve, majd mintegy végső megoldásként: „mindegyiket kénbe és szurokba kéne dobni”. Hitler kiadatja Luther zsidóellenes írásait, a náci állam lapjaiban tőle kölcsönöz gyűlöletkeltő jelmondatokat. A soá során tehát nyilvánvalóvá válik: hiába lesz egy zsidó kereszténnyé, a „keresztény Európa” továbbra is elpusztítandó zsidónak – az úgynevezett történelmi kereszténység teológiája szerint „minden rossz okának” – titulálja. Joggal merül fel tehát a kérdés: kereszténnyé lehet-e egy zsidó Auschwitz után?
A kérdésre választ a zsidókereszténység helyébe lépő messiáshívő judaizmus (Messianic Judaism) próbál adni. Az új irányvonal az orosz származású, torontói születésű Martin Chernoffhoz és családjához köthető. Chernoff 1940-ben, „a modernkori keresztény ébredés atyja”, Charles Finney prédikációinak olvasásakor fogadja el Jézust személyes Messiásaként. Ezt követően a Moody Bible Institute-ba megy tanulni. Ez az intézmény nem fogadja el a helyettesítési teológiát, és hangsúlyozza Izrael jövőbeni üdvtörténeti szerepét, valamint külön zsidó tanulmányok tanszékkel is rendelkezik.
Chernoff 1948-ban kapja első látomását zsidó tömegek megtéréséről, melynek hatására elkezd ébredésért imádkozni. Második látomását a hatvanas évek elején kapja, melyben lerongyolódott, hosszú hajú zsidó
fia­talok tömege fogadja el Jézust megváltójának. Látomása az 1960-70-es években Amerikán végigsöprő Jézus Mozgalom (Jesus Movement) nyomán teljesedik be, az ekkor megtért zsidó fiatalok közül többen ma a messiási judaizmus vezetői.
Az áttörést 1967-ben a hatnapos háború euforikus győzelme, Jeruzsálem visszafoglalása és a város egyesítése hozza, amit mind a zsidó vallásos cionisták, mind a messiáshívő, ugyancsak cionista zsidók a próféciák beteljesedéseként („…Jeruzsálem megtapodtatik a pogányoktól, míglen betelik a pogányok ideje.” Lk 21:24b) értelmeznek.
A győzelem arra ösztönzi a zsidókeresztényeket, hogy az eddiginél jóval „zsidóbb” módon fejezzék ki keresztény hitüket. Martin felesége, a nem zsidó, ugyanakkor férje elhívásával teljes mértékben azonosuló Joanna (Yohanna) messiási zsidó zenék írásába kezd, amiket bevezetnek az istentiszteleti dicséretbe. Az újfajta „zsidós” zenei stílus a zsidók közti ébredés motorja lesz, fiuk, Joel Chernoff és az általa alapított Lamb zenekar turnéi során a Szovjetunióban és Izraelben sok zsidó fogadja el Jézust megváltójául.
1970-ben Martin Chernoff harmadik természetfölötti megtapasztalása nyomán – az égen villódzó két szó: „messiási judaizmus” (Messianic Judaism) – úgynevezett „szemantikai fordulat” következik be. A zsidókeresztény közösségek zsidó identitásra igényt formáló része ekkortól a meglehetősen sok negatív felhanggal bíró „keresztény” szót az eredeti héber megfelelőjére, „messiási”-ra, illetve „messianisztikus”-ra cseréli, önmagát pedig immáron nem héberkereszténynek (Hebrew-Christian), nem is zsidókereszténynek (Jewish Christian/Judeo-Christian), hanem messiáshívőnek (Messianic/Messianic Believer), messiáshívő zsidónak (Messianic Jew), illetve a messiáshívő judaizmus (Messianic Judaism) – azaz a judaizmus egy irányzata (!) – követőjének tekinti.
Chernoff lemond a HCAA-ban addig betöltött pozíciójáról, s Beth Messiah néven megalapítja az első amerikai messiási zsidó gyülekezetet, majd feleségével együtt kialakítja a messiáshívő zsidó mozgalom „arculatát”. Ennek legfőbb jellegzetességeivé a messiáshívő – kelet-európai klezmer, illetve chászid motívumokra épülő – zsidó zene, a chászidizmusban előszeretettel gyakorolt körtánc nyomán az úgynevezett „dávidi tánc”, a héber kifejezések, imák, liturgikus gyakorlatok, ünnepek megtartása válnak. A Szentírás „visszazsidósításáért” is küzdenek, így például Jézust Jésúának, Máriát Miriámnak stb. nevezik. Szentírás-magyarázatukban is igyekeznek az ókori zsidó gyökerekhez visszanyúlni, ezzel is bizonyítva az Ó- és az Újszövetség egységét, az utóbbinak az antiszemitizmustól mentes voltát. A „gyülekezet” helyett a „zsinagóga”, a „pásztor” helyett a „rabbi” kifejezéseket használják, „megkeresztelkedés” helyett „bemerítkeznek” vagy „mikvét vesznek”, istentiszteleteiket szombaton tartják.
1975-ben a HCAA is nevet változtat: Messianic Jewish Alliance of America (MJAA) néven folytatja tovább tevékenységét. Ugyanebben az évben a Chernoff házaspár megalapítja másik messiási gyülekezetét, a Beth Yeshuát, melynek mintájára számos messiáshívő zsidó közösség alakul. Chernoff az általa elindított messiási judaizmust nem a judaizmus – ortodoxia, konzervatív és reform irányzatok melletti – negyedik fő ágának nevezi, hanem az igazi bibliai judaizmusnak.
Chernoff mellett a messiási judaizmus egy másik fontos ága a szintén a hetvenes évek Amerikájában Moishe Rosen által alapított Jews for Jesus (JFJ – „Zsidók Jézusért”) mozgalom. Ez a szervezet konfrontatív evangelizációs taktikájával hívja fel magára a figyelmet. „Jews for Jesus” feliratú pólóban járnak, s az utcákon, szomszédaikkal „zsidó módra” vitatkoznak. Bár sok zsidót sikerül meggyőzniük, rámenős technikájukat még Billy Graham, a világhírű evangélista is kifogásolja.
A statisztikai adatok szerint a messiáshívő zsidók száma az 1970-es évek közepén Amerikában mintegy 50 ezer, 2008-ra pedig 250 ezerre növekszik, akik mintegy 440 közösségbe tömörülnek. Izraelben a hívek száma 6 és 15 ezer között mozog, s körülbelül 100 kisebb csoportot alkotnak. A hetvenes években szárnyra kapó mozgalom mára számos zsinagógával, nemzetközi ernyőszervezettel, több jesivával, rabbiképzővel, sőt messiáshívő rabbinikus tanáccsal is rendelkezik. A mozgalom teológiáját – „hálácháját”, életvezetését – tekintve még kaotikus: a judaizmus különböző irányzataihoz, rendelkezéseihez, illetve a keresztény tanításokhoz, hagyományokhoz eltérő módon viszonyulva széles skálán mozog, mindkét irányba a legszélsőségesebb formációkig irányzatokra bomlik, melyek igen heves vitákat generálnak.
Szentírásul a héber nyelvű Ó- és
Újszövetséget, vagy David H. Stern munkáját, a „zsidós” Complete Jewish Bible-t használják. Kommentárirodalmuk a zsidó gyökereket igyekszik kiemelni, erősíteni, azonban néhány kivételtől eltekintve a zsidó hagyományt, rabbinikus irodalmat inkább csak felületesen, javarészt népszerűsítő irodalmakból ismerik. Ennek nyilvánvaló oka, hogy a mozgalom tagjai – s így vezetői, tanítói is – többnyire asszimiláns, szekuláris, liberális vagy reformzsidó körökből toborzódnak.
A zsidóknak „túl keresztény”, a keresztényeknek „túl zsidó” mozgalom értetlenségeket, ellenségeskedéseket szül mind keresztény, mind zsidó körökben. A keresztények jobbára a „judaizálás” vádjával illetik őket. Arra hivatkoznak, hogy Jézus Krisztusban nincs sem zsidó, sem görög (Gal 3:28), s hogy a messiáshívők „válaszfalat” húznak fel zsidók és nem zsidók közé (Ef 2:14). Érvelésük azonban téves, ez a szöveg kontextusából, a Szentírás egészéből egyértelműen kiderül, ráadásul Jézus, az apostolok és Pál által adott minta világosan mutatja, hogy egy zsidó folytathatja tovább zsidó életvitelét hitre jutása után is. Keresztény részről a másik szélsőség a nem zsidók „betérése” a zsidó vallásba, amit Pál viszont egyértelműen elítél (lásd Galáciabeliekhez írt levél).
A judaizmus részéről gyakran megfogalmazódik, hogy az Újszövetség antiszemita írás. Ennek a vádnak a kétezer éven át a szövegre települt antiszemita írásmagyarázat, illetve ebből fakadóan a történelmi kereszténység zsidók elleni bűntettei az oka. A judaizmuson belül a történelmi tapasztalatok miatt érthető módon nagy a védekezés, és sokan a messiáshívőkre, mint „a szellemi holokauszt kivitelezőire” tekintenek, 1983 óta a Jews for Judaism („Zsidók a judaizmusért”) keretein belül úgynevezett deprogramozó rabbik működnek, akik a messiáshívő zsidók visszatérítésére, a még „el nem csábított zsidók” felvilágosítására összpontosítanak.
A judaizmusban úgyszintén mai napig gyakorlat, hogy miután egy családtag elfogadja Jézust Messiásaként, a család halottnak nyilvánítja, megtagadják tőle zsidóságát. Jellegzetes példa erre magának Martin Chernoffnak a temetése is: 1985-ben, mikor elköltözött a földön élők sorából, nem volt zsidó temető, mely befogadta volna testét. De Izraelen belül is többször előfordul, hogy az izraeli Legfelsőbb Bíróság megtagadja az állampolgárságot cionista, zsidó származású egyénektől Jézusban mint Messiásban való hitük miatt.
Mindazonáltal egyes evangéliumi, karizmatikus keresztény körök, liberális és reformzsidók a messiáshívő judaizmust üdvözlik, hallgatólagosan támogatják, a mozgalom léte pedig hasznot hoz az egyház és a zsidóság kapcsolatában, hiszen (1) az egyházat zsidó gyökereire emlékezteti, (2) zsidós zenei világával világszerte megújítja az egyházi dicséretet, (3) segít ellenállni az antiszemitizmusnak, (4) az első századi zsidókeresztény gyülekezetek problémáiba, a keresztény hit bibliai kontextusába enged belátást, a mozgalom vezetői szerint pedig (5) a Messiás jövetelének egyértelmű jele.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetéssel vagy belépéssel tudja elérni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!