hetilap

Hetek hetilap vásárlás
'Kereszténymentes világot!'
A keresztényüldözések története 48. rész

2012. 02. 03.
A kilencvenes évek elején az afgán háború befejezését követően a külföldi zsoldosok („az afgán arabok”) szétszóródtak a világ különböző pontjain, ami új fejezetet nyitott a terrorizmus és a keresztényellenes erőszakhullám történetében. Afgán veteránok robbantották ki a csecsen háborúkat, valamint számos kisebb fegyveres konfliktust is a volt Szovjetunió területén. Az állandó erőszak egyik célja az, hogy az orosz nemzetiségű keresztények elhagyják az ázsiai köztársaságokat. Ma már az oroszok kivándorlása Közép-Ázsiából olyan méreteket ölt, hogy az felveti az etnikai-vallási tisztogatás gyanúját, de a helyzet Afrikában és a Közel-Keleten is egyre súlyosabb. Az Economist brit hetilap becslése szerint 2011 végén világszerte több mint 100 millió keresztényt fenyeget közvetlen életveszély, és a jelenlegi folyamatok alapján reális lehetőség, hogy Marokkótól Pakisztánig egybe­függő kereszténymentes övezet alakulhat ki.

Algériában harminc év szovjet típusú szocializmus után, az első szabad választásokon az iszlamista FIS (Front Islamique du Salut – Iszlám Üdvfront) párt nyert, de a katonai kormányzat az első forduló után érvénytelenítette az eredményeket, és betiltotta a FIS-t. Ezt követően 1992 és 2001 között az ország brutális polgárháborúba sodródott.
A FIS katonai szárnyában különböző fegyveres csoportokban 27 ezer gerilla (terrorista) harcolt a törvénytelennek tekintett kormány ellen, köztük 2-3000 afgán háborús veterán. A polgárháborúnak legalább 150 ezer áldozata lett. Kisebb intenzitással ugyan, de a terrorcsoportok ellen a harcok a mai napig folytatódnak.
Az algériaiak úgy írták le saját helyzetüket, hogy volt egy „nappali kormányuk” (a hivatalos központi hatalom) és egy „éjjeli kormányuk” (a „ter­roristák”), és annak, aki életben akart maradni, meg kellett találnia a módját, hogy hogyan tud mindkét rendszer elvárásainak megfelelni. E „kettős megfelelési kényszernek” nem csak a polgári lakosság volt alávetve, hanem mindenki, a politikusoktól a sarki rendőrig. A terroristák állítólag listákkal rendelkeztek, minden állami dolgozót lehetséges célpontnak tekintettek, különösképpen a rendőröket, a katonákat és az FLN- (Front de Libération Nationale) párttagokat.
Ezeken kívül ellenség volt minden olyan társadalmi réteg, amelyről feltételezhető volt, hogy ellenzi egy iszlám állam létrehozását: az értelmiség, az újságírók, a demokratikus pártok tagjai, minden keresztény – de a listák folyamatosan bővültek: nőgyógyászok, egyedül élő nők, végül már szinte bárki bekerülhetett. Az erőszaknak spontán kitörései is voltak a nem arab nyelven beszélő személyek ellen, a nem a szigorú vallási előírással öltözködő nőkkel vagy akár strandolókkal szemben. A terror tetőpontján (1997–98-ban) egész falvak lakosságát mészárolták le, a mai napig nem tudni, hogy pontosan milyen okból. Az éjjeli kormány „lakossági bejelentésekből” dolgozott, szomszédok, ismerősök jelentették fel, hol lakik egy rendőr, egy újságíró, így a terroristák címekre vonulhattak ki, ahol egész családokat mészároltak le. Emiatt az állami erőszakszervezetek egyes dolgozói is igyekeztek inkább „bebiztosítani magukat” a terroristáknál. Előfordult, hogy magas beosztású rendőrtisztek mind a két oldalnak dolgoztak, lebukásukig például éveken keresztül kiadták a terroristák ellen védelmet kérő polgárok adatait az üldözőiknek. Emiatt nem lehet teljes bizonyossággal tudni, hogy az 1997–98-as vérfürdőket nem az ellenterror hajtotta-e végre, amennyiben feltételezzük, hogy a terrorelhárító alakulatok egyes vezetői esetenként megbízást vállalhattak a terroristák oldalán. Más feltételezések szerint az elhárítás stratégiájába beleférhetett a vérfürdők megrendezése. Ezt olyan történelmi példák is alátámasztják, amikor a központi hatalom megbízást adott „álterroristáknak”, vagy manipulált a háttérből valódi terrorcsoportokat, hogy a valódi terroristák népszerűtlenné váljanak, illetve megosztást hozzon közéjük. Cél lehetett az is, hogy a káoszra hivatkozva el lehessen halasztani a választásokat, és ne kelljen a katonai diktatúrát egy polgári kormánnyal felváltani. Az is előfordulthatott, hogy egyes terrorakciók a hadseregen belüli frakciók közötti harc „szövődményei” voltak. Bárhogy történt is, a hadsereg nem sietett véget vetni a vérfürdőknek, és a felelősöket is ritkán állították elő. Az algériaiak ezt a korszakot egy tömör mondattal szoktak leírni: „Nem lehetett tudni, hogy ki ölt meg kit, és miért.”

Jézus miatt szenvednek a berberek

A terrorhullám a 2004-ben indított „nemzeti megbékülés” politikájával ért véget. Ennek keretében 2006-ban átfogó amnesztiát hirdettek minden terroristának, aki leteszi a fegyvert, emberiség elleni bűncselekmény esetén is. Az am­nesztiatörvény miatt az elszámoltatás, a felelősségre vonás teljes mértékben elmaradt. Egy csalódott algériai újság­író így írt erről: „Olyan országban élünk, ahol a tömeggyilkosok zavartalanul sé­tálhatnak az utcákon.”
A 2004-es és 2009-es választásokon a konzervatív, vallásos pártok új néven indultak, ám a választásokat a katonasághoz közeli pártoknak sikerült eddig megnyerniük. A vallásos tábor további engesztelését szolgálja valószínűleg a 2003-ban indított (erősen távirányított) sajtókampány az evangéliumi keresztények ellen, miután az algériai sajtó felfigyelt arra, hogy gyorsan növekszik a kereszténységre áttért muzulmánok száma az országban. A polgárháború alatt gyakorlatilag a semmiből alakultak ki evangéliumi gyülekezetek, a kabilok lakta területeken összesen 5-6000 fős tagsággal, amelyek kabil kulturális egyesületként lettek bejegyezve.
A kabilok (berberek) Algéria őslakói, akik már a Római Birodalom idején elfogadták a kereszténységet. Ez a kaukázusi (fehér) népcsoport később a domináns arab kultúrkörben is megőrizte saját nyelvét és kultúráját.
Az országban élő muzulmán hátterű keresztények száma ennél jóval magasabb, mert a kabilok lakta területeken kívül a volt muzulmánok egyáltalán nem csatlakoznak semmilyen formális keresztény csoporthoz. Egy kormányzati becslés szerint a külföldiekkel és a katolikusokkal együtt mintegy 70 ezer keresztény él az országban.
2006-ban törvényben rögzítették, hogy minden arra irányuló kísérlet, hogy muzulmánok egy másik vallásra térjenek át, bűncselekménynek minősül (lásd korábbi írásunkat: Szigorúan védett vallások. Hetek, 2010. október 15.). A törvény-előkészítés során a vallásügyi miniszter úgy nyilatkozott, hogy a kormány szemében a vallási prozelitizmus felér a terrorizmussal, ezért büntetendő.
Az új törvény nyomán a helyi hatóságok elkezdték felülvizsgálni az evangéliumi gyülekezetek működési engedélyeit, és 2008-ig közigazgatási határozattal sorban visszavonták azokat. A határozatok ellen a gyülekezetek nyomban közigazgatási perek sorát indították. Emellett a hatóságok szigorúan értelmezték az új törvényt, és a magánlakásokban tartott keresztény ös­szejöveteleket is elkezdték tiltani (pél­dául egy magánlakásban tartott ötfős ima-összejövetel volt muzulmán résztvevőit megbüntették), csakúgy, mint a keresztény irodalom terjesztését bármilyen formában (egy volt muzulmán fiatal hölgyet azért büntettek meg, mert a kocsijában találtak néhány kötet keresztény irodalmat). Sok év kemény pereskedés után – mivel Algéria a polgárháborús konfliktusok ellenére jogállam, ahol a bíróságok függetlenek – liberálisabb értelmezés született a törvény alkalmazásáról, és a gyülekezetek visszakapták működési engedélyüket.
Az algériai evangéliumi keresztények politikai területen is történelmi győzelmet arattak, mert 2011. augusz­tus 2-án a vallásügyi minisztérium bejegyezte az Algériai Protestáns Egyházat, amely a főleg kabil gyülekezetek ernyőszervezete, vezetői pedig volt muzulmánok. Egy 2011. szeptemberben kiszivárgott diplomáciai sürgönyben az Algériában akkreditált amerikai nagykövet feljegyzést készített a kabil lakosságon belül zajló áttérési hullámról, megjegyezve, hogy „teljes családok fordulnak a keresztény hit felé”.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!