Az Andrássy út 93-as szám alatti palotában élt 1934-ben bekövetkezett haláláig a dúsgazdag Herzog Mór Lipót báró. A házban külön szobát töltöttek meg Greco festményei, de ott lógtak a falakon Tiepolo, valamint híres flamandok mellett a francia impresszionisták is, Renoir csodás női portréjától kezdve Degas és Monet alkotásaiig.
„Báró Herzog Mór Lipót gyűjteménye a legnagyobb magyar magángyűjtemény volt. Főművei tekintetében felért a Szépművészeti Múzeummal, sőt bizonyos pontokon jobb is volt annál – mondja Mravik László művészettörténész az ATV Ez a 7 című műsorának adott interjúban. – Herzog Mór Lipót halála után ez a gyűjtemény három részre szakadt. Három gyermeke örökölte, majd 1940-ben, amikor elhunyt a báró felesége is, a gyűjteményt a család különböző helyeken elrejtve próbálta megmenteni. Egy részét a budafoki labor pincéjében rejtették el, ezt a magyar hatóságok, nyilván egy feljelentés alapján, megtalálták. Egy másik részét a zsidó kormánybiztosság találta meg, a harmadik része pedig banki páncélterembe került.
A kollekcióból nyugatra is jutott, mert a zsidó kormánybiztosság anyagát a magyar múzeumok, elsősorban a Szépművészeti Múzeum a saját anyagával külföldre menekítette. Ezeket az amerikai hadsereg lefoglalta, majd később visszahozták őket Magyarországra. A magyar állam arra hivatkozva, hogy a Herzog-család tagjai a képek közül többet külföldre csempésztek, a teljes, akkor még elérhető Herzog-féle tárgyakat zár alá vette. Ezeket különböző intézményekben helyezték el, elsősorban a Szépművészeti Múzeumban.”
Az akkori szabályok értelmében a család a tulajdonában levő regisztrált képeket nem vihette volna külföldre.
A Szépművészeti Múzeum Régi Képtárában ma is láthatók képek az egykori Herzog-gyűjteményből, de akad olyan festmény, amely a Nemzeti Galériában van, és olyan is, amely a Műegyetemen található.
A rendszerváltás előtt a családnak esélye sem volt a képek visszaszerzésére, leveleikre elutasító válaszokat kaptak. 1996 és 1998 között kezdetben ígéretes tárgyalásokat folytattak Magyar Bálint kultuszminiszterrel, de ebből sem lett megegyezés.
„Emlékezetem szerint írásban is deklarálta a magyar állam azt, hogy alapos az örökösök szándéka az igényeik érvényesítésére, illetve azt is, hogy vannak olyan műtárgyak az igényelt festmények között – sőt szinte mindegyik ilyen –, amelyekről kijelenthető, hogy a magyar állam tulajdonszerzése nem következett be – idézi fel a kilencvenes évek eseményeit Varga Tamás, a Herzog-örökösök egyik ügyvédje. – Ekkor a Herzog-család egy egyezségi ajánlatot nyújtott be. Ennek a lényege az volt, hogy a Sotheby’s aukciósház értékbecslése alapján az igényelt műtárgyak forgalmi értékét alapul véve 60-40 százalékos megosztást javasoltak a család, illetve a magyar állam között. Az ajánlatban azt is felvetették, hogy amennyiben a magyar állam az Oroszországba jogtalanul került, és a család tulajdonában álló műkincsek visszaszerzése tárgyában együttműködik, és ez sikerrel jár, akkor az Oroszországból visszakerülő képekre is kiterjesztik a megállapodást.” – Ezt az egyezségi ajánlatot az állam nem fogadta el, újabb bizottságot kívántak kijelölni, de ez azóta sem jött létre.
Martha Nierenberg, Herzog Mór egyik örököse (képünkön balra) megelégelte a helyzetet, és 1999 októberében pert indított a magyar állam ellen. Az államot képviselő ügyvédek először kétségbe vonták a Herzog unoka állampolgárságát, majd azzal érveltek, hogy a festményeket a magyar állam mint gazdátlan tulajdont vette letétbe, és ezekre is kiterjedt az államosítás. Érvként hangzott el az is, hogy az 1973-as magyar–amerikai vagyonjogi megállapodás már rendezte a Herzog-perben szereplő tulajdoni igényeket. A Herzog-örökösök azonban ezt nem fogadták el.
Nyolc évig tartottak a bírósági tárgyalások, melyek végén a Fővárosi Ítélőtábla a kollekció tizenegy festményének tulajdonjogát Magyarországnak ítélte. Ezek között vannak a Szépművészeti Múzeumban megtalálható alkotások is, mint például Lucas Cranach, Gustav Courbet vagy van Dyck képei.
Harminchárom festmény és más műtárgy azonban további vita tárgyát képezi. Ezek megszerzése iránt 2010 júliusában Herzog Mór dédunokája, David de Csepel indított pert a magyar állam ellen egy washingtoni bíróságon. A bíróság úgy döntött, hogy a magyarországi per tárgyát képező tizenegy kép esetében akkor sem nyitja újra a vitát, ha nem ért is egyet a döntéssel, a képek tehát Magyarországon maradhatnak.
A 100 millió dollárra becsült harminchárom festmény és műtárgy esetében azonban az volt az álláspontja, hogy az ügy tárgyalható az Egyesült Államokban. Ezzel elutasította Magyarország joghatósági védekezését, amely arra irányult, hogy az ügyet Amerikában egyáltalán ne is tárgyalják.
„Fontos, hogy a bírónő megállapította: a magyar állam a tizenegy festmény jogos tulajdonosa – állítja Thaddeus J. Stauber, a magyar államot képviselő amerikai ügyvéd. – Felkért bennünket, hogy nyilatkozzunk a fennmaradó harminchárom festménnyel és műtárggyal kapcsolatban. Az az álláspontunk a képek történeti dokumentumai alapján, hogy ezek a festmények a magyar állam tulajdonát képezik. Sőt, a tulajdonosi lánc áttekintése alapján fellebbezési kérelmet adtunk be, hogy a washingtoni fellebbviteli bíróság állapítsa meg, hol kell folytatódnia a pernek, Magyarországon vagy az Egyesült Államokban.”
A fellebbezés beadását az örökösök szimpla időhúzásnak tartják, mert az amerikai joggyakorlatban az ilyen fellebbezési kérelmeknek mindössze 5 százaléka volt eddig sikeres. „Szó sincs időhúzásról. Legyen először döntés arról, hogy mi a megfelelő hely ennek a pernek a lefolytatására. Ez egy teljesen szokványos lépés az amerikai joggyakorlatban” – mondja viszont Thaddeus J. Stauber.
David de Csepel keresetét a külföldi államok immunitásáról szóló 1976-os törvényre alapozta. Ez kimondja, hogy az amerikai állampolgárok védelmében külföldi által okozott sérelem esetén amerikai bíróságon perelhető egy másik ország vagy annak hatósága. A precedensjogon nyugvó amerikai igazságszolgáltatásnál Ausztria például hat év alatt hiába próbálta elérni, hogy ügyét ne tárgyalhassák Amerikában, majd a per elvesztése után átadta Gustav Klimt talán leghíresebb festményét – Bloch-Bauer portréját – és további négy képet az Egyesült Államokban élő Altmann-örökösnek.
Thaddeus J. Stauber szerint azonban az ausztriai Altmann-ügy nem alkalmas arra, hogy megvilágítsa, miként kellene Magyarországnak viselkednie a jelen perben. „Amerikában azt állapították meg, hogy az ausztriai bíróság rendkívül magas eljárási illetéket szabott ki, és ezzel nem volt biztosítva az Altmann-örökös számára a tisztességes és jogszerű eljárás. A magyar bíróság azonban nem szabott olyan feltételeket, amely megakadályozta volna, hogy a felperesek érvényesítsék igényüket” – állítja az ügyvéd.
A washingtoni bíróság elsőfokú döntésében elutasította azt a magyar bírósági indoklást, amely szerint a magyar állam elbirtoklással tulajdonjogot szerzett a festményekre. Sőt, kötelezte Magyarországot, hogy biztosítson teljes hozzáférést az ügy szempontjából releváns levéltári anyagokhoz, és elrendelte, hogy felhívásra minden dokumentumot adjon ki az illetékes amerikai bíróságnak.
Fontos fejlemény, hogy Magyarország várhatóan kénytelen lesz nyilvánosságra hozni a múzeumok állományában lévő kétes eredetű műtárgyak leltárát. Míg a világ múzeumai az elmúlt évtizedben átvizsgálták gyűjteményeiket, és többnyire az interneten publikálták a holokauszt idején elrabolt, és azóta sem visszaszolgáltatott műkincsek listáját, addig Magyarország ezt mindmáig nem tette meg.
2011. 10. 28. (XV/43)
