Ő az ember Alkotója, Teremtője, a Mindenható Isten. Tulajdonképpen Isten erkölcsi parancsait, köztük a Tízparancsolatot úgy is fel lehet fogni mint „használati utasítást”, amit ehhez a „szerkezethez”, ehhez a leírhatatlan és csodálatos lényhez, tulajdon képmásához, az emberhez adott. Mint alkotó, Ő tudja a legjobban, hogyan kell nekünk ezzel bánnunk, mi a mi „rendeltetés szerinti” használatunk. Ahogy az ilyen brosúrákban fogalmazni szoktak: ha a rendeltetésszerű használattól eltérünk, azért a gyártó nem vállal felelősséget. Akár egyénileg, akár közösségileg az ember akkor élhet sikeresen ezen a földön, amikor e használati utasítás szerint él; és mindig akkor szenved kudarcot, amikor eltér ettől.
Mielőtt az elkövetkezendő néhány hétben végigvennénk e helyen a Tízparancsolat minden egyes útmutatását, most egy bevezetést szeretnék ehhez adni. Jézus egy kérdésre válaszolva Isten legnagyobb és második legnagyobb parancsára hívja föl a figyelmet: „És megkérdezte őt közülük egy törvénytudó kísértvén őt és mondván: Mester, melyik a nagy parancsolat a Törvényben? Jézus pedig mondta neki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonlít ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancstól függ az egész Törvény és a Próféták.” (Mt 22:35–40) Ez tehát Jézus véleménye az egész Törvényről, annak lényegéről, centrumáról.
Az Istentől a zsidóságnak adatott mózesi Törvény – a hagyományos számolás szerint – összesen 613 parancsolatból áll, beleértve ebbe a Tízparancsolatban található tíz útmutatást is. Ilyen helyzetben, amikor 613 parancs szabályozza az egyéni és közösségi életet, akkor az emberek bizony igen gyakran szembekerülnek azzal a kérdéssel, hogy egyes helyzetekben melyik parancsot tartsák meg esetleg a másik rovására, mert a való életben nagyon gyakran előfordul olyan erkölcsi szituáció, ahol az egyik parancs a másik paranccsal szembekerül. Nyolcnapos korában körül kell metélni a fiúgyermekeket – de mi történik, ha a nyolcadik nap éppen szombat, amikor nem szabad ilyesmit csinálni? Ha éhhalál fenyegeti az embert, megeheti-e az Istennek szentelt kenyereket? Ha csak annyi pénzem van, amiből vagy szegény szüleimet tudom támogatni, vagy áldozatot bemutatni a jeruzsálemi Templomban, de mindkettőt nem, melyiket tegyem meg inkább? Melyik az erősebb, a nagyobb parancs, amely felülírja a másikat? A zsidóságot Jézus korában nagyon foglalkoztatta az a kérdés, hogy a 613 közül melyek a fontosabb, és melyek a kevésbé fontos parancsok. Maga Jézus is több alkalommal részt vett ebben a közös gondolkodásban, vitákban, ő maga is használta a „legkisebb parancsok”, „legnagyobb parancs”, „második legnagyobb parancs” kifejezéseket. Amikor tehát megkérdezték, hogy a 613 parancsból melyik a legnagyobb, hangot adott annak a véleményének, hogy a legnagyobb parancs az egész mózesi Törvényben ez: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!” – a második legnagyobb parancs pedig: „Szeresd az embertársadat úgy, mint saját magadat!” Majd hozzátette: e két parancstól függ az öszszes többi.
Rögzítsük tehát le nagyon szilárdan, hogy a teljes Biblia, illetve abban mindaz, amit Isten Igéje az embertől kér, ettől a két parancstól függ, ezen áll vagy bukik az egész. Ha ezt a két parancsot valaki megtartja, akkor elindult azon az úton, hogy az egész Szentírást beteljesítse, mivel az egész Szentírás ennek a két parancsnak a megtartására tanítja részletesen az embert. De ha valaki ezt a két parancsot, az Isten és az embertárs szeretetét szem elől téveszti, akkor hiába törekszik a Szentírás összes többi részletének a megtartására, az egész földre fog hullani az életében, hiszen, ahogy Jézus fogalmaz: ezen a kettőn függ az egész Törvény és a Próféták. Isten lényege a Biblia szerint a szeretet – nem csoda tehát, hogy a ránk rótt kötelezettségek közül a szeretet két parancsa a legfontosabb: így kerülünk állandó, közvetlen érintkezésbe Isten lényegével.
Ezen a kettőn függ tehát az egész Tízparancsolat is, amely két kőtáblán adatott. Az első kőtábla, amelyen az Isten és az ember viszonyát szabályozó útmutatások állnak, tulajdonképpen a fentebb idézett első és legnagyobb parancsnak a magyarázata, részletezése. A második kőtábla, amelyen pedig az ember és ember kapcsolatát szabályozó irányelvek találhatóak, a második legnagyobb, azaz a felebarát szeretetére vonatkozó parancsnak a magyarázata.
A Tízparancsolat elsősorban tiltásokat tartalmaz: „Ne ölj!”, „Ne lopj!”, „Ne legyenek idegen isteneid
!” – de a két nagy parancsolat pozitív: szeresd Istent, és szeresd a felebarátodat. A hagyományos zsidó bibliaértelmezés szerint a pozitív parancsok mindig erősebbek, mint a tiltók.
Tehát „szeresd Istent”, de e szeretet mértéke sem lényegtelen: „teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből.” Ezen a ponton válik megdöbbentővé Isten igénye, ha valóban szembenézünk azzal, amit kér. Valóban megdöbbentő – de másfelől mégis teljesen magától értetődő: hiszen Ő alkotott, Ő adta és adja folyamatosan a létünket és az életünket; és amikor ezt végzetesen elrontottuk bűneinkkel, egyetlen szeretett Fiát áldozta föl helyettünk, hogy megmentsen az örökkévaló életre. Innen nézve mégiscsak teljesen érthető, hogy azt kívánja: egész valónkkal szeressük. Próbáljunk meg fölzárkózni ehhez a követelményhez! Persze erre valaki azt mondhatja: ez lehetetlen! De Isten nem kér olyat, ami számunkra lehetetlen: a teljes erő az csak annyi erő, amennyivel rendelkezünk, nem több. Ha ez kevés, akkor kevés, ha sok, akkor sok – csak amekkora a szívünk, lelkünk, erőnk, annyival szeressük Őt! De annál ne kevesebbel.
A másik parancs pedig: „Szeresd felebarátodat úgy, mint önmagadat!” Itt is a mértékre szeretném fölhívni a figyelmet: „annyira, mint önmagadat”. Ha ezzel az isteni igénnyel őszintén és valóságosan szembenézünk, megint úgy találhatjuk: nem biztos, hogy ezt mindennap százszázalékosan és minden helyzetben betöltöttük. Általában az ember kedvezőbben gondolkozik magáról, mint másokról, és ha ítélkezni kell valami fölött, akkor gyakran irgalmasabb önmagához, mint másokhoz. Én legalábbis gyakran vagyok így ezzel. S ha ez így van, akkor bizony még van mit pótolnunk, van mit tanulnunk.
A Tízparancsolat pedig, amelyről az elkövetkező hetekben e helyen szó lesz, erre tanít bennünket. Mert ettől függ, hogy életünkben a Biblia összes többi útmutatása képes-e érvényesülni, vagy mindenestől a földre hullik.
(A szerző teológus. A fenti cikk az ATV Nem csak kenyérrel él
című műsorában február 11-én elhangzott előadás szerkesztett változata.)
2008. 02. 22. (XII/8)
