hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az inkák titkai
Aranyvárosok az Andok hegycsúcsai között

2007. 06. 20.
Alig száz évig létezett, felfedezése óta mégis lenyűgözi az európaiak képzeletét a különleges, területét tekintve szinte a Római Birodalommal vetekedő inka civilizáció. A titokzatos birodalom kincseiből most a budapesti Szépművészeti Múzeumban látható válogatás.

Bő négyszáz évvel ezelőtt fedezték fel a spanyol konkvisztádorok ezt a
titokzatos és mesés kincsekkel rendelkező világot, amit aztán szisztematikusan
ki is fosztottak. Az öreg földrészre szállított hatalmas arany- és ezüstvagyont
érő zsákmány aztán egész Európa gazdasági életét fellendítette. Az európai
hódítók megjelenése azonban az inka birodalom pusztulását is jelentette. De
honnan jött ez a titokzatos nép?

Az inkák eredetéről nincs egyértelmű ismeretünk. Egyik mondájuk szerint
Viracocha isten egy hatalmas özönvízzel elpusztította a Titicaca- tó környékén
élő népeket. A katasztrófát csak Viracocha két leszármazottja élte túl. Ezektől
a félig ember, félig isten lényektől származtak az inkák ősei. Egyes történészek
szerint hírük és kincseik a világutazó föníciaiakon keresztül már az ókorban
eljutottak a Földközi-tenger vidékére.

Mivel az inkák nem használtak hagyományos értelemben vett írást, ezért
történetüket csak a cserépedényeken, arany- és ezüst ékszereken, szőtteseken
hagyott „üzenetből” lehet kiolvasni. Úgynevezett csomóírást, a quiput
használták, azaz különféle zsinórokat használtak az információ rögzítésére. Ezek
színe és a csomók elhelyezkedése hordozta az „üzenetet”.

Maga az inka civilizáció az 1200-as években jelent meg az Andok hegységein, alig
százéves virágzása pedig az 1438-ban megkezdett hódító hadjáratok idejétől a
spanyolok 1532-es megjelenéséig tartott. Tizenhárom inka uralkodót tart számon a
történelem, ebből az első hét még inkább törzsfőnek tekinthető, akik a mai Peru
területén elhelyezkedő Cuzcóban uralkodtak az inkák törzsén.

Az inka birodalom hihetetlenül gyors terjedése a kilencedik uralkodó,
Pachacuti Incka Yupanqui 1438-as hatalomra kerülésével kezdődött el. Pachacuti
négy tartományra osztotta a birodalmat, majd azokat egyfajta szövetségi
rendszerbe szervezte, élükre pedig erős vezetőket állított. (Az ő nevéhez fűzik
az egyetlen épen megmaradt város, Machu Picchu felépítését, amely családi vagy
nyári rezidenciaként, illetve kultuszhelyként szolgált. „Az inkák elveszett
városát” a spanyolok nem találták meg, és így el sem pusztították, csak 1911-ben
fedezte fel az amerikai Hiram Bingham.) Ezután alig két emberöltő alatt hatalmas
területeket hajtottak uralmuk alá: a fénykorában mintegy kétmillió
négyzetkilométeren elterülő, hatalmas, a Római Birodalom méretével vetekedő
birodalom mai viszonyokat tekintve hat ország, Peru, Bolívia, Ecuador, valamint
Kolumbia, Chile és Argentína egyes részeit is magába foglalta. A Tawantinsuyö,
azaz „Négy negyed országa” mintegy négyezer kilométer hosszan terült el az Andok
mentén, a sivatagos csendes-óceáni partvidéktől egészen az Amazonas esőerdeiig.
Az inkák mindennapi élete mintegy négy-ötezer méteres magasságban telt, míg
vallási életük jelentős része az akár hat-hétezer méter magas hegycsúcsokhoz
kötődik.

A hatalmas birodalom működtetéséhez az inkák hatalmas, mai ismereteink szerint
legalább 23 ezer kilométeres úthálózatot hoztak létre, mely két, egymással
párhuzamos észak-déli irányú „főútból” (egyik az óceán partján, a másik az Andok
hegyes-völgyes vonulatain futott végig) és az azokat összekötő kelet-nyugati
irányú utakból állt. Ehhez rendkívül jó út- és hídépítési technikára volt
szükségük, annál is inkább, mert nem ismerték a kereket, így mindent emberi és
állati erővel kellett megoldaniuk. A futárok által biztosított kommunikáció és a
lámák által biztosított teherszállítás mégis rendkívül jól működött a nagyrészt
ma is fennálló úthálózat segítségével. Mivel kizárólag gyalogszerrel folyt a
közlekedés, az út mentén pár kilométerenként álltak pihenőházak az utazók
számára.

Jelentős kereskedelem mégsem – vagy talán épp ezért nem – alakult ki, az inkák
leginkább helyi szinten folytattak cserekereskedelmet. A társadalom alapját a
faluközösségek alkották, városokban csak a „közalkalmazottak” laktak. A bútor
nélküli házaikban rendkívül egyszerű körülmények között élő inkák legfőbb
terménye a burgonya volt, melyből több mint kétszázfélét ismertek, de
kukoricából is több mint húszfélét tartottak számon. Mivel egy család hatvanöt
nap alatt biztosította az egész évre szükséges ellátását, a fennmaradó időt
közmunkára, a templomok, utak, hidak, mezőgazdasági teraszok és a vizet
biztosító csatornák építésére vagy az arany- és ezüstbányászatra szánták, így
biztosítva nemcsak a birodalom működését, de annak gazdagságát is. Pénzként
tehát a munka szolgált, az adót természetben fizették be, azaz ledolgozták,
amiért cserébe ruhát és ellátást kaptak. A bőségesen rendelkezésre álló aranyat
csak esztétikai célokra használták.

Az inkák hatalmas épületeiket habarcs nélkül építették: olyan pontossággal
faragták ki az egymáshoz illesztett, gyakran sokszögű köveket, hogy egy
késpengét se lehet közéjük szúrni, de a földrengések se bírtak velük. A
hatalmas, akár kétszáz tonnás kőtömböket addig faragták, míg teljesen nem
simultak egymáshoz. Ehhez a tömbök tetejét homokkal szórták meg, ráeresztették a
következő tömböt, majd felemelték, és ahol nyomot hagyott a homokban, ott az
alsó követ tovább faragták. Mindig a felső kő „ült bele” az alsóba, ez
biztosította a rendkívüli stabilitást.

Az európaiak 1526-ban érték el először az inka területeket. A spanyol Francisco
Pizarro 1532-ben 180 emberével, egy ágyúval és 27 lóval győzte le az inka
birodalmat, ha nem számítjuk bele a himlőt, amelyet a fehér ember hozott magával
az új földrészre – a helyi lakosság mint-egy kétharmadát pusztította el a kór –,
az inkák között éppen dúló véres polgárháborút és az „álnokságot”, amellyel a
spanyol hódító szó szerint lefejezte az inka birodalmat. Amikor Atahuallpa
uralkodó tárgyalásra érkezett Pizarró-hoz, az először békét ígért az inka
vezérnek, ha felveszi a kereszténységet. Mivel azonban Atahuallpa túl sokat
akart megtudni az új vallásról, Pizarro foglyul ejtette, és csak hatalmas
váltságdíj fejében volt hajlandó szabadon engedni. Így az inkáknak annyi aranyat
és kétszer annyi ezüstöt kellett összegyűjteniük, mint amennyi a vezérüknek
börtönül szolgáló teremben elfér (ami mai értéken mintegy 10 milliárd forintot
tenne ki). Amikor a váltságdíjat leszállították, Pizarro megölette az inka
vezért, elfoglalta Cuzcót és elrabolta a kincseit.

Az első spanyol beszámolók szerint Pizarrónak és kíséretének a szája is tátva
maradt a látványtól, ami Cuzcóban fogadta őket. A rendkívül kifinomult
építészeti stílusban kidolgozott épületeket, templomokat, kövezett utakat és
ápolt kerteket mind vakító arany borította. Ciezo de Leon konkvisztádor
beszámolója szerint: „Az egyik, talán leggazdagabb házban állt egy hatalmas,
aranyból készült, nagyon fejlett technikával kidolgozott nap, amelyet számtalan
drágakő díszített. Voltak kertek, melyek kövezete aranytéglákból állt, és
aranyból készült kukorica- és lámaszobrok álltak benne, amikre aranypásztorok
vigyáztak. Számtalan finoman kimunkált arany- és ezüstedény is volt ott, tele
smaragddal. De ezzel talán eleget is mondtam, ha tovább részletezném, úgysem
hinnének nekem.”

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!