Kiátkozottak

Róma püspökei már a korai középkortól különös vonzódást tanúsítottak a hatalom iránt. A 4. század végéig – miként más püspökök is – csak saját szűkebb területük fölött gyakoroltak egyházkormányzati hatalmat. Syricius pápával jelent meg a világuralmi igény – egyelőre csak egyházi téren. Hamarosan a világi hatalom iránt is kinyújtották kezüket. Az Egyházi Állam 756-ban történt megalapításával az addigi egyházfő máig tartóan egy személyben államfő is lett, amivel régi babiloni vallási hagyomány képviselője Európában. A pápa kellő jogalapot kívánt teremteni a frissen létrehozott Egyházi Államnak, s ezért egy hamis oklevelet készíttetett, a nevezetes Konstantini adománylevelet. Az egész középkor folyamán – mindaddig, amíg a 15. században le nem leplezték, hogy hamisítvány – ez az oklevél szolgált a pápák számára annak bizonyításául, hogy joguk van az európai államok és uralkodók fölött politikai hatalmat és irányítást gyakorolni. Az irat szerint ugyanis Nagy Konstantin ajándékként átadta a pápának Rómát, Itáliát, az egész Nyugatrómai Birodalmat, s e területek fölött felruházta a tejes "uralkodói hatalommal", s feljogosította uralkodói jelvények viselésére.