hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Történelmi lecke fiúknak
A nácizmus egyszer már pusztított

2002. 05. 12.
"Föl, gyermekek, tanulásra…" (Ady Endre) "A történelem legfőbb tanulsága, hogy a népek és kormányok soha semmit nem tanultak belőle" – írta százötven évvel ezelőtt Hegel. Nem volt igaza, hiszen éppen az ő szellemi öröksége példázza, mekkora hatást gyakorolhat a történetírás az utókorra. Többek közt a hegeli történetfilozófiának köszönhetjük a történelem raszszista-nacionalista interpretációját, amely a napóleoni háborúk és a hitleri birodalom összeomlása közötti időben szinte egyeduralkodóvá vált Nyugat-Európában, s ami nélkül a nácizmus létre sem jöhetett volna. 

Hegel véleményével ellentétben mindig is akadtak olyan kormányok, amelyek szorgalmasan tanulmányozták a történelmet. Igaz, őket általában nem a tudósok tankönyveinek avítt, moralizáló "tanulságai" érdekelték, hanem a hatalmi mechanizmusok, s az azokat működtető eszközök: a pénz, az olaj, a fegyverek, vagy a média. Karl R. Popper egy tíz évvel ezelőtti előadásán élesen kikelt a történelem ilyetén – általa cinikusnak nevezett – értelmezése ellen, amely a 20. század végére általánosan elterjedt. E cinikus történelemszemlélet, a történelmi revizionizmussal párosulva, az 1933 és 1939 közötti Hitler-érát a 20. századi német történelem legsikeresebb periódusának tartja: grafikonokkal és táblázatokkal igazolja a munkanélküliség felszámolását, az elképesztő gazdasági eredményeket, a tudomány és kultúra szárnyalását. Eközben megfeledkezik arról, hogy e roppant erőfeszítések kontinensnyi területek leigázásának, népek kiirtásának és rabszolgasorba hajtásának ördögi tervét szolgálták. 



Demokratikus nemzeti forradalom?



A nácik által tudatosan terjesztett, és mind a mai napig széles körben elterjedt legenda szerint Hitler és pártja demokratikusan jutott hatalomra. A valóság azonban egészen másként fest. Az 1932. novemberi választásokon a náci párt szavazatainak száma jelentősen visszaesett, de három hónap múlva Hindenburg birodalmi elnök mégis Hitlert eskette fel kancellárnak. A pártok ekkori erőviszonyaira jellemző, hogy a kormányban mindössze két náci kapott helyet: Wilhelm Frick belügyminiszter és Hermann Göring tárca nélküli miniszter. Az alkancellár Franz von Papen büszkén nyilatkozta: "Két hónapon belül úgy sarokba szorítjuk Hitlert, hogy visítani fog." A konzervatív porosz politikus legrosszabb álmában sem gondolt arra, hogy Hitler kancellári kinevezését felhasználva azon nyomban felszabadítja magát a parlamentáris demokrácia törvényeinek béklyói alól. A kormányban betöltött kisebbségi szerepét azzal ellensúlyozta, hogy az erőszakos nemzetiszocialista hatalomátvételt a "nemzeti forradalom" jelszavába burkolta. Ez a kifejezés egyrészt széles, pártok feletti mozgalmat szuggerált, másrészt valami radikálisan új kezdetét fejezte ki. Hitler február 1-jén feloszlatta a Reichstagot, és március 5-ére új választásokat írt ki. Ekkor közzétett kormánynyilatkozatát a szociális félelmek szítására, a hallgatóság nemzeti és hazafias érzelmeire, továbbá arra építette, hogy önmagát államférfinak és a keresztény-konzervatív értékek megbízható védelmezőjének mutatta be. E nyilatkozatokat az ezt követő hetekben rendkívüli monotóniával ismételte, miközben a demagóg jelszavakon és üres ígéreteken kívül semmilyen konkrét programot nem kínált a nemzet egészének felemelkedéséhez. Hitler a weimari (szociálliberális bolsevik zsidók vezette) kormány démoni jellegével saját "nemzeti kormányának" fényes birodalomépítő tevékenységét állította szembe: "Mert mi hiszünk népünkben és múlhatatlan értékeiben: parasztok, munkások és polgárok, nekik közösen kell szállítaniuk az új birodalom építőköveit. Így a nemzeti kormány legmagasabb rend? és első feladatának fogja tekinteni, hogy népünk szellemi és akaratbeli egységét újra megteremtse. Meg fogja óvni és védelmezni azokat az alapokat, melyeken népünk ereje nyugszik. A kereszténységet közös erkölcsünk bázisaként, a családot nép- és államtestünk csírasejtjeként fogja szilárd védelmébe venni. A német ifjúság neveléséhez alapelvvé teszi a nagy múltunk iránti alázatot és ősi hagyományaink tiszteletét. Ezáltal irgalmatlan háborút hirdet a szellemi, politikai és kulturális nihilizálódással szemben" – olvasható Hitler kormányprogramjában. 

A záró felszólítás híres, sokat idézett mondata: "Most, német nép, adj nekünk négy évre időt, és aztán mondj véleményt és ítéletet!" Ez a félreérthetetlen célzás annak a látszatra demokratikus választási rendszernek szólt, amelyre a diktátor a következő években újra és újra mint legitimációjának alapjára hivatkozott, miközben azt az első perctől kezdve gyakorlatilag felszámolta. Az 1933. március 21-én összeülő – immár elsöprő náci többség? – Reichstag "felhatalmazási törvényjavaslatot" terjesztett be, amely egyenlő volt a parlamenti demokrácia felszámolásával. Július 14-én Hitler bejelentette: Németországban csak egyetlen politikai párt létezik, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt. Más pártok alapítása, fenntartása vagy újjászervezése börtönbüntetés terhe alatt tilos. 



Pártvezérből messiás



A tehetséges pártvezér a kormányalakulás első heteiben a karizmatikus államvezető nagyobb formátumú szerepébe is belenőtt. Híveinek állandó, közvetlen megszólítása már a "harci időszakban" is a karizmatikus uralom és a vezérkultusz megalapozásának egyik eszköze volt. "Bárcsak a Mindenható Úristen kegyeibe fogadná munkánkat, igazzá formálná akaratunkat, megáldaná belátásunkat, és boldoggá tenne bennünket népünk bizalmával. Mert mi nem magunkért akarunk harcolni, hanem Németországért." E szavakban – a vallásos demagógián kívül – figyelemre méltó, hogy a "Vezér" keresi a közvetlen, de mégis állandóan távolságtartó dialógust az "ő népével". Pedig ekkoriban még a német lakosság hangulata korántsem volt egységesen jobboldali. A valóságban semmi nem látszott a Goebbels által fennen hirdetett "német forradalomból". A barnaingesek 1932-ig még kétségkívül kisebbségben voltak, miközben a republikánusok, a munkásmozgalom, a baloldali és liberális pártok és a katolikus körök is súlyos kétségeiket fogalmazták meg az új mozgalommal szemben. A lakosság e józan többsége közönyösen fogadta a hírt Hitler kancellári kinevezéséről, mint azt a berlini brit nagykövet, Rumbold is regisztrálta. Egy meggyőződéses republikánus, a Nobel-békedíjas Karl von Ossietzky – aki a náciktól semmi jóra nem számíthatott – rezignáltan így összegezte véleményét: "A köztársaság elvesztette ezt a csatát… mert hiányzott a szükséges élniakarása, amellyel a jobbodal nagymértékben rendelkezik. A nép ezt jól megszimatolta, s a jobb- és baloldali szélsőségek felé mozdult el." 

"Az embermilliók közül egynek kell kilépnie, aki cáfolhatatlan erővel formál majd gránitszilárd elveket a széles tömegek ingadozó eszmevilágából, s felveszi a harcot azok egyedüli helyessége érdekében" – írta Hitler a Mein Kampfban. A tekintetben pedig, hogy ki is az az egy, akit a Gondviselés arra választott ki, hogy a német nép megmentője legyen, nem hagyta kétségben olvasóját. A tévedhetetlen, ösztönös, karizmatikus vezér alakja mintha egyenesen Nietzsche Zarathustrájának lapjairól lépett volna elő. A kortársak nem is mulasztották el megvonni a párhuzamot az "emberfeletti ember" (Übermensch) nietzschei figurája és Hitler között. Heinrich Härtle 1937-ben kiadott Nietzsche és a nemzetiszocializmus cím? kötetében kifejtette, hogy az igazi német szellemiség elsüllyedt volna, "…ha nem jött volna a világháborúból a férfi, a lövészárokból a filozófus, a gondolkodó és cselekvő: Adolf Hitler". De Hitlernek nagyobb "példaképei" is voltak. Pályafutása során soha nem mulasztotta el az alkalmat, hogy magát Jézussal hasonlítsa össze. Természetesen nem a zsidó Messiásra gondolt, hiszen a náci teória szerint Jézus nem volt zsidó, sem pedig isteni származású, hanem egy moabita asszony és egy római katona törvénytelen kapcsolatából született. Hitler büszkén hangoztatta, hogy Krisztus munkáját folytatja, illetve hogy mindketten harmincéves korukban kezdték meg "szolgálatukat". Gyakran beszélt arról, hogy a Gondviselés őt választotta ki arra a feladatra, hogy Németországot megszabadítsa a zsidóságtól. 

A Führert, mint Németország megváltóját, istennek kijáró tiszteletben, sőt imádatban részesítették. Ennek mértékét mutatta, hogy 1938-ban, az Anschluss alkalmából rendezett ünnepségeken a jelenlevők már puszta látványától is eksztázisba estek. A gyerekeket már az iskolákban a Führer imádására nevelték. Az általános iskolásoknak a következő dalt kellett énekelniük: "Adolf Hitler a mi megmentőnk, ő a mi hősünk / A legnemesebb lény a föld kerekén / Csak őérte élünk, őérte halunk, Hitler a mi urunk." (Ld. még keretes szövegünket.) Ugyancsak a Führernek való odaszánás imája volt az az eskü, amelyet a fiatal fiúknak a Jungvolkba való belépéskor kellett elmondaniuk: "E vérlobogó jelenlétében, amely Führerünket képviseli, esküszöm, hogy minden energiámat és erőmet országunk megmentőjének, Adolf Hitlernek szentelem. Hajlandó és kész vagyok életemet adni érte. Isten engem úgy segéljen!" 

A Führer előszeretettel gondolkodott és beszélt vallásos képekben, szimbólumokban és fogalmakban, ami ahhoz vezetett, hogy sok jószándékú, de naiv ember jámbor férfinak tartotta. Így például 1934-ben a birodalmi pártnapok lezárásaként tartott beszédében a náci ember "vallásos buzgalmáról" beszélt, a náci párt tagjait "felszentelt apostoloknak", magát a pártot pedig "rendnek", illetve a "nemzetiszocialista eszme mustármagjának" nevezte. 



A Pokol nyelvtana



A neves irodalmár, George Steiner nálunk kevéssé ismert "A. H. átszállítása San Cristobalra" (The Portage to San Cristobal of A. H., 1979) cím? regényében a kilvencvenes éveiben járó Hitlert nácivadászok fogják el a brazíliai őserdő mélyén. Steiner úgy jellemzi Hitlert, mint hamis messiást, akinek "szája izzó kemence, nyelve pusztító kard. Ismeri a Pokol nyelvtanát, amit mások is megtanulnak majd tőle". A jellemzés telitalálat. Hitler – nem a regényhős – a hatalomért folytatott harcban kitüntetett szerepet tulajdonított a propagandának, amit a húszas években még ő maga irányított. Dr. Goebbels, akit 1933. március 13-án birodalmi népfelvilágosítási és propagandaminiszterré neveztek ki, két évvel korábban négy pontban foglalta össze a sikeres propaganda alapelveit: 1. Mivel a propaganda nem más, mint a tömegek befolyásolásának eszköze, egyetlen célkitűzése lehet: a hatékonyság. 2. A propaganda koncentráljon néhány kiválasztott témakörre, tömör jelszóra, amellyel a tömeg érzelmeire tud hatni, s azt minél többször ismételje. 3. A propaganda hatékonyságát növeli az azzal párhuzamosan megjelenő nyílt vagy burkolt erőszak alkalmazása, az "utcai politizálás". 4. Szilárd hit a propaganda mindenhatóságában. 

A náci propaganda első időszakában az addigi leghatásosabb eszközök (plakátok, transzparensek, prospektusok) mellett már megjelentek a fényreklámok és politikai reklámfilmek is. A látvány összhatásában kétségtelenül a népgyűlések vitték el a pálmát az egyenruhás rohamosztagosok felvonulásával, agreszszív és erősen érzelmi töltés? szónoklatokkal. Nagy jelentőséget kaptak a zászlók, dekorációk és szimbólumok is. Különösen fontos volt az 1932-es kampány, amikor meghirdették a szándékoltan kétértelm? "Hitler Németország felett" jelszót. Maga Hitler soha nem látott aktivitással vett részt pártja választási kampányában: előfordult, hogy Münchenben egyetlen este tucatnyi sörözőben tartott beszédet, de ő volt az első politikus, aki korteskörútja során felhasználta a repülőgépet. Az egyenruha iránti rajongás, a katonás magatartás, a látványos parádék, a felvonulások mindennapos jelenséggé váltak Németországban.

A tömegek manipulálására különösen hatékony eszköznek bizonyult a rádió és a film, amely ebben az időszakban vált a mindennapi élet részévé. Míg 1933-ban 4,3 millió rádió volt Németországban, 1939-ben már 10,8 millió, 1943-ban pedig 16,2 millió. A "közszolgálati adókon" természetesen csak a Birodalmi Kultúrkamara (vagyis az állami cenzúrahivatal) által jóváhagyott műsorok szólhattak. A zenei adásidő többségét a népzene, hazafias dalok, katonai indulók, operettek tették ki, a könnyűzene legújabb m?fajait (pl. a dzsesszt) szinte teljesen kitiltották. A filmek leggyakrabban feldolgozott témái a német történelem dicső fejezeteihez, a parasztromantikához vagy az antiszemita gyűlöletkeltéshez kötődtek. A napi propagandacélokat szolgáló filmek megtekintése kötelező iskolai programmá vált. A nácizmus kultuszfilmjeit Hitler magánrendezője, a nemrégiben elhunyt Leni Riefenstahl készítette. Ezek sorából kiemelkedik A hit diadala (1933) és Az akarat diadala (1934), valamint az 1936-os berlini olimpiáról forgatott film, amely több nemzetközi elismerésben is részesült. 

A világtörténelem 1945 óta többször is bebizonyította, hogy akadnak olyanok, akik szorgos iskolásokként tanulmányozzák a nácizmus történelmi leckéjét. A földrésznyi területeket leigázó modern cézárok és jelentéktelen zsebdiktátorok csodálatosan változatos formákban születtek, születnek újjá. Mi a közös bennük? A hatalom akarása. "A diktátornak született ember azért lesz diktátor, mert az akar lenni, nem pedig azért, mert kényszerítik rá. Senki sem ösztönzi, saját magát ösztökéli" – vallotta Adolf Hitler 1924-ben, a nevezetes müncheni "sörpuccs" után lezajlott perében. Egy álom mozgatja a diktátort, a türelmetlen vágy, hogy megismerje az abszolút, totális, elidegeníthetetlen szabadságot, hogy önnön akarata legfőbb ura és bírája legyen. A diktátor – vallotta Hitler – "szabad ember, a világ mértéke és közepe, teremtő ember, Isten-ember", akinek totális szabadságra való igénye egész népek, nemzetek pusztulásához vezet. A 20. század napnál világosabban bizonyította: a diktátorok hatalommániájában az élet és a teremtés képessége helyett előbb-utóbb mindig a halál, a pusztítás és a megsemmisítés riasztó képessége manifesztálódik. 

(a szerző történész)


Hitler és Jézus

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected] - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!