Hamasz-tagok eskütétele a mártírságra. Terrorista toborzó Fotó: Reuters
Kenneth L. Woodward írásának egyik kiindulópontja, hogy a Bibliát és a Koránt egyformán isteni kinyilatkoztatásnak állítja. Ezen az alapon keresi a választ olyan kérdésekre, mint például: lényegénél fogva, bensőleg intoleráns vallás-e az iszlám? Megköveteli-e a szent háború gyakorlatát? Ki képviseli az igazi iszlámot, Oszama bin Laden-e, avagy mások? Milyen közös nevezője van a három monoteista vallásnak (judaizmus, kereszténység, iszlám)? Vajon örök küzdelem várható-e a civilizációik között, vagy megtalálható a megegyezés?
A cikk szerzője nem tagadja, hogy a Korán elszórtan tartalmaz felhívásokat az erőszakra, és harcias reakciót tanácsol az iszlám védelmében –
s ezek a részletek inspirálják újra meg újra az erőszakosan fellépő muszlim vallási mozgalmakat. Ezzel szemben – mint írja –, bár a Biblia ószövetségi része is tartalmaz Izrael ellenségeivel szemben erőszakot az Úr nevében, ezek csak történetek, nem pedig egyetemes érvény? parancsok a hívők számára. Az izraeli kommandók nem idézik Józsué könyvét, mielőtt harcolni indulnak, szemben számos muszlimmal, akik a Koránt recitálva készülnek csatáikra, s akik prófétája maga is katonai vezető volt. Hasonlóképp, jóllehet a keresztesek ruházatukon a kereszt jelét viselték, háborújuk igazolásához az Újszövetségben nem találhattak – legalábbis helyes értelmezésben – idézeteket. Ugyanakkor Woodward kiemeli, hogy a Korán is sokkal nagyobb hangsúlyt helyez az igazságosságra, könyörületességre, irgalomra, mint a szent háborúra, amiben nézete szerint sok rokon vonást mutat a Bibliával.
De a Newsweek cikkének szerzője ismerteti a Biblia és a Korán közötti döntő különbségeket is: hiszen amellett, hogy mindkét könyv állítja önnön isteni inspiráltságát, a Korán Ábrahámtól Jézusig számos prófétáról teljesen más dolgokat is tanít, mint a Biblia. Ezeket az eltéréseket az iszlám úgy magyarázza, hogy "a Könyv népei", azaz a zsidók és a keresztények, akik korábban megkapták Isten kinyilatkoztatását, eltorzították vagy félreértelmezték azt, így a Korán nem más, mint az egyetlen hibátlan "újra-kinyilatkoztatás". A széles körben elterjedt téves nézettel ellentétben, amely szerint "a Könyv népei" kifejezésben "a Könyv" a Bibliát jelentené, valójában nem erről van szó: az iszlám szerint létezik "egy mennyei Könyv", ebből kaptak kinyilatkoztatást korábban a zsidók és a keresztények, de mivel ők eltorzították azt (ennek eredménye az iszlám felfogásban a Biblia), ezért "a mennyei Könyv" egyetlen tökéletes másolata a Földön a Korán. A Koránnak pedig minden fordítása már értelmezés is, amely torzít, ezért egyedül az arab szöveg a hiteles, melynek hangos felolvasásakor a felolvasott, hangzó szöveg magának Allahnak a jelenlétét hozza létre, hordozza (akkor is, ha a hallgatók nem is tudnak arabul).
Mindamellett – mint azt W. Montgomery Watt Az iszlám rövid története cím? könyvében is elemzi – a Koránból nem világos, hogy Mohamed az Írások tudatos meghamisításával vagy csak öntudatlanul elkövetett félreértelmezésével vádolja-e a zsidókat és a keresztényeket, mivel az arab szó mindkettőt jelentheti. Bár a Biblia muszlimok általi elítélése szempontjából egyre megy, a zsidókkal és a keresztényekkel szembeni tolerancia mértékét tekintve mégsem lényegtelen, hogy melyik muszlim melyik értelmezést fogadja el a kettő közül.
Ezek után a Newsweek-írás szerzője azt a következtetést vonja le, hogy a fő probléma nem a Koránnal van, hanem azzal, hogy azt miként magyarázzák. Megállapítja, hogy a muszlimokat mindenhol a tekintély kérdésében gyötrelmes válság sújtja. Ugyanis amióta az egységes muszlim közösség, az ummá felbomlott, s a gyarmatosítás, majd a gyarmatosítók kivonulása után külön nemzetállamokra szakadt az iszlám világ, azóta nincsen még viszonylag egységes Korán-magyarázat sem, s így minden muszlim szabadon hivatkozik saját feje után a Koránra. Ez vezet azután olyan, a cikk szerzője által tévesnek és kicsavartnak tekintett Korán-értelmezésekhez, mint amilyen Oszama bin Ladené.
A Newsweek-cikket ennek kapcsán egy rövid elemzés is kíséri Christopher Dickey tollából Bin Laden kiforgatott küldetése – A Korán fegyveres felhívásának véres félreértelmezése címmel. Mint korábbi számunkban már ismertettük
(A terrormilliárdos lelkivilága, Hetek, 2001. október 12.), a terroristavezér számos, a védekező jellegű, jogos dzsihádról szóló Korán-idézettel támasztja alá a nyugati világ ellen meghirdetett háborúját, arra hivatkozva, hogy az USA már előzetesen megtámadta az iszlám világot (Öböl-háború, Izrael segítése stb.), így az ő harca nem támadó, hanem defenzív jellegű. Dickey ezt tartja az alapvető hazugságnak, amely miatt bin Laden Korán-értelmezése hamissá, kiforgatottá válik. Mint azt Gilles Kepel rövidesen megjelenő könyvében (Jihad: The Trail of Political Islam) írja, a dzsihád különböző, szó szerint vagy átvitt értelemben vett jelentései közül a védekező jelleg? dzsihád fogalma a legerőteljesebb, leghatékonyabb és legveszélyesebb. Ugyanis ezt a legtöbb muszlim úgy tekinti, hogy amennyiben igazságos és jogos volta bizonyított, akkor mindannyiuk személyes kötelezettsége részt venni benne, s ez minden más kötelességnél fontosabb, és minden más tekintélyt felülbírál. A Korán egyik verse szerint ugyanis akiket egyedül muszlim hitük miatt elűznek otthonaikból, azoknak jogukban áll fegyveres harccal megvédeniük magukat. Dickey szerint éppen emiatt "kevés – ha egyáltalán van ilyen – muszlim Korán-szakértő fogja felemelni a szavát a palesztinok Izraellel szembeni dzsihádja ellen" – de a Newsweek szerzője szerint velük ellentétben bin Ladent semmilyen üldöztetés nem érte, ő pusztán a mérsékelten Amerika-barát szaúdi politikai vezetést akarja megbuktatni, ezért a muszlim vallási és jogtudósok szemében terrorháborúja és az azt igazoló Korán-magyarázat csak egy nyilvánvaló csalás.
Woodward cikkének végén hangsúlyozza, hogy számos mérsékelt Korán-értelmező is létezik. Egyes muszlim tudósok például, visszatérve az eredeti szöveg értelmezéséhez, azt állítják, hogy Allah teremtette a sokféle népet és vallást, így ebből az következik, hogy kedvét leli a pluralizmusban. Dzsavat Szaid, a híres iszlám intellektuális központ, a kairói al-Azhar Egyetem professzora szerint pedig a Korán bátorítja a reformokat képviselő újítókat, akik számos nehézséggel kerülnek szembe. Az Egyesült Államokban élő, második generációs muszlimok között pedig több tudós is azon a véleményen van, hogy a Korán szövege nyitott az olyan értelmezésre is, amely elfogadná a demokrácia, a szabad véleménynyilvánítás, az emberi jogok intézményét az iszlám államokon belül is. Sőt az amerikai muszlimok között még feminista irányzat is létezik.
A Newsweek szerzője ezen a ponton leli fel a reménységet. Nézete szerint ezekben a Korán-értelmezési irányzatokban lehetne megtalálni a Biblia és a Korán közös nevezőjét. "Mint isteni kinyilatkoztatás, mindkét könyv sokkal többet mond, mint amennyit a szó szerinti értelmezés meg tudna ragadni. Ha azt állítjuk, hogy Isten egy, ahogyan ezt a Korán és a Biblia egyaránt tartalmazza, akkor egyúttal azt is mondjuk, hogy Isten bölcsessége megmérhetetlenül mély [kifürkészhetetlenül rejtélyes]. Ahogyan a Próféta [Mohamed] maga is állította, Isten jeleken keresztül mutatkozik meg, amelyeknek a jelentését meg kell fejteni. Ezen a ponton találhatók meg a vallási megbékélés ígéretes magvai
" – fejezi be írását.
Feloldhatatlan ellentétek
Mindez több szempontból is vizsgálat alá vethető. Utolsó, a New Age-mozgalom filozófiájára emlékeztető megállapítása például rendkívül súlyos teológiai problémákat vet fel a keresztény oldalon is, és aligha várható, hogy akár csak az amerikai kereszténység széles tömegei elfogadnák, nem beszélve a nem "másodgenerációs amerikai" muszlimok tömegeiről és tudósairól, valamint a zsidókról. Így reménysége valószínűleg rövid távon naiv, utópisztikus, egyéni illúziónak bizonyul.
A Korán ugyanis a kereszténységet alapjaiban tagadja, így azzal nem lehet összhangba hozni. Már említettük, hogy az iszlám a Bibliát, az Ó- és Újszövetséget egyaránt tévesnek, hibásnak, meghamisítottnak láttatja, és egyedül a Koránt fogadja el hibátlan kinyilatkoztatásnak. A muszlimok alapkönyve a bibliai szereplőkről teljesen más képet és információkat ad, mint a Biblia, és más üzeneteket is ad a szájukba. Ezeken az összeegyeztethetetlen ellentéteken kívül a keresztények szempontjából a legdöntőbb – amit a Newsweek-írás is említ –, hogy az iszlám tagadja az eredendő bűn minden emberre történő átöröklődését, és ebből fakadóan az ember megváltásának a szükségességét is, ami a keresztény hit lényege.
Éppen ezért a Korán azt állítja, hogy Jézus nem halt meg a kereszten, és így nem is támadt fel, hanem még életében felvitetett a mennybe. Igaz, ezzel kapcsolatban – mint erről Watt beszámol már említett könyvében – a kereszténységgel való megegyezés kényszerének nyomására szintén új Korán-interpretációk láttak napvilágot. A kissé homályos vers így hangzik: "
holott [valójában] nem ölték meg őt, és nem feszítették keresztre, hanem [valaki mást] tétetett nekik [Jézushoz] hasonlóvá [és azt ölték meg]. Akik [Jézust] illetően összekülönböztek, azok kétségben vannak felőle. Nincs tudomásuk róla, csupán vélekedésüket követik. Bizonyosan nem ölték meg őt." (Korán 4:157, a szögletes zárójelben lévő szavak az arab eredetiben nem szerepelnek.) Újabban egyes muszlim tudósok igyekeznek a keresztények hitének megfelelően átértelmezni ezt a verset, de ez a próbálkozás meglehetősen erőtlennek mondható. Szerintük ez arra vonatkozik, hogy "Jézus meggyilkolásának az elutasítása egyúttal annak az emberi hatalomnak az elutasítását is jelenti, amely legyőzni és elpusztítani akarja Isten Igéjét (Jézust), aki mindörökké győzelmes
Az emberiség meggyőződése, hogy ők képesek ezt az erőt az Isten ellen fordítani, csak illúzió lehet. Ők nem mészárolták le Jézust
csak azt a látszatot keltették. Csak úgy tűnt számukra, hogy megtették ezt" – írja Mahmúd Ajjúb. Tiszteletre méltó az igyekezet, de ez az értelmezés sajnos még mindig igen távol áll a keresztények alapvető, leglényegesebb hitvallásától, amely szerint az Ige valóságosan emberi hús-vér testté lett Jézusban, aki valóságosan szenvedett a kereszten, mert saját testében vette magára az emberiség bűneit és azok büntetéseit Isten előtt, majd valóságosan meghalt, azután pedig valóságosan feltámadt.
Egy másik, kevésbé ismert, de szintén nagyon alapvető különbség a két hit között, hogy az iszlám szerint Allah sohasem tesz igazzá eredetileg hitetlen, istentelen embereket. "Az igazhívők iránt kegyet gyakorol, könyörületet mutat, istenfélőkké teszi, és igaz úton vezeti őket. A hitetleneket viszont nem pártfogolja, nem mutat irántuk szánalmat, és nem vezeti őket a helyes úton. Ha a hitetleneket jámborokká tenné, akkor ők félnék a magasságos Allahot, ha a helyes úton vezetné őket, akkor ők azon járnának. A mindentudó Allahnak megvan az ereje ahhoz, hogy a hitetleneket istenfélőkké tegye, oly kegyet gyakoroljon irántuk, mely által igazhívőkké válnak. Ő azonban nem akarja a hitetleneket igazhívőkké tenni, és nem mutat irántuk könyörületet, nem akarja őket istenfélőkké tenni. Ellenkezőleg, azt akarja, hogy legyenek hitetlenek, ahogyan Ő azt már előzőleg is tudta. Bizony őket a sorsukra hagyja, tévelygésbe vezeti őket, és szűkké teszi a keblüket." (Al-Asarí hitvallása, 17.) Az iszlám a totális eleve elrendelésben hisz, a szabad akaratot teljes mértékben tagadja, nézete szerint minden emberi sors és tett, a rosszak éppúgy, mint a jók, Allahtól származnak, minden az ő akaratából előre meghatározottan történik.
A fenti hitvallással ellentétben az Újszövetség ezt állítja: "Hiszen mit is mond az Írás? »Ábrahám pedig hitt Istennek, és ez igazságosságként számíttatott be neki.« Márpedig annak, aki dolgozik, nem kegyelemből számítják fel a bérét, hanem mert tartoznak neki; aki viszont nem dolgozik, hanem hisz Abban, aki igazzá teszi az istentelent, annak a hite számíttatik be igazságosságként." (Pál rómaiakhoz írt levele, 4:3–5) A kereszténység lényege, hogy minden ember istentelen, hitetlen és bűnös Isten szemében, aki azonban minden embert kész kegyelemből igazzá tenni, aki hisz Jézus Krisztusban. A fenti idézet szerint éppen az az ember számít igaznak Isten előtt, aki képes abban hinni, hogy Isten az istenteleneket igazzá tudja és akarja tenni. Allah esetében ezt a tulajdonságot kizárja az iszlám. Valójában tehát nem ugyanarról az Istenről beszél a két könyv. Ha mindkettő isteni kinyilatkoztatás lenne, akkor Istent skizofréniásnak, tudathasadásosnak kellene tekintenünk.
Természetesen még rengeteg más áthidalhatatlan ellentétet említhetnénk a Korán és a Biblia között. Ahhoz, hogy a kereszténység és az iszlám közös nevezőre kerüljön, a kettő közül legalább az egyiknek el kellene veszítenie a leglényegét. Nehéz elhinni, hogy a világ egyik vezető lapja olyan szakmailag képzetlen emberre bízza egy ilyen kérdés elemzését, aki annyira felszínesen közelíti meg ezeket a vallásokat, hogy nem érzékeli az ilyen feloldhatatlan ellentmondásokat. Sokkal inkább feltételezhető, hogy aktuális politikai megfontolások állnak a cikk üzenete mögött.
A közösség konszenzusa fog dönteni
De mielőtt ezekre rátérnénk, meg kell említeni, hogy jelenleg teljesen illuzórikus az a remény, amely szerint egy ilyen közeledést az iszlám mértékadó vezetői elfogadnának. Mint ahogy az is erősen kérdéses, hogy a dzsihád és az erőszak értelmezésében vajon milyen valóságos trendek figyelhetők meg az iszlám világban, és ezek melyike milyen létszámú tömeget tudhat maga mögött.
Valóban igaz ugyanis, hogy a Koránban a dzsihádot illetően Mohamednek legalább háromféle különböző álláspontja rajzolódik ki (és ezek közül az utolsó nem támasztja alá annak kötelező voltát, ezért is nem került be a szent háború doktrínája hivatalosan az iszlám "öt oszlopa", alaptanítása mellé hatodiknak). Ezért, mint azt Goldziher Ignác kiemeli, az iszlámon belül nem az az igazán meghatározó, amit a Korán mond, hanem az, ahogyan azt az iszlám közösség egésze értelmezi. Aligha valószín? márpedig, hogy az Egyesült Államokban élő, második generációs muszlimok vallási tanítói fogják meghatározni a közel-keleti iszlám tömb félmilliárdos tömegének írásmagyarázatát. Ráadásul, mint azt a szakemberek hangoztatják, válságos időkben – és most ilyen időszakot él meg a muszlim világ – a válság kezelését hagyományosan nem felülről, állami szintről, hanem alulról vezérli a teokratikus jelleg? iszlám közösség (ummá), mert az egyes államszervezeteknek, -típusoknak nincs a Koránban saját legitimációjuk. S mivel az iszlám ortodoxiában, legalábbis a többségi szunnita irányzatban a közösség konszenzusa a döntő, ezért a muszlim tömegek és tudósaik fogják meghatározni, hogyan dolgozzák fel a világ irányukban radikálisan megváltozott magatartását.
Végezetül néhány szót arról, hogy a Newsweek írása mögött valójában nem a szerző naivitását és szakképzetlenségét, hanem valószínűleg az amerikai külpolitikai, stratégiai üzenetet kell észrevennünk. Ennek lényege, úgy tűnik, továbbra is az, hogy az iszlám hit elfogadását, kereszténységgel való összeegyeztethetőségét és egyenrangúságát azért képviseli ennyire pregnánsan, hogy az iszlám világ megosztottságát, meghasonlottságát stratégiai okokból fenntartsa, s a muszlimok egy részét megnyerje magának. Így ugyanis a "light", modern iszlámot képviselő, békeszeretőbb, kevésbé vallásos, a nyugati értékeket akár csak titokban is kívánó, szekularizáltabb, elnyugatiasodott muszlim tömegeket a vallási és politikai békének, a nyugati civilizációba való befogadásuknak a reményével táplálva vissza tudja tartani a terrorista fundamentalizmus vonzásától. Így talán megelőzhetőnek vélik a totális háborút a két civilizáció között a közeljövőben.
(a szerző filozófus)
2002. 02. 15. (VI/7)
