hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A Pilátus-dosszié
Jézus pere a korai keresztény hagyományban

2000. 09. 09.
Tiberius császár uralkodásának tizenötödik évében, a zsidó naptár szerint Niszán hónap 14-én zajlott le a világtörténelem legnagyobb jelentőség? pere. A vádlott szerepét az a názáreti Jézus játszotta, akinek szolgálata három éven keresztül lázban tartotta az izraeli közvéleményt. A galileai "csodarabbi" – akiben egyre többen ismerték fel magát a Messiást – népszerűsége még a vallási szempontból ókonzervatív Jeruzsálemben is elsöprőnek számított. Izrael vallási vezetői azonban e határozott népszerűség ellenére – vagy éppen ezért – vádat emeltek Jézus ellen. Miután "rendkívüli ülésükön" kimondták rá a halálos ítéletet, átadták a római helytartónak, akitől az ítélet jóváhagyását és a kivégzés végrehajtását várták. Júdea prefektusának tisztét akkor már három esztendeje egy lovagrendi katonatiszt, Pontius Pilatus töltötte be.



Pilátus felirata és pénzei. Feladta az igazságot

Az Újszövetség és a korai keresztény hagyomány teljesen egységes abban, hogy a názáreti
Jézus halálos ítéletét végső soron Júdea tartomány helytartója, Pontius Pilatus
mondta ki, és a római helyőrség katonái feszítették őt keresztre a Jeruzsálemhez
közeli Golgota-dombon. A názáreti Jézust az Olajfák hegyén történt elfogatása után
János evangéliuma szerint először Annás, a szinoptikus evangéliumok szerint Kajafás
főpap házába vitték, ahová a sebtében összehívott Szanhedrin (főtanács) is összegyülekezett.
A látszólagos ellentmondást azzal oldhatjuk fel, hogy János, aki a főpap személyes
ismerőse volt, talán olyasmit is tudott Kajafás házáról, amit Máté, Márk és Lukács
nem. A főpap ugyanis Annás veje volt, s így könnyen lehetséges, hogy a ház, amelyben
lakott, apósa tulajdonát képezte, s így mindkét verziónak igazat kell adnunk.

A Jézus perével foglalkozó, meglehetősen kiterjedt szakirodalom egy része a főpap házában
lezajlott események evangéliumi leírását nem tartja hitelesnek. Ennek legfőbb oka az
– mint azt Paul Winter is meggyőzően kimutatta könyvében –, hogy a Főtanács Jézus
tárgyalása során szinte valamennyi törvényes előírást megszegte: nem a Szentély
melletti ülésteremben jött össze, s ráadásul éjszaka, mikor nem is ülésezhetett;
a főpap nem szakíthatta el ruháját; a tagok nem a megfelelő sorrendben szólaltak
fel, tudniillik a legfiatalabbtól kezdve a legidősebbig stb. Ám a törvénytelenség önmagában
nem bizonyíték arra, hogy a per meg sem történt! Azért sem, mivel Jézust a Kajafás
vezette Főtanács csakis egy szabálytalan perben tudta halálra ítélni, illetve ítéltetni,
mivel Jézus soha nem hágta át a Törvény előírásait. Nevetséges lenne azt állítani,
hogy a sztálini vagy hitleri idők koncepciós perei azért nem történtek meg, mert
azokat nem szabályosan (értsd: a diktatúra törvényeit is áthágva) folytatták le a
bíróságok. A Jézus korabeli Szanhedrin törvénytelenségei olyannyira közismertek
voltak, hogy még a Talmud is elítélően szól róluk: "Jaj nekem Boéthosz házának
nyársa miatt! Jaj nekem Kathorosz házának íróvesszeje miatt! Jaj nekem Annás házának
kígyósziszegése miatt! Jaj nekem Ismael ben Phiabi házának ökle miatt! Ők a főpapok,
fiaik a kincstárnokok, vejeik a Templom felügyelői, szolgáik pedig furkósbottal verik
a népet!" (Pészach 57a) Az idézetben felsorolt főpapok valamennyien az i. sz. I. században
működtek. Jóchanán ben Zakkáj pedig, a kor egyik legnagyobb rabbinikus tekintélye így
panaszkodott erről: "Mióta megsokasodtak a kéjencek, megszűnt a Törvény
tisztelete, és megrontották a bírósági eljárásokat is. Mióta a bíróság előtt
megsokasodott a suttogók suttogása [akik a bírót igyekeztek befolyásolni], harag jött
a világba, és a Sekina [Isten jelenléte] eltávozott Izraeltől. Mióta megsokasodtak a
személyválogatók (…), megnőtt a vesztegetések száma, a jogot elferdítették (…)
és a társadalom egész vezető rétege bűzhödtté és egyre undorítóbbá vált. (…)
Mióta megsokasodtak azok, akik a rosszat jónak, a jót pedig rossznak mondják, az egész
világ megtelt jajjal (…) mert a mi nemzedékünk csak a látszatra néz. (…) Mióta
megsokasodtak a felfuvalkodott szívűek, megsokasodtak Izraelben a pártok is, és két Törvény
keletkezett (…) Mióta megsokasodtak azok [a bírák, azaz írástudók], akik ajándékokat
fogadnak el, az élet napjai csökkentek, és megszűnt a jó…"

Jézus pere valódi koncepciós per volt, amely a Szanhedrin vallási-politikai aggályain
és Kajafás főpap egy "háttérbeszélgetésen" megfogalmazott előzetes ítéletén
alapult: "Mit tegyünk? Ez az ember ugyanis sok jelt tesz. Ha egyszerűen csak hagyjuk
őt, mindenki hisz majd benne, aztán jönnek a rómaiak, és elveszik tőlünk a helyet
is, a népet is. (…) Jobb nekünk, hogy egy ember haljon meg a népért, és az egész nép
el ne vesszen" (János evangéliuma11,50).



A helytartó előtt



Jézust a főpap házából vitték át másnap reggel a praetoriumba, a helytartó palotájába.
Az eredetileg Heródes által épített palota a város legmagasabb pontján emelkedett.
Helyét a bizánci kor óta a legkülönbözőbb helyeken keresték, de ma már bizonyos,
hogy az valamikor a mai Jaffa-kapuval szemközt, Dávid tornyával átellenben állhatott.
A terület régészeti feltárását nemrégiben kezdték meg. Az evangéliumok szerint Jézus
korában ezt a helyet görögül lithosztrótonnak, arámiul gabbathának nevezték. Az előbbi
kifejezés kőlapokkal borított padlót, illetve mozaikpadlót, az utóbbi talán nyílt
térséget jelent. Nem lehetetlen, hogy a pazar pompával építkező Heródes a palotája
előtti egész teret mozaikokkal borította, de ezt az ásatásoknak kell majd bizonyítaniuk.


Mikor a Szanhedrin küldöttsége átadta Jézust a római helytartónak, a vallási vádak
újabb – ezúttal politikai jelleg? – rágalmakkal egészültek ki: "Megállapítottuk,
hogy félrevezeti népünket, ellenzi, hogy adót fizessünk a császárnak, és azt állítja
magáról, hogy ő a felkent király" (Lukács evangéliuma 23,2). Ez valóban komoly érv
lehetett Pilátus szemében, hiszen Jézust államellenes összeesküvőként mutatta be,
márpedig az ilyenek nem számíthattak kegyelemre a császári kormányzattól. De vajon
mi szükség volt arra, hogy a Szanhedrin Jézust átadja Pilátusnak? János evangéliuma
így rögzíti a Pilátus és a Főtanács között lezajlott beszélgetést: "Vigyétek
el őt ti, és ítéljétek meg őt a ti törvényetek szerint. Mondták azért neki a
zsidók: Nekünk senkit sem szabad megölnünk! – Hogy beteljesedjék Jézus szava,
amelyet mondott, mikor megjelentette, hogy milyen halállal kell meghalnia." A
Szanhedrin kijelentése, miszerint nekik senkit sem volt szabad megölniük, szó szerint
véve nem volt igaz, mert a Főtanács rendelkezett kivégzési joggal: gondoljunk csak
István sorsára, vagy a Pál körüli eseményekre (Apostolok cselekedetei 7,58-60;
21,27-40). A Főtanács négyféle kivégzési módot alkalmazhatott: kövezést, elégetést,
lefejezést vagy megfojtást. Látható, hogy ebben a sorban nem szerepel a keresztre feszítés,
amely csakis a római hatóságok által használt kivégzési módszer volt. Jézus átadásával
így két cél valósult meg egyszerre: beteljesült a prófécia, amely szerint a Messiást
"általszegezik"; a népszerű vallási vezető kivégzésének ódiuma pedig az amúgy
is gyűlölt rómaiakra hárul.

Pilátus rövid kihallgatás után mindenképpen szabadulni akart a bonyolultnak és veszélyesnek
látszó ügytől, amelyet akár provokációként is értelmezhetett. Ezért előbb az épp
Jeruzsálemben tartózkodó Heródes Antipásznak küldte át a foglyot. Heródes ezt kibékülési
gesztusnak vette, mivel Pilátus korábban lemészároltatta néhány alattvalóját a
Templomban, s emiatt igen haragudott rá (Lukács evangéliuma 13,1). Pilátus tehát ismét
"belekerült a krédóba", de a Főtanács véneinek (hamis) vádjai ellenére háromszor
is kijelentette: Jézus szerinte ártatlan. Mindenképpen el akarta kerülni az ítélkezést,
s ebben a szándékában felesége levele is megerősítette. Végül mégis engedett a
politikai zsarolásnak, ahogy már annyiszor megtette korábban. A császári kegy –
konkrétan a "Caesar barátja" kitüntető cím – elvesztésétől való félelme a
törvényesség (látszata) iránti maradék ragaszkodását is legyűrte benne. Pilátus
megmossa kezét, ezzel adva tudtára a véneknek, hogy nem vállalja a felelősséget Jézus
haláláért (Máté evangéliuma 27,24). Ebben a jelképes cselekedetben az a meglepő,
hogy Pilátus kifejezetten a zsidó vallás papoknak előírt tisztulási szertartását követte,
mivel tudomásunk szerint a római szokásjogban ez az aktus ismeretlen!



Pilátus, a hóhér



Pilátus azonban hiába "mosta kezeit": Jézus Krisztus kereszthalála végérvényesen
összekapcsolódott nevével. Először Péter apostol idézte fel az eseményeket ötven
nappal Jézus feltámadása után, a Sávuót (pünkösd) ünnepére Jeruzsálembe gyűlt
zsidók előtt: "Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, a mi atyáink Istene megdicsőítette
Fiát, Jézust, akit ti kiszolgáltattatok, és megtagadtatok Pilátus színe előtt,
pedig az úgy döntött, hogy elbocsátja őt" (Apostolok cselekedetei 3,13). Nem sokkal
később, Péter letartóztatása után a tanítványok értelmezésében a 2. zsoltár
szavai is aktuális értelmet nyertek: "»Felkeltek a föld királyai, és a fejedelmek
megegyeztek az Úr ellen és az ő Felkentje ellen.« Mert a te szent szolgád, Jézus
ellen, akit felkentél, valóban megegyezett Heródes és Pontius Pilátus ebben a városban
a pogányokkal és Izrael népével, hogy végrehajtsák mindazt, amiről kezed és
akaratod előre elrendelte, hogy megtörténjék" (Apostolok cselekedetei 4,26–28). Tíz-tizenöt
évvel később Pál apostol a piszidiai Antiókhia zsinagógájában így idézte fel a történteket:
"De Jeruzsálem lakói és vezetői nem ismerték fel őt, és a próféták szavait,
amelyeket minden szombaton felolvasnak, betöltötték azáltal, hogy elítélték őt. Bár
semmiféle halálos büntetésre méltó okot nem találtak benne, mégis azt követelték
Pilátustól, hogy ölesse meg. Amikor véghezvitték mindazt, ami meg van írva róla,
levették a fáról, és sírba tették" (Apostolok cselekedetei 13,27–29).

De nemcsak a keresztény források, hanem más írók is összekapcsolták Pilátus
helytartói ténykedését Jézus Krisztus kivégzésével. Időrendben haladva kezdjük
először Josephus Flaviusszal, aki 93 körül kiadott művében így írt Jézusról: "Ebben
az időben élt Jézus, ez a bölcs ember, ha ugyan szabad őt embernek neveznünk.
Ugyanis csodákat művelt és tanította az embereket, akik szívesen hallgatják az igazságot,
és sok zsidót és görögöt megnyert. Ő volt a Krisztus. És ámbár főembereink följelentésére
Pilátus keresztre feszíttette, most is hívek maradtak hozzá azok, akik addig szerették.
Mert harmadnap feltámadt és megjelent közöttük, mint ahogy Istentől küldött próféták
ezt és sok más csodálatos dolgot előre megjövendöltek felőle. S még ma is megvan a
keresztények felekezete, amely róla vette a nevét." (Bővebben lásd Hetek 1999.
szeptember 11., Vita egy Flavius-idézetről). A másik ismert "bizonyság" szerzője
a zsidókkal nem különösebben szimpatizáló római történetíró, Tacitus, aki a
64-es római tűzvész eseményeinek leírásakor röviden kitér a kereszténység
keletkezésére: "Nero másokat tett meg bűnösnek és a legválogatottabb büntetésekkel
sújtotta azokat, akiket a sokaság bűneik miatt gyűlölt és christianusoknak nevezett.
Christust, akitől ez a név származik, Tiberius uralkodása alatt Pontius Pilátus
procurator kivégeztette, de az egyelőre elfojtott vészes babonaság újból előtört,
nemcsak Iudaeában, e métely szülőhazájában, hanem a Városban is, ahová mindenünnen
minden szörny? és szégyenletes dolog összefolyik, s hívekre talál."

Végül, a teljesség kedvéért meg kell említenünk a korai zsidó iratok tanúságait
is. A Babilóniai Talmudban Jézus pere mint a zsidó jog egyik precedense szerepel, de
Pilátus neve sehol sem fordul elő benne. Az alábbi baraita viszonylag korai tannaitikus
időből (i. sz. I. század vége, II. század eleje) származik és a Misna megkövezéssel
kapcsolatos törvényéhez fűzték kommentárul. "Az a hagyomány: Pészach estéjén függesztették
fel Jézust, a názáretit. Egy kikiáltó negyven napon át ment előtte [és hirdette]:
»Ő azért megy ki, hogy megkövezzék, mivel varázsolt, megtévesztett és Izraelt
elszakadásra vezette. Mindaz, aki valami mentséget tud a védelmére, jöjjön és
mondja el az érdekében!« – de semmit nem találtak a mentségére, úgyhogy felfüggesztették
Pészach estéjén. – Rabbi Ulla [280 körül] ellenvetést tett: »Azt hiszed, azok közé
tartozott, akik számára mentséget keresnek? Hiszen ő egy \'megtévesztő\' volt és
(róla) mondta a Könyörületes: Ne nézz rá szánalommal és ne kíméld őt! De Jézusra
más vonatkozik, [mert] közel állt a királysághoz [ti. a római kormányhoz].«" A közel
fél évezreddel Jézus kereszthalála után keletkezett szövegben figyelemreméltó a
halál dátumára való pontos utalás (egyesek szerint János evangéliumának közvetlen
hatásával van dolgunk), valamint az, hogy a názáreti Jézus kivégzésében nem említi
a rómaiak szerepét.



Jegyzőkönyvek Jézus peréről?



A II–III. századi keresztény hagyomány tudni vél egy olyan jegyzőkönyv létezéséről,
amelyet Pilátus Jézus peréről készíttetett és Rómába küldött. Az acta Pilati néven
elhíresült dokumentumokat – amelyek nem azonosak a hasonló nevű, de sokkal későbbi
apokrif Pilátus-történetekkel – állítólag a császári titkos levéltárban őrizték,
s azok olyan nagy hatással voltak Tiberius császárra, hogy az rögvest elhatározta Jézus
felvételét a római istenek közé. Szándéka csak a szenátus ellenállásán bukott
meg.

A 165-ben vértanúhalált halt Jusztinosz Első Apológiájában, amelyet Antoninus Pius
császárnak címezve 155-ben vetett papírra, a következőket írja: "Jézus Krisztust
széttárt kezekkel feszítették meg a zsidók, mert elutasították őt, és azt mondották,
hogy nem ő a Krisztus; pedig azt tették, amit a próféta mondott: kigúnyolták őt, az
ítélőszékbe ültették és így fordultak hozzá: Ítélkezz felettünk. Annak, hogy
»átlyuggatták kezemet és lábamat« az a magyarázata, hogy a kereszten kezébe és lábába
beleverték a szegeket. Miután őt felszegezték a keresztre, ruhájára sorsot vetettek
és megfeszítői elosztották egymás között. Hogy mindez valóban így történt, azt
megtudhatjátok a Pontius Pilátus idejéből való aktákban. (…) Azt pedig, hogy a mi
Krisztusunk mindenféle betegséget meggyógyít, és halottakat fog feltámasztani, halljátok,
hogyan hirdette előre. Így: »Akkor ugrándoz, mint szarvas, a sánta, és ujjong a néma
nyelve és a vakok szemei megnyílnak és a siketek fülei megnyittatnak.« Hogy így is
cselekedett, azt a Pontius Pilátus alatt összeállított aktákból megtudhatjátok."
Jusztinosz művének egyik fő célkitűzése, hogy cáfolja azt a pogány véleményt,
mely szerint a keresztények hite ugyanolyan mítoszokon nyugszik, mint bármely más vallási
meggyőződés. Az evangéliumok történetiségének bizonyítására a Pilátus-aktákra
hivatkozik, amelyek – ha hitelt adhatunk a közlésnek – a keresztrefeszítés mellett
Jézus csodáiról is beszámoltak.

A karthágói Tertullianus 197-ben Septimius Severus császárhoz intézett védőbeszédében
szintén említést tesz a "Pilátus-dossziéról": "Ő mindenek üdvösségére született,
őseredeti elsőszülött, hatalommal és értelemmel kísért lélektől támogatott Ige,
ugyanaz, ki Igéjével mindent teremt is és teremtett is. A zsidók tanítói és
fejedelmei azonban olyannyira elkeseredtek az ő tanítása okán, amely pozdorjává törte
állításikat, s főleg, mivel hatalmas tömeg pártolt át hozzá tőlük, hogy végül
is Pontius Pilátusnak, római részről Szíria akkori procuratorának kezébe adták. (…)
Jelentette mindezt Pilátus, lelkében maga is már keresztény, Tiberiusnak, az akkori császárnak,
Krisztusról."

A Római Birodalomnak a hadseregen kívül legfontosabb összetartó erejét a bürokrácia
jelentette. A császári adminisztráció bel- és külföldön egyaránt hatalmas
hivatalnokapparátust foglalkoztatott: az uraik szavát leső rabszolgaírnokoktól egészen
a római udvar befolyásos titkos tanácsosáig. Az állami hivatalnokok tetteinek megörökítése
nemcsak dicsőségnek, hanem kötelességnek is számított. Cicero görögül írt
feljegyzéseket saját consulságáról, Augustus és Tiberius egész életét
commentariusba foglalta, és ilyeneket készítettek a különféle hivatalnokok is a
magistratusoktól a papokon át a vidéki városi tanácsosokig. Júdea helytartója levélben
is tudathatta a császárral Jézus perét és kivégzését, de Rómába történő
visszatértekor (azaz 37-ben) mindenképpen beszámolót kellett írnia a hivatalában történt
eseményekről.

De mi késztethette arra Pilátust, hogy írjon a názáreti Jézusról? Minden bizonnyal
nem önmagában a keresztre feszítés ténye, hiszen ilyen esetek – különösen egy szüntelen
lázongó tartományban – aligha számítottak rendkívüli eseménynek. Pilátusnak jó
oka lehetett viszont beszámolni a zsidók királyának kivégzéséről, illetve ennek előzményeként
arról a három éves időszakról, ami alatt a názáreti Jézus követése valóságos tömegmozgalommá
vált Júdeában. Pilátus emlékeztetőjét annak rendje-módja szerint iktatták a császári
levéltárban (tabularium principis), ahol a kutatók szükség esetén hozzáférhettek.
A fenti idézetek szerzői: Jusztinosz és Tertullianus tudhattak ezek hollétéről,
mivel az előbbi Rómában tartott fenn iskolát, az utóbbi pedig – nagy valószínűséggel
– Rómában kezdte ügyvédi pályafutását. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a
császári levéltárban személyesen is meggyőződtek az acta Pilati létezéséről.
Mindenesetre aligha valószínű, hogy a császároknak címzett és a keresztény közösség
számára életbevágóan fontos hitvédelmi traktátusokban bizonyítékképpen nemlétező
okiratra hivatkoztak volna.

(a szerző történész)

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!