hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A múltat végképp eltörölni
A katolikus egyház nyilatkozata a múlt bűneiről

2000. 03. 11.
Az egyház és a múlt tévedései (The Church and the Faults of the Past) címen ezen a héten tették közzé egy, a Vatikán által összehívott Nemzetközi Teológiai Bizottság jelentését. A dokumentum célja, hogy "elismerje a hibákat, amelyeket azok követtek el, akik a keresztény nevet viselték vagy viselik". Az írásnak azonban – ahogy azt nem katolikus elemzők előrebocsátották – már a címe is sejtetni engedi, hogy a régóta várt "Nagy Történelmi Meaculpa" ezúttal is elmaradt. A bűnöket (sins) és a tévedéseket (faults) ugyanis – teológiai értelemben – világok választják el egymástól; ráadásul a címbe ravaszul becsúsztatott és kötőszó mégcsak nem is az egyházat, hanem magát a múltat teszi felelőssé az elkövetett "tévedésekért".



Az emlékezet megtisztítása    Fotó: Reuters

A teológiai bizottság elnöke az a Joseph Ratzinger bíboros volt, aki egyben a Szent
Római és Egyetemes Inkvizíció, majd Szent Hivatal utódszervezetének, a Hittani
Kongregációnak elnöki teendőit is ellátja. Ugyancsak ő ütötte rá a "nihil
obstat" pecsétjét az 1999 decemberében elkészült iratra, amely (ki tudja mi okból?)
csak ezen a héten vált hozzáférhetővé a Vatikán internetes honlapján, olasz és
angol nyelven. (A cikkünkben szereplő idézeteket az utóbbiból fordítottuk.)



Emlékezettisztítás



"Az egyház (…) a Kegyelem Anyja, amely magára veszi a múltban elkövetett tévedések
súlyát is, azért, hogy megtisztítsa az emlékezetet…" – olvasható a most közzétett
dokumentum előszavában, melynek egyik kulcskifejezése, az "emlékezet megtisztítása"
(purification of memory) összesen tizenhatszor fordul elő a csaknem két ív terjedelm?
nyilatkozatban. A sokféleképpen értelmezhető kulcsszó imígyen definiálódik a szövegben:
"Ennek a megtisztításnak az a célja, hogy felszabadítsa az egyéni és közösségi
lelkiismeretet a neheztelés és erőszak minden formája alól, amely a múltbéli tévedések
öröksége."

Ezzel kapcsolatban több kérdés is felvetődik az emberben: kinek a lelkiismeretét
akarja, milyen tehertől, illetve erőszaktól felszabadítani ez a nyilatkozat? A "tévedések"
elkövetőiét, vagy azokét, akik sérelmére azokat elkövették? Egyáltalán, mik azok
a múltbéli "tévedések"? Kik, mikor, hol, miért követték el őket? S mi köze
mindehhez a katolikus egyháznak? – Ezekre a kérdésekre nem, vagy csak részben kapunk
választ a dokumentumban.

A bevezetés – II. János Pál Tertio millennio adveniente… [A harmadik évezred eljöttével]
kezdet? enciklikáját idézve – arra buzdítja a keresztényeket, hogy "vallják be
a tévedéseket, amelyeket elkövettek". A nem katolikus keresztény olvasó (tudjuk, a
dokumentum nem nekik íródott) kényelmetlenül feszenghet e mondat olvastán, ha történetesen
úgy érzi: ő is keresztény, de semmi köze a katolikus egyház "múltbeli tévedéseihez",
sőt esetleg annak éppen szenvedő alanya volt.

De maradjunk csak annál a változatnál, hogy a dokumentum alapvetően a katolikus egyház
hívei által elkövetett múltbeli tévedések emlékétől akarja az (egyházi? – világi?)
emlékezetet megszabadítani. A szerzők tudják, hogy bűnbocsánat csak bűnvallás
eredményeképpen jöhet létre, ezért beismeri, hogy az eddigi "jubileumi években"
nem tudatosult sem az egyház múltjában megtalálható bűnökkel való szembenézés,
sem annak a szükségessége, hogy Isten bocsánatát kérjék a jelenlegi és a távoli múlt
hibáiért (1.1. fejezet). A dokumentum egyetlen, korai kivételként VI. Hadrianus pápa
1522-es levelét említi, amelyben a nürnbergi országgyűléstől bocsánatot kért a
"római udvar" (értsd: X. Leó pápa reneszánsz fejedelmeket megszégyenítő erkölcstelen
udvartartása) bűneiért.

Ezután – ismeri be a dokumentum – a II. Vatikáni Zsinatig (1965) egyetlen hasonló
eset sem történt. Ekkor VI. Pál "Isten és az elszakadt testvérek" (értsd: az
ortodoxok) bocsánatát kérte, amiért "közülük néhányan úgy érezhették, hogy
megsértettük őket". Ez a zsinat ugyancsak elítélte az antiszemitizmust "bármely
időben bárki is gyakorolta azt". Ennél többre nem futotta.

A pápák közül elsőként II. János Pál volt az – idézi a dokumentum –, aki a múlt
egyéb "tévedéseire" is kiterjesztette a bocsánatkérést. A már idézett Tertio
millennio adveniente… kezdet? apostoli levelében kifejezte abbéli reményét, hogy a
2000. jubileumi év az "emlékezet megtisztításának" éve lehet, amelyben "az
egyház megtisztulhat az ellene szóló tanúságok és botránkozások minden formájától,
amelyek az elmúlt ezer év során fordultak elő".

A tények tisztelete, avagy mi a történelem?



A katolikus egyház érzi, hogy múltja nemcsak az "apostoli folytonosság" teológiai
tradíciójához, hanem "negatív és pozitív történelmi tapasztalatok" sokaságához
is kötődik, amelyeket súlyos ballasztként kell nemzedékről nemzedékre magával
hurcolnia. Az egyháznak szembesülnie kell a történelemmel (amelynek bizonyos korokban
ő volt a legfőbb alakítója, és ma is fontos politikai szereplője), de mielőtt ezt
megtenné, mindenekelőtt azt kell tisztáznia, hogy mi is a történelem? Egy sajátos történelmi
hermeneutika alapvetését találjuk a 4. fejezetben, melynek címe: "Történelmi ítélet
és teológiai ítélet". Az első bekezdést idézzük: "A múlt hibáinak (wrongs)
meghatározása, amelyért kárpótlást kell adni, mindenekelőtt egy korrekt történelmi
ítéletet foglal magába, amely egyben a teológiai ítélet alapját is jelenti. Kérdezzük
meg: mi is történt egészen pontosan? Mit is mondtak vagy cselekedtek valójában? –
Csak miután szigorú történelmi analízis által megfelelő válaszok születtek ezekre
a kérdésekre (…) lehet megérteni, hogy az [adott esemény] az evangéliummal
egyezik-e, és ha nem, akkor kell-e az Egyház fiainak és leányainak vállalniuk érte a
felelősséget." II. János Pál 1998. október 4-én az inkvizíció tanulmányozására
összehívott nemzetközi bizottság előtt már felhívta a kutatók figyelmét, hogy "a
múlt eseményeit nem érzelmi alapon kell megítélni, amely megakadályozza az őszinte
és objektív diagnózist" – és kérte a tudósokat, hogy "ne a természeti etika
alapján alkossanak ítéletet, amely meghaladja kompetenciájukat, hanem nyújtsanak segítséget
az események, a szokások, a kor mentalitása rekonstrukciójához a kor történelmi
kontextusának fényében, amilyen pontosan csak lehetséges." Nem egészen világos,
mit is értett a pápa a "természeti etika" fogalmán ebben a szövegösszefüggésben,
de gyaníthatóan azt akarta mondani: a hullahegyeket eredményező inkvizíciós perek
tanulmányozása közben – erkölcsi értelemben – ne törjenek pálcát a (katolikus)
egyház felett. Csakhogy a "Ne ölj!" nem a "természeti etika", hanem a Szentírás
parancsa, amelynek megszegése nem a "történelmi szokások és a kor mentalitása által
befolyásolt tévedés", hanem bűn, amely – legalábbis bibliai értelemben –
egyetemes valóság: nincs a korszakok, földrajzi vagy etnikai sajátosságok, kulturális
és mentalitásbeli szokások változásának alávetve.

A 4.1. fejezetben a történelem értelmezéséről olvashatunk terjengős – a modern
hermeneutika szakkifejezéseivel teletűzdelt – eszmefuttatást, amelynek summája az,
hogy "mindenki a történelem része", vagyis alapvetően korának szemszögéből ítéli
meg a múlt eseményeit. Ez pedig óvatosságra kell hogy intsen – vallják a szerzők
– az ítéletalkotásban. A múltat szerintük csakis "szövegekből" (történeti
emlékekből) ismerhetjük meg, de ez sem egyszer?: először is meg kell értenünk az
adott szöveget; másodsorban meg kell ítélnünk, mennyire pontos a szövegértelmezés;
harmadszorra meg kell állapítanunk, hogy az általunk levont következtetés a szöveg
helyes értelmezésén alapul-e?

A nyilatkozat szerzői szemmel láthatóan abban a hitben élnek, hogy a történelem
objektív dokumentumokkal bizonyítható tények ("szövegek") összessége. Nem más
ez, mint a XIX. századi pozitivista történetírás ténykultusza, amely az iratanyagok
fetisizálásában csúcsosodott ki és nyert igazolást: "A tények templomában ezek
testesítették meg a frigyládát" – írja E. H. Carr Mi a történelem? cím? esszékötetében.
Leopold Ranke kijelentésén, miszerint a történész feladata az, hogy "egyszerűen
megmutassa, hogyan is volt" (wie eigentlich gewesen), a mai történész már csak
mosolyog, mivel pontosan tudja, hogy az úgynevezett történelmi tények maguk is csak
valamiféle kiválasztódási folyamat révén váltak azokká. Ebben a folyamatban a véletlen
és a tudatos szelekció is szerepet játszott: az utóbbira mellesleg éppen az egyház történetében
akad számtalan példa. "A tények – írja Carr – egyáltalán nem pulton heverő
halak. Inkább olyanok, mint az óriási, s néha végtelennek látszó óceánban úszkáló
halak; és hogy a történésznek mi akad a horgára, részben a szerencsén, de legfőképp
azon múlik, hogy az óceán mely részén halászik, és milyen felszereléssel – e két
tényező persze attól függ, milyen halat akar fogni."

Emellett számolnunk kell még a "tények" manipulálhatóságával is, amelyre éppen
a XX. századi diktatúrák mutattak jellemző példákat. Orwell Óceániájában
mindenki tisztában van a múlt változtathatóságával, azzal, hogy "a múlt eseményeinek
nincs objektív létük, csak az írásos emlékekben és az emberek emlékezetében élnek
tovább. A múlt az, amit a feljegyzések és az emlékezet megőriznek. S mivel teljesen
a Párt szabályozza tagjainak gondolatait, következésképpen a múlt az, amit a Párt
annak szán."

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!