hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Vallás és mágia
Elsődleges és másodlagos kereszténység

2000. 01. 15.
A Tisztelt Ház tagjai e napokban is tanulmányozzák azt a szakmai koncepciót, amely a "Lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról" szóló 1990/IV. törvény módosítását célozza. E tervezet egyik lényeges pontja az egyházak létrehozására vonatkozó szabályok megváltoztatásáról szól, amit azért tart indokoltnak, hogy "csak ténylegesen vallási tevékenység végzésére lehessen egyházat … létrehozni". Ennek érdekében szükségesnek tartja a vallás fogalmának definiálását, amely a koncepció szövegében így hangzik: "olyan világnézet, amely természetfeletti tanokkal rendelkezik, a valóság egészére irányul, és a jó erkölcsöt nem sértő sajátos magatartás-követelményekkel az emberi személyiség egészét átfogja". Nem tekinti viszont vallási tevékenységnek többek között "az elsődlegesen pszichikai, parapszichikai és gyógyító tevékenységet", valamint a mágiát, amelyet "a természetfeletti manipulálására irányuló tevékenység"-ként határoz meg. A tervezet ugyan hozzáfűzi, hogy az előbbi, "részben kifejezetten értékes tevékenységet természetesen vallási közösségek is folytathatják, azonban ezek elsődlegessége esetén nem indokolt az egyházi státusz biztosítása" számukra.



A bibliai Gadara látképe, ahonnan Jézust eltanácsolták

Utazás a múltba



Tegyük fel, hogy a koncepció törvényerőre emelkedik.

S most képzeljük el, ahogy a Magyar Köztársaság egyik független bírósága döntést
kíván hozni abban az ügyben, hogy egy pünkösdi-karizmatikus keresztény felekezet
egyháznak minősül-e az új vallási törvény értelmében. Ehhez – a törvény értelmében
– először is azt kell megvizsgálniuk, hogy a kérdéses felekezet tanítása és
hitgyakorlata elsődlegesen tartalmaz-e "pszichikai, parapszichikai és gyógyító tevékenységet",
illetve "manipulálni akarja-e a természetfelettit".

S most képzeljük el, ahogy a T. Bíróság elé idézett karizmatikus vezetők széttárják
kezüket: ők csak azt teszik, amit Jézus Krisztusról és tanítványairól az evangéliumokban
olvastak, minthogy ők éppen ezért volnának teljes evangéliumi pünkösdiek. A tanácstalanságukban
ceruzájuk végét rágcsáló, vagy a corpus delictiként elébük tett Bibliában
lapozgató bírákkal ekkor valami váratlan dolog történik. A tiszteletreméltó testület
tagjai hirtelen mintha mély álomba zuhannának, megszűnik körülöttük a tér és idő,
s váratlanul a Genezáret-tó partján találják magukat, Tiberius Caesar Augustus
Imperator uralkodásának 16. évében. Fekete kalpagjukban és talárjaikban ugyan kissé
furán festenek a galileai halászok és földmívesek között, de mintha nem is venné
észre őket senki.

Kapernaum környékén járunk, ahol egy dombtetőn állva Jézus tanítja a körötte
letelepedett sokaságot. Késő délután van, de a nap még erősen tűz. A tömeg kókadozik,
ami nem is csoda, hiszen reggel óta feszült figyelemmel, étlen-szomjan hallgatja a názáreti
rabbit. Jézus most befejezi tanítását, s tanítványaitól körülvéve határozott léptekkel
indul Kapernaum felé. Az emberek utána: ki szamáron ügetve igyekszik megelőzni, ki
betegeit cipeli hordágyon, ki családtagjait terelgeti össze a kavarodásban. Már a
fele úton járnak, mikor egy leprával borított, rongyokba burkolt szerencsétlen veti
magát a porba Jézus előtt, és könyörög, hogy gyógyítsa meg. Ő egyetlen kézmozdulatával
megteszi. Az ámuldozó tömeg körülseregli a megtisztult embert, kezein tapogatják a
sebek hűlt helyét. A város előtt egy római centurio jön elébe, tolmács útján kérve,
hogy gyógyítsa meg halálos beteg szolgáját. Jézus nem utasítja el, valamit mond
neki, amitől a százados látható örömre gyúl, és visszatér lován a közeli táborba.
Kapernaumba érve Jézus Péter halász házába megy, ahol annak anyósa fekszik lázasan.
Ő csak megfogja a kezét, mire az asszony meggyógyul. Közben beesteledik, de az emberek
nem akarnak elszéledni. Egyre csak hozzák, cipelik betegeiket Péter háza köré. Jézus
kijön hozzájuk, és kit egyetlen szóval, kit kézrátétellel meggyógyít. Mire az
utolsó beteg is elhagyja az utcát, éjfél körül jár. Ekkor Jézus Péter hajójába
szállva a tanítványokkal együtt elindul a Galileai-tó túlsó partjára. Útközben
azonban szélvihar támad, úgyhogy bárkájuk már-már elsüllyed. Jézus most sem tud
pihenni, a tanítványok felköltik, mire ő egyetlen mondattal lecsendesíti a vihart.
Reggelre át is érnek Gadarába, ahol egy súlyosan megszállott ember kerül az útjába.
Jézus egy légiónyi démont űz ki belőle, mire az ottaniak megkérik: lenne szíves
visszatérni szülőföldjére. Újra hajóba szállnak hát, és visszatérnek
Kapernaumba. A tömeg még mindig ott tolong Péter háza körül. Jézus most meggyógyít
egy bénát, majd ebédre invitálja tanítványait és az ott ténfergő farizeusokat.
Miközben esznek és beszélgetnek, egy köztiszteletben álló zsinagógai elöljáró
kopogtat be, kérve, hogy támassza fel leányát, aki nem sokkal korábban halt meg. Jézus
azonmód felkel az asztaltól, és tanítványaival együtt a főember házához indul. Útközben
az őt szorongató sokezer fős tömegben egy asszony furakodik hozzá, aki a Jézus
imakendőjéről lelógó bojtokat megérintve meggyógyul tizenkét év óta hurcolt vérfolyásos
betegségéből. A főember házához érve Jézus kiküldi a siratóasszonyokat, és a
halott lány kezét megfogva feltámasztja őt. A nap már nyugovóra hajlik, mikor
visszaindul Kapernaumba, majd házába térve meggyógyítja azt a két vakot, akik egész
úton kiáltozva követték. Ezután egy néma embert hoznak hozzá, akiből kiűzi a
gonosz szellemet, s a néma azonnal megszólal. Egy nap telt el Jézus életéből.



Csodakorszak



Mielőtt valaki azt hinné, hogy a fenti események a képzelet termékei, vagy egy
hollywoodi szuperprodukció szinopszisából valók, lapozza fel és olvassa el a Máté
evangéliuma 7–9. fejezetét, ahol a forrást fellelheti. Márpedig ez alapján aligha
állíthatja bárki, hogy a názáreti Jézus tevékenységében – a törvénytervezet
szavaival élve – "a pszichikai, parapszichikai és gyógyító tevékenység",
illetve "a természetfeletti manipulációja" nem játszott elsődleges szerepet. Jézus
első nyilvános "programbeszédében" csodakorszak beköszöntét ígérte a názáretieknek,
mégpedig Ézsaiás próféciája alapján: "Az Úrnak Szelleme van énrajtam, mivelhogy
felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes
szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek, és a vakok
szemeinek megnyílását, és hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat" (Lukács 4,18;
Ézsaiás 61,1). Annyi bizonyos, hogy Jézust nem vádolhatták kortársai ígéretszegéssel.
Keresztelő János követeinek, akik éppen akkor értek hozzá, mikor "sokakat meggyógyított
betegségeikből, csapásokból, tisztátalan szellemekből, és sok vaknak adta vissza a
látását", azt üzente: "Elmenvén mondjátok meg Jánosnak, amiket láttatok és
hallottatok, hogy a vakok szemei megnyílnak, a sánták járnak, a leprások
megtisztulnak, a siketek hallanak, a halottak feltámadnak, a szegényeknek az evangélium
prédikáltatik" (Lukács 7,21–22). De még az életére törő Heródesnek [Heródes
Antipász, Galilea uralkodója, i. e. 4–i. sz. 39.] is így üzent a farizeusokkal: "Ma
és holnap démonokat űzök ki, és gyógyítok, de harmadnap bevégzem küldetésemet"
– vagyis "elsődleges" küldetését ismét csak a csodák véghezvitelében határozta
meg (Lukács 13,32). Ezek a csodák oly nyilvánvalóak voltak Izraelben, hogy még a Jézus
utáni – de őt Messiásnak el nem fogadó – generáció is élénken emlékezett rá.
Figyelemre méltó tény, hogy Josephus Flavius Jézusról szóló bizonysága (lásd Vita
egy Flavius-idézetről. Hetek, 1999. szept. 11.) is mint "bölcs férfit" és "csodálatos
cselekedetek" végrehajtóját ábrázolja. "Mindkét jellemzés – vallja a téma
neves szakértője, Vermes Géza – jól beleillik a történelmi kontextusba, s valószínűtlen
az, hogy a jelzőket egy későbbi keresztény hamisító illesztette volna be a szövegbe."

De már Jézus kortársai között is akadtak olyanok, akik e csodakorszakot a mágiával
hozták összefüggésbe. A farizeusok egy csoportja azzal vádolta Jézust, hogy Belzebúbbal,
a démonok fejedelmével űzi ki a gonosz szellemeket (Máté 12,24). Az egyház tevékenysége
nyomán természetesen tovább növekedett a szkeptikusok vagy ellenzők tábora. A II. század
közepén élt pogány Kelszosz – aki maga is gyakorló mágus volt – önmagával
keveredett ellentmondásba, mikor Jézus csodáit részben az egyiptomi varázslók közönséges
trükkjeihez hasonlította (lásd A szellem erejével. Hetek, 1999. június 5.), részben
azt állította róluk, hogy "mesebeszédek" (plaszmata kai müthoi). Ugyanebben az időben
Jusztinosz a zsidó Trüphónnal folytatott dialógusában így írt Jézusról: "Ő a
ti nemzetetek körében jelent meg, meggyógyította a születésüktől fogva és test
szerint vak, süket és sánta embereket, szavával művelte azt, hogy az egyik járni
tudott, a másik hallani vagy látni. Halottakat támasztott fel, életet adott beléjük.
Cselekedeteit látva kortársai felfigyeltek rá, felismerték őt. Voltak olyanok is,
akik ezeket látva azt mondták, hogy szemfényvesztő, mágiát űz, és arra vetemedtek,
hogy népámító mágusnak tartották" (69;6–7). Azt azonban még a legszkeptikusabb
történészek is elismerik, hogy a korai kereszténység idején a pogányok részéről
megfogalmazott negatív ítéletek is a csodák történetiségét támasztják alá.



"Apuka és a nyafogó kisfiúk"



A karizmatikus Jézus alakja hiteles, mivel "jól tükrözi az egész szinoptikus hagyomány
határozott és egybehangzó tanúságtételét" – írja Vermes Géza (A zsidó Jézus.
Ahogy egy történész az evangéliumokat olvassa. Bp., 1998.), emellett Jézus gyógyító
és szabadító tevékenysége teljes összhangban van az ószövetségi zsidó vallás
szemléletével, amely szerint a betegség, a bűn és a gonosz szellemek (démonok) tevékenysége
között szoros ok-okozati összefüggés található. A Biblia a gyógyítást isteni
monopóliumnak tekinti, sőt hitetlenségnek számít, ha valaki Isten gyógyító ereje
helyett az orvosokba veti bizalmát. Így tett Júda királya, Ászá is, aki "betegségében
nem az Urat kereste, hanem az orvosokhoz fordult" (2Krónika 16,12) – talán nem kell
mondanunk, hogy hamarosan meg is halt. Csak a papoknak és prófétáknak állt
hatalmukban, hogy Isten nevében gyógyítsanak. A papok tevékenysége ebben viszonylag
korlátozott volt: diagnosztizálták a betegséget, meghatározták a gyógymódot, tisztító
jelleg? rítusokat hajtottak végre, és áldozatot mutattak be a gyógyulást követően.
A próféták ennél sokkal szabadabban cselekedtek: Illés és Elizeus visszahozták az
özvegy fiát a halálból (1Királyok 17,17–24; 2Királyok 4,32–37), Elizeus utasítására
a szíriai Naámán meggyógyult leprájából (2Királyok 5,1–14), Ézsaiás fügepakolás
alkalmazásával állította helyre Ezékiás király egészségét (2Királyok 20,7; Ézsaiás
38,22) stb. A zsidó irodalomban csak az i. e. II. században jelenik meg az orvos alakja,
de ott sem győzik hangsúlyozni, hogy az orvos is Isten kegyelméből gyógyít, és a
betegnek továbbra is mindenekfelett Isten gyógyító erejében kell bíznia.

A farizeusok egyes körei a démonűzést is aktívan gyakorolták Jézus korában. Mikor
Jézust a Belzebúbbal történő együttműködéssel vádolták, ő így vágott vissza:
"Ha én Belzebúb által űzöm ki a démonokat, a ti fiaitok ki által űzik ki? Azért
ők maguk lesznek a ti bíráitok" (Mt 12,27). Figyelemre méltó, hogy ezzel a
mondattal hallgatólagosan Jézus is elismerte, hogy a farizeusi démonűzés Istentől
való. Jézus hatalmat adott tanítványainak "a tisztátalan szellemek felett, hogy kiűzzék
azokat, és gyógyítsanak minden betegséget és minden erőtlenséget" (Máté 10,1),
sőt a hit négy legfőbb ismertetőjegyeként határozta meg a következőket: a Jézus
nevében történő démonűzést; a nyelveken szólást (glosszolália); a halálos mérgekkel
szembeni immunitást; és a betegek kézrátevéssel történő meggyógyítását (Márk
16,17–18). A Jézus nevében történő gyógyítás "hatásfoka" ámulatba ejtette
a kortársakat, így nem csoda, hogy azok közül is sokan kísérleteztek vele, akik nem
tartoztak Jézus tanítványi köréhez. Az apostolok egy ízben felhívták a Mester
figyelmét egy zsidóra, aki "a te nevedben démonokat űz, de eltiltottuk őt, mert nem
követ téged mivelünk" (Lukács 9,49). Jézus azonban nem értett egyet velük, mondván,
hogy "senki sincs, aki csodát tesz az én nevemben és mindjárt gonoszul szólhatna
felőlem" (Márk 9,39). A Jézus nevében rejlő hatalom még a Szentföldön kívül működő
karizmatikus zsidóság előtt is ismeretes volt. Pál apostol efeszoszi szolgálatának
idejében "elkezdték némelyek a lézengő zsidó démonűzők közül az Úr Jézus
nevét hívni azokra, akikben gonosz szellemek voltak, mondván: kényszerítünk titeket
a Jézusra, akit Pál prédikál" (Csel 19,13). A helyi zsinagógafő, Szkéva hét fia
egészen addig művelte ezt a dolgot, míg egyszer csúfosan pórul nem járt lopott tudományával.
Még a Misna is tudósít arról, hogy a Kefar Szalama-i Jákób Jézus nevével akarta
meggyógyítani Rabbi Eleázár ben Damát (Hullin traktátus 2,22–24).

A zsidó vallási gondolkodás szerint az Istennel való közvetlen kapcsolatból származó
természetfeletti képességek bizonyítják azt, hogy valaki hiteles karizmatikus személyiség,
a több évszázados prófétai hagyomány örököse. Mózestől Illésen át egészen Jézus
koráig köztudott volt a prófétákról, hogy a természeti jelenségeket is befolyásolni
tudták, ha úgy tetszik "manipulálták". Feljegyezték, hogy a különösen szent élet?
Honi (Óniás) rabbi az i. e. I. században tetszése szerint hozott le esőt a földre.
Istennel való szoros kapcsolatát egyik rabbi kortársa így jellemezte: "Ő megteszi,
amit kívánsz, ugyanúgy, ahogy az apa megtesz mindent, amit a nyafogó kisfia kér."
Hanania ben Dosza, a Krisztus után egy emberöltővel Galileában élt haszid rabbi imáival
a távol lévő betegeket is meg tudta gyógyítani. Halálával a rabbinikus hagyomány
szerint "a cselekedet embere" távozott el az élők sorából. Vermes Géza szerint e
kifejezés "csodatevő" értelmezése teljesen helytálló, és ezt éppen az Újszövetség
görög szövegével támasztja alá, ahol Jézus csodatételeit az ergon ("tett,
cselekedet") szóval jelölik, magát Jézust pedig a "próféta cselekedetben és
beszédben" kifejezéssel jellemzik (Lukács 24,19). Nem lényegtelen, hogy Pál ugyanígy
beszél az általa hirdetett evangéliumról, mint amely általa "nem csak beszédben
(logosz), hanem erőben (dünamisz) és Szent Szellemben" is megnyilvánult
(1Thesszalonika 1,5). A karizmatikus judaizmus – és nyugodtan hozzátehetnénk: a
karizmatikus kereszténység – eltűnése a merev, dogmatikus farizeizmus fellépésével
magyarázható. "A karizmatikusok Istenhez fűződő közeli és közvetlen kapcsolatát
s a szavaik hatásosságába vetett meggyőződésüket ugyancsak elítélték azok,
akiknek tekintélye intézményesített forrásokból származott" – summázza véleményét
Vermes Géza fentebb idézett könyvében.



Vallás vagy mágia?



A Magyar Országgyűlés elé került szakmai koncepció értelmében tehát sem a
judaizmus "haszid"-nak nevezett, karizmatikus irányzata, sem a híveik körében Jézus
Krisztus evangéliumi követését szorgalmazó neoprotestáns, pünkösdi-karizmatikus
mozgalmak nem minősülnek vallásnak. Ezek számára ugyanis soha nem válhat másodlagos
kérdéssé a gyógyítás, a démonikus gonosz erőktől való szabadulás, vagy akár a
természeti jelenségek befolyásolása. Még akkor sem, ha ezt egyesek "pszichikai,
parapszichikai tevékenységnek", vagy akár "a természetfeletti manipulálására irányuló"
mágiának könyvelik el. A koncepció egyébiránt a vallás és mágia értelmezésében
is "el van maradva egy brosúrával". A vallás és mágia merev szétválasztása a második
világháború előtti vallástörténeti kutatásokra volt jellemző, ahol is a vallás
rendszerszerű, teoretikus tanításaival a mágia "dekadens" megnyilvánulásait állították
szembe. A XX. század második felében azonban – elsősorban a kultúr-antropológiai
kutatások fellendülésének köszönhetően – egyre inkább előtérbe került a vallások
"mágikus összetevőinek" vizsgálata, úgyannyira, hogy egyesek "vallás"
helyett is "vallási-mágikus jelenség"-ről kezdtek beszélni (F. Pfister, A. D.
Nock). Hozzátették ugyanakkor, hogy a vallásokban megfigyelhető "mágikus mozzanatok"
(például az ostya átváltoztatása a katolikus liturgiában; a kézrátétellel történő
pappá szentelés; a szenteltvízzel való meghintés stb.) és a mágia között
pszichikai attit?d tekintetében óriási különbség van: az utóbbi mindig "manipulatív
és kényszerítő", míg az előbbi "szolgáló és tiszteletadó" jellegű. A mágia
meghatározásával foglalkozott M. Mauss is, aki A mágia általános elmélete (The
General Theory of Magic) cím? művében így sorolja fel annak tulajdonságait: "privát,
titkos, misztikus, illegális és abnormis".

Az Újszövetség elfogulatlan olvasói számára bizonyára nem kétséges, hogy Jézus
és tanítványai szolgálatában a "karizmatikus" megnyilvánulások nem valamiféle
vallásos pótszerek, olcsó vásári trükkök voltak, hanem az általuk képviselt "vallás"
lényegét alkották. Ezen jelenségek megítélésének szempontjából az sem lényegtelen,
hogy mindezeket nyilvánosan gyakorolták, vagyis nem vádolhatók azzal, hogy tevékenységük
"privát, titkos és misztikus" jelleg? lett volna. Jézus elfogatásakor arra
hivatkozott a főpapok előtt, hogy "mindennap veletek voltam a templomban, de a ti
kezeteket nem vetettétek rám" (Lukács 22,53). Jézus itt természetesen a jeruzsálemi
Templomról beszél, amelynek hatalmas terein ünnepek idején akár száz-kétszázezer
ember is össze szokott gyűlni. De az apostoli egyház életének legfontosabb
karizmatikus eseményei: a Szent Szellem pünkösdi kiáradása, a

bénán született ember meggyógyítása, a samáriabeliek megszabadulása, a Pál térítő
útjain történt csodák egytől egyig nyilvánosan, sokak szeme láttára mentek végbe.


(a szerző történész)

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!