Az IURD több városban csődbement mozitermeket alakított át imaházzá. Több
ellenkampányt túléltek már Fotó: Visao magazin
Szakemberek szerint az evangéliumi protestantizmus ma az egyik leggyorsabban fejlődő
vallási mozgalom a világon. Különösen igaz ez Közép- és Dél-Amerikában, ahol az
évszázadok óta újratermelődő szegénység is alapot nyújt a protestáns mozgalmak
terjedésének. Guatemalában például az elmúlt húsz év során becslések szerint a
lakosság mintegy húsz százaléka tért át a katolikus hitről a protestáns
felekezetek valamelyikébe, de a latin-amerikai államokban ez a szám általában még
magasabb. Mexikóban nem kevesebb mint 18 millió evangéliumi hívő van, a lakosság 15
százaléka. A katolikus többség? országokban politikai-vallási körök és az általuk
befolyásolt média szisztematikus vádakkal igyekszik gátat vetni az evangéliumiak
terjeszkedésének: a pápa 1996-os látogatását megelőzően például Guatemalában
azt hányták a "protestáns szekták" szemére, hogy idegen hatalmak érdekeit szolgálják,
és az anyagi javak megszerzését tekintik legfőbb céljuknak.
Növekedés és kriminalizáció
A húszéves múltra visszatekintő IURD (Igreja Universal do Reino de Deus – Isten Királyságának
Egyetemes Egyháza) a dél-amerikai neoprotestáns ébredési hullám amúgy is meglepő
statisztikáit túlszárnyalva ma több mint hárommillió tagot számlál a világ
legnagyobb katolikus országában, Brazíliában. A magát az egyetemes és brazil evangéliumi
ébredés részeként meghatározó IURD abban a két évtizedben fejlődött négyfős
imacsoportból "megaegyházzá", amikor a több mint 150 milliós országban végbement
az áttörés, melynek következtében az Európa nagyságú országnak tíz százaléka
evangéliumi hívővé, "evangélico"-vá vált. A dinamikusan fejlődő közösség
az anyaországon kívül további hárommillió tagot tart nyilván 46 országban – elsősorban
Portugáliában és a portugál hivatalos nyelv? afrikai országokban, de az Egyesült Államokban
és Nagy-Britanniában is, ahová szintén kiterjed miszsziós hálózata.
Az Edir Macedo püspök vezette IURD-t éppen akkor érte az első komoly támadás,
amikor az immár elkerülhetetlen intézményesülés jegyei kívülállók előtt is
nyilvánvaló módon jelentkeztek, és ellenfeleinek talán még módjában állhatott
volna megállítani egy később már visszafordíthatatlan folyamatot. Szociológusok és
egyháztörténeti szakemberek megfigyelései szerint e folyamatban van egy olyan pont,
amelyen túllendülve az egyház (vagy szociológiai értelemben más szervezet is) már
egyáltalán nem, vagy csak igen nehezen kriminalizálható a társadalom szemében. Az
első felvonást a felekezet vezetőjét ért közvetlen, ám sohasem bizonyított vádak
jelentették: 1990-ben Macedót sarlatanizmussal, ingatlan- és pénzügyi manipulációval
vádolták meg, le is tartóztatták, ám 12 nap múltán szabadon engedték, és ejtették
az összes, ellene felhozott vádat.
Médiabotrány
Az 1996-os frontális támadás alapját már belső, disszidens kritikusok által szolgáltatott
leleplező tények képezték. A megfelelően időzített lejárató kampányra egy vallási
természet? botrány után került sor, amit a felekezethez tartozó von Helder püspök
tévés istentisztelete robbantott ki. Von Helder az istentisztelet során rúgásokkal
illette a Brazília védőszentjének tartott Megjelent Szűzanya szobrát, illusztrálni
kívánván, hogy az csak egy darab m?anyag, nem isten, mivel nem is reagál a bántalmazásokra.
A brazil katolikusok, akik azt tartják, hogy védőszentjük szobra valamikor a 18. század
elején egyenesen a mennyből esett le egy folyóba az ország északi részén, természetesen
mélységesen felháborodtak az eseten. Macedo azonnal bocsánatot kért a történtekért,
ám az azóta vezető pozíciójából elmozdított von Helder esete az amúgy is hírszegény
médiaidőszakban jó alapot szolgáltatott a keresztes háború elindítására. A botrányt
kirobbantó médium amúgy a Globo tévéhálózat (a Magyarországon is tömegesen vetített
brazil szappanoperák gyártója), amely az IURD által 1989-ben megvásárolt
kereskedelmi tévécsatorna egyik konkurense a brazil elektronikus sajtó piacán.
A leleplező adatokat szolgáltató Carlos Magno Miranda lelkész 1990-ben hagyta el az
IURD-t, amelynek második embere volt. Miranda ma jelenleg egy brazil kisváros, Fortaleza
pár száz fős gyülekezetét vezeti. A sajtóhadjárattól azt várta, hogy sokan –
elsősorban a pásztorok – kilépnek, és példáját követve újabb leleplezésekkel
szolgálnak. Ő maga állítása szerint ezt már 1990-ben is megtette, s mint mondta, nem
az ő hibája, hogy a sajtó csak most reagál: adatokat már előbb is kiadott. Ezúttal
egy videofelvétellel rukkolt elő, amit titokban maga készíttetett egy egyesült államokbeli
rendezvényük gyűjtése után. Ezen Edir Macedo pásztor a pénzgyűjtés technikáit
sorolja pásztorainak, akik a felvételen széles mosollyal számlálják a bankjegykötegeket.
A konkurens Globo tévéhálózaton – amely az IURD által megvásárolt TV-Record
kereskedelmi csatornát maga is szerette volna megszerezni 1989 táján – ezután ez az
amatőr videoszalag lett a sláger: naponta többször sulykolták a nézőkbe a "pénzéhes
pásztorokról" készített képsort. A felvételről később kiderült, hogy az
nemcsak tendenciózus, de manipulált is volt. A keresztény tévécsatorna bemutatta az
eredeti felvételeket, immáron képi és hangalámondásos csúsztatások nélkül.
Kinagyítva a korábban százdollárosnak állított bankjegyet, kiderült, hogy az sajna
csak egy egydolláros zöldhasú, s a szövegről is, hogy tendenciózusan összevágott
hangmontázs. Ennek ellenére elindult a kampány: a közösség agresszívnak bélyegzett
adománygyűjtését kifigurázva újévkor egy revüben bankjegyekkel díszített hajón
kapitánynak öltöztették Macedo hasonmását, aki természetesen itt is "feji a híveket".
Egyházi piramisjáték?
Ennél komolyabb következménye is volt a kampánynak: Rio de Janeiro 25. Kerületi Bírósága
elrendelte az IURD 1977-es alapítása óta felhalmozott pénzügyi dokumentáció
lefoglalását. A brazil szövetségi rendőrség nyomozói szintén bekérték az összes
egyházi ingatlannal, a pásztorok magánjövedelmeivel és a pénzgyűjtések jegyzőkönyveivel
kapcsolatos iratot, és az Interpol segítségét kérték. Vádjaik szerint az IURD,
amely valójában egy multinacionális hitbirodalom, elsősorban a szervezett bűnözésből,
kábítószer-kereskedelemből származó pénzek mosásával, illegális deviza-tranzakciókkal
és más kétes pénzügyi manőverekkel alapozta meg "egyházi piramisjátékát".
Most vettek elő olyan, már 1986-tól "jegelt" aktákat, amelyek úgymond a csalás,
kábítószer-kereskedelem, üzérkedés és adócsalás bélyegét sütik Macedóra. A bűnbánó
Miranda expásztor bevallotta: ő is ott volt 1989-ben Kolumbiában, amikor négy pásztor
a feleségével vagy egymillió narkódollárt csempészett át a tévécsatorna megvásárlásához.
Igaz, az ígért másik két felvételt, amelyek egyikén Macedo pornófilmek nézése közben
aktív szexuális életre serkentgeti a hozzá közeli munkatársakat, illetve amely végérvényesen
bizonyítaná a kábítószer-kereskedelem vádjait, nem mutatták be: vagy ellopták őket,
vagy zsarolnak velük, vagy sohasem léteztek. Az ügy folytatása azonban fordulatot
hozott: az IURD 70 doboznyi lefoglalt belső iratát vissza kellett szolgáltatni, mivel bírói
döntés szerint a nyomozati szakaszban "indokolatlan sáskajárást" rendeztek a közösség
irodáiban, s ezzel ellehetetlenítették a közösség "vélhetőleg törvényszer? működésének
feltételeit". (Visao, 1999. január 29.)
Politika és az elnökválasztás
A sajtó a hecckampánytól azt várta, hogy az IURD a nyomások súlya alatt megszabadul
pásztorától. (Visao, 1996. január 4.) A keresztény körökben jártas világi szociológusok
óva intenek ettől az illúziótól: Maria das Dores Machado szerint a hívek "már régen
be vannak oltva a sajtó ellen", és "az üldözés csak még nagyobb belső egységet
épít ki a pásztor és az egyház védelmében". A Diário de Noticias 1996. január
8-i száma beszámolt erről is: Sao Paulóban 70 ezer, Rio de Janeiróban 20 ezer, Brazíliavárosban
10 ezer hívő vonult fel az utcákon. A Globo televízió sajátos megvilágításban közölte
a tényeket, amikor pár lézengő fiatalról közölt képeket, miközben az evangéliumi
csatornák légi felvételein a hömpölygő tömeg vallási toleranciát követelt. A
sajtó arra is felhívta a figyelmet, hogy az IURD a politikába takarózik, s nemcsak a
parlament mindkét házába "bejuttatott" képviselőin keresztül, hanem Collor de
Mello volt elnök "megvásárlása" révén jutott olyan médiapozíciókhoz, amik aztán
robbanásszer? növekedését eredményezték.
Az ellenfél emellett könyvújdonsággal is szolgált: egy másik távozó pásztor
megjelentette "Az IURD kulisszái mögött" cím? könyvét. A benne foglalt állítások
hitelén utóbb sokat rontott annak a ténynek napvilágra kerülése, hogy szerzője
AIDS-fertőzöttsége miatt hullott ki az egyházi szolgálatból. A botránysorozatról
beszámolt a nemzetközi sajtó is, az ügy hullámai Magyarországra is eljutottak. A HVG
lisszaboni tudósítója szerint a felekezet szertartásain a vallási elöljárók "harsány
prédikációval, növekvő hangerővel nógatják távozásra minden baj okát, az ördögöt.
A hisztérikussá fokozott hangulatban a hívők sokszor elájulnak vagy extázisba esnek."
Ezt követi az adakozásra szóló felhívás. (HVG, 1996. március 16.)
A leleplező kedv áthullámzott az óceán túlpartjára is: a portugál IURD rádióállomásának
vezetője és a közösség 1989-es itteni megjelenésének egy ingatlanközvetítéssel
foglalkozó tanúja szintén könyvíráshoz folyamodott. A szerzők elszántak: "ha ez
a könyv nem volna elegendő, hogy a hatóságok fellépjenek, már készül a végső döfés.
Várom Joao Luiz Urbaneja pásztor letartóztatását" – nyilatkozták az "Egyetemes
kísértések – Szörny? csápok nyúlnak a hatalomért" cím? iromány sajtóbemutatóján.
(Visao, 1996. január 8.) Reményeikben azonban csalódniuk kellett; bár megindult a társadalombiztosítási
és adórendőrségi nyomozás, nem járt eredménnyel. A kampány hatására viszont
Portugália nagyobb városaiban tolerancia-fesztiválokat rendeztek, és a közösség
elkezdett a társadalommal – s ezen belül is a sajtónyilvánossággal – új módon,
magát ki- és feltárva érintkezni. Erre már csak azért is szüksége volt, mert gyülekezeti
termeit vandál skinheadek és feldühödött szomszédok közös erővel dúlták fel több
vidéki kisvárosban, és sok helyütt felmondták bérleményeik használatát. Bár Portóban
a közösség elesett a legnagyobb helyi fedett csarnok megvásárlásának lehetőségétől,
az egyik legnagyobb európai karizmatikus közösségnek tekintett liszaboni Manna Gyülekezet,
amelyet ugyancsak ekkortájt inkrimináltak hasonló motívumokkal, kiállt az IURD
mellett. Brazíliában ugyanez volt a helyzet: nemhogy megosztást hozott volna a hecckampány
– annak egyenes következményeként az addiginál nagyobb egységben léptek fel a különböző
felekezetekhez tartozó evangéliumi hívők.
A kampány azóta enyhült, miközben a karizmatikus közösségek ellen felhozott gazdasági
vádak némelyikét maga az élet cáfolta: a brazil pénzügyi összeomlást követő válságot
például csak azok tudták sikerrel átvészelni, akik előrelátóan devizában tartották
értékeiket. A korrupciós összefonódások pedig, mint kiderült, nem a felekezetek és
a hatalom, hanem az állami óriáscégek és egyes politikusok között lepleződtek le
Brazíliában.
1999. 07. 10. (III/27)
