Századunk vége felé Európa – és különösen a volt kommunista országok – értelmiségi köreiben a Biblia történettudományi értelemben vett hitelességéről komolyan beszélni szinte a közbotrányokozás kategóriájába tartozik. A modern európai ember médiája, oktatása és tudományos közélete számára megfellebbezhetetlen evidenciának látszik az, hogy a Szentírás történeti értelemben nem/sem hiteles, sőt hitelességének még a kérdését felvetni is értelmetlenség. Ez a nézet ma – szinte az abszolút igazság erejével – az általános tudományos konszenzus alapját képezi az ókortudományban is.
Ugyanakkor korunk írói, költői és társadalomtudósai szerint az emberiség napjainkban egy szellemi korszakváltásban él. Érinti vajon ez a Biblia hitelességének kérdéséhez való viszonyunkat is?
Egy elmúlt kor
Az előző korszak a természettudományos fejlődés káprázatos felívelése nyomán született meg, s alapvetően az emberi tudás kiterjesztésének eufóriája ihlette. Kopernikusz és Kepler átalakították az univerzum struktúrájáról alkotott addigi képet, és a Föld-központú, naiv(nak mondott) szemléletet felváltotta a Nap-központú modell; Galilei, Newton a fizikát helyezték új, racionális alapokra és még sorolhatnánk. Mindez kisugárzott a világnézet egészére: az európai ember úgy érezte, sikerült megragadnia a Világ magyarázatának kulcsát, s ha ezen az úton tovább halad előre, képes racionálisan megismerni mindent, és megvalósítani azt, amit akar. E világnézet alapján vette kritikai vizsgálat alá a Bibliát és a történelemtudományt is.
A XX. század fordulójára, majd később első felére azonban baljóslatú felhők kezdtek gyülekezni e lelkesült civilizáció egén. Az emberek legnagyobb része egyre súlyosabb személyes, belső válsággal kényszerült szembenézni, mind egyénileg, mind társadalmi szinten. Az ember és a közösség világában a racionalista megközelítésmód nem megoldásokat, inkább súlyos problémákat okozott. Századunk felére azután a holocaust és az atombomba első bevetése sokakat végleg felébresztett: a modern kor az ember legalapvetőbb problémáit nem tudta megoldani, sőt felfokozta ezeket. Ekkor valami mélyen és maradandóan megváltozott, irányt váltott a történelemben – amit azonban igazi mélységében csak mostanában kezdünk felfogni.
Vajon igaz lehet-e az a világnézet, amely a tudományos előrehaladás mellett ennyire nem tudja kezelni az ember egyéni és közösségi életének problémáit? – hangzik a már szinte közhelynek tűnő, ám máig megválaszolatlanul maradt kérdés. Jézus az igazság megismerését illetően az alábbi józan nézetet fogalmazta meg: "Őrizkedjetek a hamis prófétáktól... gyümölcseikről ismeritek meg őket... minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem. Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt." Az emberiség mára felismerte, hogy a modern kor euforikus önbizalma, amellyel a világ racionális megismerésére tört, nem csak jó gyümölcsöket termett. A tudományos sikerek nem tették jobbá az emberiséget, hanem felnagyították mélyen ellentmondásos voltát. Századunk második felére világméretekben megrendült az emberiség bizalma e világkép igaz voltában. Több száz év után a tudományos-technikai világnézet, és az egész ebből kisarjadt kultúra elvesztette egyeduralmát a nyugati civilizációban (amely jelenleg uralja az egész Földön lévő többi civilizációt is). Régi és új felfogások sokasága tört be ebbe a résbe, és az újabb generációk már egymással egyenrangú álláspontokként élik meg ezeket. Megszűnt a racionális-materialista világszemlélet elsőbbsége, amelynek alapján minden mást mint "mitikus", "mágikus" vagy "vallásos tudatot" másodrendűként le lehetett becsülni. A mai ember, ha becsületes, a szó tudományos értelmében sem tekintheti többé korszerűtlennek embertársa hitét. Ha mégis ezt teszi: éppen ő maga egy elmúlt kor gyermeke.
1998. 03. 21. (II/12)
