hetilap

Sokan talán manapság is úgy gondolják, hogy az emberiség haladását valamiféle igazságos és békés társadalom felé a vallásos emberek dogmatizmusa akadályozza leginkább. Ilyenkor szinte automatikusan a vallásháborúk okozta pusztításokra hivatkoznak, mondván, egy észszerűségre épülő társadalomban ilyen borzalmak nem fordulhattak volna elő. Pedig ha a vallásháborúkon túltekintünk, kiderül, hogy igazából két, észszerűségre hivatkozó szélsőséges ideológia is az „emberiség javát” kívánta szolgálni: a fasiszta nem­zetiszocializmus és a marxista alapokon álló kommunizmus.

Karl Löwith Világtörténelem és üdvtörténet (1949), és Jacob Taubes Nyugati eszkatológia (1947) című művében egymástól függetlenül, mégis szinte egyazon időben érvelt amellett, hogy a történelemfilozófia nem más, mint szekularizált történetteológia, azaz a haladáshit a zsidó-keresztény teológiából táplálkozik. Az már más kérdés, hogy tézisükből különböző végkövetkeztetést vontak le. Löwith inkább a kereszténység előtti antik, mai szemmel nézve ciklikus történelemszemlélet megújítását kezdeményezte. Taubes ellenben az üdvtörténeten alapuló, kezdettel és véggel rendelkező történelemfelfogás érvényessége mellett foglalt állást. Ez a két kötet a második világháború egyfajta történelemfilozófiai lelkiismeret-vizsgálatának is tekinthető. De hogyan válhatott a keresztény üdvtörténetbe vetett hit szekularizált haladáshitté?

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek