Az intézet beszámolója szerint olyan országok külső és belső megítélését vizsgálták, amelyek lélekszám vagy gazdaság tekintetében a legnagyobbak között vannak, vagy valamilyen közelmúltbeli politikai, gazdasági vagy természeti eseménnyel hozhatók összefüggésbe. A felmérésben a G8-országok (Franciaország, Kanada, Japán, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Oroszország, USA) 36 ezer válaszadója rangsorolta a kiválasztott 50 országot.
A top 10-ben egyedül Új-Zéland számít újoncnak tavaly óta, egyébként nagy átalakulás nem történt az élmezőnyben, néhány helycserét leszámítva. Az idei 4–10. helyezett sorrendben: Svájc, Norvégia, Új-Zéland, Finnország, Dánia, Ausztria, Hollandia. A természeti katasztrófa ellenére a reputációs sorrendben Japán a 12. helyen áll ázsiai országként, míg Franciaország és Olaszország a 17–18., az USA a 23. helyet foglalja el. Sereghajtók Oroszország, Szaúd-Arábia, Pakisztán, Irán és végül Irak.
A kutatók szerint a mai gazdasági helyzetben kiéleződik az országok közti verseny, globalizált világunkban az országok hírneve jobban számít, mint valaha: megmutatkozik a befektetők vonzásában, a magasan képzett munkaerő arányában, a saját termékek eladásában egyaránt. A megkérdezettek pedig egyre tájékozottabbak és igényesebbek. Ha jó az országimázs, az emberek szívesen látogatnak az adott országba, előszeretettel élnek, tanulnak, dolgoznak és fektetnek be ott, szívesen vásárolják termékeit, szolgáltatásait. A kutatók szerint az emberek érzelmi viszonyulását leginkább három dolog befolyásolja: a fejlett gazdaság, a vonzó környezet és a hatékony kormányzás. Idetartoznak a kiváló minőségű termékek és szolgáltatások, az ismert márkák, a technológiai fejlettség, a képzett munkaerő, a fejlett oktatás, a természeti adottságok és a barátságos lakosok, valamint a hatékony szociális és gazdaságpolitika, illetve a felelős együttműködés a nemzetközi közösséggel. Mindez része annak a brandnek (márkának), amit egyes országok komoly stratégiák mentén kialakítanak magukról. Kimutatták, hogy az effajta brandépítő erőfeszítéseknek mérhető gazdasági haszna van: egy adott ország népszerűségének 5 százalékos növekedése nyomán 12 százalékkal nő az idegenforgalmi bevétel, és 7 százalékkal a külföldi befektetések mértéke.
A kutatásból kiderül, hogy a brandépítő stratégia megalkotásához komoly önismeretre és a külföldi elvárások, kritikák figyelembevételére is szükség van. A kutatók azt is hangsúlyozzák, hogy egy ország belső megítélése, önképe meghatározó eleme a hírnévnek, tehát ezen is erősen dolgozni kell, ha egy ország pozitív összkép kialakítására törekszik. Panaszkultúra vagy nemzeti sovinizmus helyett megfelelő önértékelésre van szükség.
A népszerűségi lista top 10-be tartozó országainak többnyire az önértékelésük is a legjobbak között van.
A legnagyobb eltérést a belső és külső megítélés között Törökország, Kína és Kolumbia mutatja, ezeknek az országoknak az önértékelése jóval magasabb, mint a külső megítélésük. Hasonló jellegű, de kisebb ez a különbség az USA esetében. A másik pólus Belgium és Japán, ahol a külső megítélés sokkal pozitívabb az önképnél.
Magyarország nem került fel a listára. Hazánk külföldi megítélésében egyebek mellett közrejátszhat, hogy a belpolitikai hírek – a szélsőjobb előretörése, a vallás- és sajtószabadság korlátozása, illetve az Alaptörvény miatti viták – folytán erősen marginalizált helyzetbe került a nyugat-európai médiában. Ezt ellensúlyozandó a jelenlegi kormányzat deklaráltan nagy hangsúlyt fektet a nemzeti öntudat megerősítésére.
Kovács Zoltán társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár tavasszal úgy nyilatkozott, hogy a Magyarországról alkotott imázsnak van egy külső eleme, az, amit a külföld gondol rólunk, ennek felmérését alapos munkával el kell végezni. Tudnunk kell, hogy Nyugat-Európában és szerte a világban mit gondolnak rólunk, ugyanakkor újra kell fogalmaznunk, hogy mi mit gondolunk magunkról. Az államtitkár szerint a „magyar identitás” most fogalmazódik át, az elmúlt két év „egy helyes és egészséges vágányra tette ezt a dolgot”. Úgy véli, hogy az ország képe alapvetően sztereotípiákon, pozitív és negatív előítéleteken nyugszik. Kovács ilyen sztereotípiának tartja azt a Közép-Európáról megformált képet, hogy ez egy „demokráciadeficittel” bíró, elmaradott régió. Ez olyan „masszív meggyőződés”, amit a jelen körülmények között a transzatlanti régióban, Nyugat-Európában ki is használnak.
Északon a helyzet
Magyarok Kanadáról
2012. 10. 05. (XVI/40)
