A holland nők nem lesznek depressziósok – ezt állítja Ellen de Bruin holland pszichológusnő és újságíró, aki könyvet is írt a témáról.
A kötetet riposztnak szánta azokra az európai bestsellerekre, amelyek azt taglalták, hogy a francia nők nem híznak, a japán nők pedig nem is öregszenek. Ellen de Bruin szerint ez mind szép, de a holland nők inkább élvezik az életet.
A boldogságkutató szerint azért nem válnak depressziósokká, mert a szabadidejüket tudatosan előbbre helyezik a karrierjüknél, akár anyagi jólétük, függetlenségük feladása árán is. A holland nők – az egyedülállók is – a pénznél fontosabbnak tartják a magánéletüket, a szabadidős tevékenységeiket, az emberi kapcsolatokat.
„Heti öt napot dolgoztam, mindennap ugyanazt, hétvégére holtfáradt voltam, és nem maradt energiám a magánéletemre” – mondja a könyv egyik interjúalanya, egy 35 éves tanárnő. Gyermeke nincs, a barátjával él, aki teljes munkaidőben dolgozik. „Tudtam, hogy nem akarom így leélni az életem. Elmentem életvezetési tanácsadást tanulni, magabiztosabb lettem, és úgy döntöttem, hogy sokkal kevesebb órában fogok ezentúl dolgozni. Amióta heti három napot dolgozom, több időm jut a páromra is. Emellett fotózom, edzőterembe járok, sétálok, biciklizek a városban. Sokkal boldogabb vagyok, és anyagilag is kijövünk valahogy.”
De Bruin szerint a holland nők boldogságának nyitja, hogy szabadon dönthetnek aközött, hogy karriert építsenek, vagy a magánéletükben teljesedjenek ki – és ők tudatosan az utóbbit választják. Bár Hollandiában a nők foglalkoztatottsága 72 százalékos, háromnegyedük részmunkaidőben dolgozik – még annak árán is, hogy jó eséllyel a bruttó minimálbér 70 százalékánál is kevesebbet keres, így rászorul arra, hogy párja eltartsa. A teljes idős foglalkoztatottság csak az alulfizetett bevándorlókra és a 10 százaléknyi „karrierépítő” holland nőre jellemző, akire meglehetősen ferde szemmel néznek a többiek, különösen ha anyuka is az illető – mondja a pszichológus. Szerinte a másik fontos tényező, hogy tradicionálisan magas színvonalú a szociális védőháló, ami leveszi a nők válláról a családtagok gondozásának terhét. Érzékletes példa erre, hogy az idős hollandok több mint 80 százaléka, míg a spanyol öregeknek alig 4 százaléka él idősotthonban.
„Nem lehetsz igazán boldog, ha nem érzed magad szabadnak” – magyarázta a The New York Timesnak Ellen de Bruin, hangsúlyozva, hogy Hollandia egy rendkívül szabad szellemű ország, ahol mindig is nagy teret kaptak az egyéni szabadságjogok.
„Hollandiával ellentétben Japán például egy nagyon kollektivista kultúra, amely az emberi élet meghatározó kérdéseit illetően, így a munka, a partner vagy a vallás megválasztásánál rendkívül szűk teret hagy az egyéni döntésnek” – állítja de Bruin. A holland nők azonban jóval több figyelmet fordítanak saját magukra, régóta jellemző rájuk, hogy aránylag későn, 31 éves korban szülnek. A magyar nők, akik 29 évesen kezdik a családalapítást, átlagosan 1,3 gyereket vállalnak, a japánok 1,2-t, viszont a hollandoknál ez az érték 1,7.
Mivel Ellen de Bruin maga is holland, a könyve alapjául szolgáló boldogságkutatásában honfitársain kívül Hollandiában élő külföldieket is meginterjúvolt. Ez alapján kirajzolódott egy meglehetősen sztereotip kép, miszerint a holland nőknek van egy természetes szépsége, de nem tudják, hogyan kell öltözni. Főleg biciklin járnak, ezért nem túl elegánsak, „de ha banyának néznek ki, az sem zavar senkit”. Elég nyers stílusuk van, „pedig csak azt mondják, amit gondolnak”. Nem túl háziasak, és nem főznek jól: inkább sajtos szendvicset esznek, mintsem meleg ebédet. Nem használnak botoxot, nem szárítják meg a hajukat, és nem sanyargatják magukat koplalással, mint francia társaik. Párkapcsolataikban meglehetősen uralkodók – ez elég tradicionális vonásuk –, és a háztartási munkákat megosztják a párjukkal. Ugyanakkor nagyon alárendelt szerepet visznek a munkahelyeken, és nem törekszenek az érvényesülésre. Hollandiában a vezető pozíciókban lévő nők aránya a pakisztániak szintjén van, de ez cseppet sem zavarja őket.
A karrier- és munkakényszer nélküli szabadság az, ami számukra boldogságot okoz – derül ki a The Browser magazinnak nemrég adott interjúból.
Bár Hollandia sem mentes a depressziótól, ezzel együtt az ország a nemzetközi boldogságskálán elég jól áll – magyarázza de Bruin, aki Ruut Veenhovennek, a rotterdami Erasmus Egyetem szociológusának legutóbbi adatait hozta fel példának, miszerint az 1-től 10-ig terjedő boldogságskálán a hollandok a maguk 7,5 pontjával lekörözik a briteket, olaszokat, franciákat, amerikaiakat, japánokat. A listavezetők hagyományosan a dánok, a hollandokéhoz hasonló mutatókkal a részmunkaidős foglalkoztatás, a szociális kiadások vagy a várható magas élettartam terén. Egyébiránt a részmunkaidős foglalkoztatás aránya Hollandiában messze a legmagasabb, 49 százalék (míg az uniós átlag 32, a magyar arány pedig 6 százalék). Hazánkban e téren sok előrelépés nem várható a szeptemberben a parlament elé kerülő új munkatörvénykönyvtől sem, amely az atipikus foglalkoztatási járulékkedvezményről egyelőre csak a job-sharing (megosztott munkakör) bevezetése kapcsán rendelkezik.
Érdekes tendencia továbbá, hogy már a holland férfiaknak negyede is részmunkaidős, fele pedig rugalmas munkaidőben dolgozik abból a célból, hogy több ideje jusson a magánéletre, akár anyagi lemondás árán is. A témával foglalkozó The New York Times riportja egy 33 éves holland ügyvédet idéz, aki cégénél már 2006-ban bevezette a pénteki „papanapot”, azaz a négynapos munkahetet. Hollandiában ma már a legtöbb fiatal szakember rövidebb és rugalmasabb munkahétre vágyik, anélkül hogy lemondana a karrierjéről, s ezt az igényt a cégek egyre flexibilisebb munkaszervezéssel szolgálják ki.
Hozzátehetjük, hogy a hollandok derűs önképét sok Hollandiában élő külföldi megkérdőjelezi, köztük ottani magyarok is. Az emberi viszonyokat meglehetősen távolságtartónak, ridegnek festik le, beleértve a szülő-gyermek kapcsolatokat is, de ettől még tény, hogy a hollandok nagyon elégedettek magukkal, illetve az életükkel. Értékrendjét és népesedési mutatóit tekintve úgy tűnik, hogy Hollandia sajátos helyet foglal el a szélső pólusoknak számító észak-európai és dél-európai országok között. Náluk létezik egzisztenciális középút: a gyermekintézmények, az elterjedt részmunkaidős foglalkoztatás és a hagyományos puritán mentalitás lehetővé teszik a nagyarányú foglalkoztatottságot és egyben az emberek magánéleti kiteljesedését is.
2011. 08. 12. (XV/32)
