Rékák
Ez a történet én magam vagyok. A testem, a sejtjeim, a mosolyom, a tekintetem mélysége. Egyedi és különös különösségében mégis határtalanul közhelyes. Egyszerre modern és végtelenül avítt. Nő vagyok. Nő, akinek a haja időnként hosszú, időnként rövid, ha az ízlés így kívánja, időnként szoknyás meg nadrágos is, sosem eléggé kellemes és sosem túl kellemetlen, mindig egy kicsit borsos, de soha nem túl édes. Így neveltek.
Nőnek. Dolgozófélének. […] Aki sohasem fogja úgy érezni, hogy eleget tud már, eleget tanult, eleget szült, vagy eleget nevelt. Aki mindig kételkedni fog abban, megfelel-e. Nő. Definíciószerűen.
Éljen az egyetem!
Ügynökök osztották meg az 56-os bajtársakat
Interjú Fónay Jenővel, a Pofosz alapító elnökével »
1956: a magyar menekülteket védő diplomata rejtélyes halála
Povl Bang-Jensen története »
„A Sátán újra a Földön lakik, és számos emberi testet öltött magára”
Németh Sándor beszéde az október 7-e utáni Izrael melletti szolidaritási tüntetésen »