hetilap

Ujabb részletek a béke aláírásának szertartásárólCsak most érkeztek meg azok a tudósítások, amelyek a magyar béke aláírásának részleteiről szólnak. Ennek a ránk nézve oly szomoru ceremóniának részleteiről szól a Neue Freie Presse párisi tudósítása, amely a magyar béke aláírásának egyes momentumairól a következőben számol be: Millerand délután negyed ötkor jelent meg a Nagy-Trianon csarnokában és lassan helyezkedett el Wettace amerikai nagykövet és Derby lord között. Az ülést hat perccel az előre kitüzött időpont előtt vagyis 4 óra 24 perckor nyitották meg. Egy szolga bejelentette, hogy a meghatalmazott magyar miniszterek megérkeztek. A teremben csönd állott be.Bénárd Ágoston miniszter és Drasche-Lázár Alfréd követ a számukra kijelölt kis asztalhoz léptek: mindegyiküket a titkára kisérte. A figyelem különösen Millerand miniszterelnök felé koncentrálódott. Viszszagondoltak Clémenceau élénk temperamentumára.Millerand lassan beszélt, de határozottan és biztosan. Magyarország képviselői nehéz elhatározással fölemelkedtek helyükről, Bénárd miniszter fehér kesztyüjét az asztalra dobta, a pergament fölé hajolt és aláírta a nevét. Drasche-Lázár ülve írta alá nevét. Ezután következtek a többi meghatalmazottak, elsőbben Wallace, azután Derby lord. Ezután nem a legendás béketollszárral írták alá a szerződést. Valamennyi delegátus a saját maga töltőtollát vette elő zsebéből, kivéve Millerand, akinek a titkára nyujtotta át a tollat. Négy óra negyvennégy perckor a béke aláírásával elkészültek. A ceremónia husz percig tartott, Millerand az ülést berekesztette.A Nagy-Trianon kapuja előtt kettős sorban széles sisaku katonák állottak. Parancsszavak hangzottak el, bajonettek cikkáztak, francia katonák tisztelegtek a két magyar meghatalmazott előtt, akik autójukon elrobogtak. S ezzel Magyarország sorsa – egyidőre – megpecsételtetett. (MTI)Apponyi beszéde PestenGróf Apponyi Albert Franciaországból való hazatérése után elmondott első beszédét annak magyarázatával kezdte, mi birta őt arra, hogy hosszas politikai távollét után ismét a politikai küzdelem terére lépjen. „Reánk hárult a nagy föladat, hogy a hazát a romokból újra fölépítsük – mondotta. – Akit ilyenkor munkára hívnak, annak nem szabad magát a munka alól kivonnia. Ennek a kötelességnek átérzése döntő befolyással volt elhatározásomra. Hivtak. Az első hivás önöktől jött szeretett polgártársaim. Ezzel szemben a hálámnak egy kifejezési módja kinálkozik a rámrótt kötelességnek hűséges teljesítése.” Ezután rátért Apponyi annak ismertetésére, melyek voltak azok az okok, amelyek őt a békedelegáció elnökségének elvállalására bírták. „El kellett vállalnom, bár alig lehetett reményem, hogy kész és véglegesekké rögzített elhatározások falait megdönthessük. Ez nem is sikerült. Hogy mennyiben birtuk mégis e falakat megingatni, azt a jövő fogja megmutatni. Ma hazafiui lelkiismeretem rákésztetett, hogy iszonyu kényszerhelyzetünkben a kormánynak a reánk erőszakolt béke aláírását javasoljam, amiből a tisztesség szabályai szerint az következett, hogy ezért az ellenszenves elhatározásért a kormányra nehezedő erkölcsi felelősségben osztozzam. De ez nem jelent lemondást egyébről, mint erőszakos eszközök alkalmazásáról. A békemű ezzel még nincs befejezve, hanem inkább csak most kezdődik; az aláírás pedig eszköz nagyobb akcióképessége megszerzésére. (…) Meg kell állapítanom s ebben hihetőleg egyetért velem mindenki, hogy Keleteurópa nyugalmának egyedül az erős Magyarország egyedüli szilárd biztosítéka. Ha ez a bizalom meginog, vagy nem tud megizmosodni, akkor visszaesünk oda, ahol nemrég voltunk, hogy egyetlen barátunk sem lesz.” Beszéde befejezéséül Apponyi ismételten hangoztatta, hogy az újjászületés nagy munkájában egyesítenünk kell minden egészséges erőt és minden tehetséget és hasznosítanunk kell minden jóakaratot. Meg kell ezt tennünk már azért is, mert a föladatok oly nagyok, hogy összes erőink egyesítve is nehezen fog[nak] megbirkózni azokkal.„Ha a nemzet vezetői példát adva és a nemzet zöme e példát követve, föl tud emelkedni arra az erkölcsi magaslatra, amelyet a történelmi óra követel, akkor nemcsak kétségbe nem esem jövőnk iránt, akkor biztosan hiszem, hogy egy iszonyú megpróbáltatás tüzén átment nemzet erősebbé, virágzóbbá és boldogabbá lehet, mint valaha volt. (…)– Most stagnálni nem lehet. Ma vagy sülyedni, vagy emelkedni kell. Ez az alternativa. Ezt szeretném minden magyar embernek lelkébe bevésni. Ezt a benyomást szeretném az önök lelkében hagyni, s ezért ezzel be is zárom szavaimat.”