A show megy tovább
– Mi a véleménye a Big Brother típusú műsorokról?
– A Római Birodalom dekadenciájára, cirkuszi kultúrájára emlékeztet, amikor a gladiátorok az arénákban nagy nyilvánosság előtt folytattak élet-halál harcot. Az ókori túlélőshow-któl eltérően a szereplők ma nem karddal kaszabolják egymást, de a tőrdöfés itt sem marad el: a titokszobában a megjelöléssel egymást kell feljelenteniük, veszélybe sodorniuk. A kiszavazás pedig a megsemmisüléssel, a folyamatból való kihullással, a vereséggel egyenlő. A végső döntést a közönség lefelé vagy felfelé tartott ujja jelzi, úgy, ahogy ez a római cirkuszokban történt. A párhuzam nemcsak a műsor belső szerkezetében található meg, hanem a társadalmi környezetben is. A mai nyugati civilizáció dekadenciája hasonló a rómaihoz. A különbség az, hogy most bonyolultabb technológiai környezetben zajlik a szereplők élveboncolása. Ma nem a beleket ontják, csak a személyiség pszichológiai élveboncolása zajlik a világtól elzárt totális intézményekben, a kamerák kereszttüzében. Morálisan ez ugyanúgy elfogadhatatlan.
– Miért van szüksége erre a társadalomnak? Ennyire nem érdeklik az embereket az értelmes célok, az értékek és tudás keresése?
– A kukucskálásnak Zsuzsanna és a vének történetétől kezdve gazdag kultúrtörténete van. Annyi a különbség, hogy míg a kukucskálás a múltban személyes helyzetekre korlátozódott, ma a média- és internettechnológia segítségével tömegméretekben, ipari méretekben megvalósítható. Az emberek jelentős része ezt élvezi.
A másik ok a valódi emberi kapcsolatok sekélyessége és hiánya.
A szappanoperák hatásának elemzésekor kimutatták, hogy sokszor a sorozatokról, a hősökről való beszélgetés és információ lett a közös pont a munkahelyi és baráti kommunikációban. Az emberek azért nézik a sorozatokat, mert a túlhangsúlyozott érzelmi (szerelem, csalódás, düh stb.) helyzetek mesterséges élmény- és érzelempótlékot nyújtanak. A munkából hazarohanó milliók a televízió elé rogynak, ahol mesterséges élményekkel etetik őket. Az egymásban vájkáló, bezárt modern gladiátorokat bámulják. A valóságshowk esetében is a szereplők "családi ismerősökké", sőt sztárokká váltak. Megfelelő reklámmal, marketingkampánnyal bárkiből lehet sztárt csinálni. Jellemző, ahogy a Big Brotherben az egyik szereplő elszólta magát, amikor valahogy úgy fogalmazott, "de érdekes, hogy én mekkora paraszt vagyok, és ezzel a műsorral mégis sztár lehetek".
Lehet civilizációs modellnek is tekinteni ezeket a műsorokat: összefogottan szimbolizálják a mai civilizációt. Ugyanúgy, mint a villában, mesterséges világban élünk, ahol nálunk sokkal nagyobb, hatalmas szervezetek (állam, bankok, multik) irányítják a sorsunkat, ellenőriznek bennünket, áttekintik az életünket, átláthatóvá tesznek bennünket. A dolgok menetének befolyásolására, gondolják sokan, nincs lehetőség: csak azt tehetjük, amit fentről mondanak és engednek számunkra. A nézők saját életüket ismerik fel a Big Brotherben. A villa élménye a mai világ nagy elnyomó szervezeteit teszi elfogadhatóvá.
– Médiaetikai szempontból mi véleménye arról, hogy leszűkült a választási lehetőség? Bekapcsoltam vasárnap reggel a televíziót, a tv2-n ment a Big Brother. Nem érdekelt, ezért átkapcsoltam a RTL-re, ott a Való Világot "nyomták". Átváltva a közszolgálati MTV-re azt láthattam, amint Lakat T. Károly éppen elmegy a Való Világ stúdiójába. Átkapcsolom az ATV-re, és ott a változatosság kedvéért Havas Henrik a Big Brotherből kiesettekkel beszélgetett.
– Több gond is van ezzel. A magyar médiapiacot a két nagy kereskedelmi televízió uralja, ráadásul a műsorstruktúrájuk teljesen párhuzamos. Évek óta egyszerre vezetik be a teljesen hasonló szerkezet? műsoraikat. Nem hiszem, hogy ez összeesküvés eredménye, inkább arról van szó, hogy a konkurens szerkesztők éles szemmel lesik és nem merik elengedni egymást. Ez gyakorlatilag egy kétfej? monopólium, ahol a néző "eszi nem eszi nem kap mást". Most mindkét csatorna Magyarországon eddig ismeretlen hatékonyságú marketing kampányt indított: az írott sajtóban, a nagy internetes portálokon is dominálnak a valóság-show-khoz kapcsolódó hírek, témák.
Nagy probléma, hogy sem a portálokon, sem a bulvársajtóban nem különül el a valóságshow-kra vontakozó szerkesztőségi anyag, a szponzorált anyag és a reklám. Pedig mindhárom külön kategória, amit a sajtóetika szempontjából mindig meg kell különböztetni. Több orgánumban naponta a szerkesztőségi anyagban, címoldalon szerepel a két nagy valóság-show logója. Ez a fajta dominancia több módon is hosszú távon károsítja, roncsolja a magyar médiapiacot és a média hitelét. A tematika súlyával elnyom más, fontosabb témákat. A marketingkampány bomlasztja az újságírói hivatás eljárásait, hiszen a műsorok és a mögöttük álló televíziók korrumpálják a portálokat, lapokat és az újságírókat. Ha a médiumok és újságírók így megfizethetőek, akkor elvesztik a hitelességüket.
– Amúgy is régóta vitatéma, hogy a sajtószabadság és a véleményszabadság hogyan tud megvalósulni olyan környezetben, ahol a médiához való hozzáférés kizárólag pénzkérdés.
– Ezek a valóságshow-k eddig ismeretlen mértékben állítják elénk ezeket a kérdéseket. Ilyen gigantikus, soktízmilliós marketingkampány még nem volt Magyarországon a médiumok történetében. De vannak más kérdések is, például a szex kérdéséről még nem beszéltünk.
– Valóban. Gyakorlatilag délután öttől a kereskedelmi adókon a fő téma szexről való nyers és közönséges beszéd.
– Tragikus. A valóságshowk-ban a felnőtt beszéd, a nem gyerekfülnek szánt megjegyzések főműsoridőben zajlanak, amikor a gyerekek is tévét néznek. A késő esti összeállításokban pedig olyan jelenetek vannak, amiket Magyarországon korábban csak fizetett pornó csatornán vagy videón lehetett nézni, most pedig a teljes országot beszóró kereskedelmi csatornák egyik főműsora lett a m?faj. Egyes kutatók szerint a két magyar műsor az egymással való versengésben nyugat-európai és amerikai határokat is átlép, ott ugyanis az ilyen típusú nyílt szexualitás nem megengedett. Már a szereplőválasztástól kezdve nyilvánvaló volt, hogy vannak olyan szereplők, illetve prostituált látogatók, akiket azért választottak ki, mert szexuális aktusokat fognak véghez vinni az ország nyilvánossága előtt.
Ide tartozik, hogy Magyarországon és a nyugati világban évek óta egyre alacsonyabb a nemi életet elkezdők életkora. Ez felveti azt, hogy személyiségükben nem érett emberek élnek szexuális életet, ami sokszor nemkívánatos terhességhez és nemi betegségekhez vezet. A magazinok és a média szexcentrikus világképe akaratlanul is ezt segíti.
Azt is károsnak tartom, hogy ezek a műsorok azt sugallják, hogy a semmiért te is lehetsz sztár, nagymenő. A szereplők semmit nem csinálnak reggeltől estig, mégis országos sztárok lettek. Ez a világkép nagyon káros a fiatalok számára, hiszen azt sugallja, hogy befektetett energiamennyiség, tanulás, munka nélkül is az ember országos hírűvé válhat, ez pedig nincs így. Ha ezt az illúziót elültetjük az emberekben, akkor ez
– mivel becsületes úton elérhetetlen vágyálomról van szó – sóvárgáshoz, depresszióhoz vagy bűnözéshez vezethet.
– Ami most Magyarországon zajlik, ez felzárkózás a nyugati trendhez, vagy egy torz magyar sajátosság?
– Ezeknek a műsortípusoknak a térhódítása újra jelzi, hogy Magyarország belépett a kapitalista médiatérbe. A kereskedelmi televízióknak profitot kell termelniük, és azt az előre szabott műsortípust, formátumot keresik, amivel a legnagyobb profitot lehet létrehozni. Ez magyarázza a hatalmas marketingkampányt amit látunk, hogy még a csapból is ezek a műsorok folynak. A kapitalista médiapiac és az ezen a médiapiacon élő tömegkultúra teríti be Magyarországot. A helyzetet rosszabbá teszi, hogy a köztévé az elmúlt időszakban a magyar demokrácia szégyene lett, és az Orbán-kormány alatti elfogultsága miatt a nézettsége minimálisra csökkent. A kereskedelmi televíziók kétfej? monopóliumát erőteljes köztelevíziónak kellene ellensúlyozni.
Az Egyesült Államokban a kábelcsatornákon sokkal több választási lehetőség van. Eleve négy országos kereskedelmi hálózat fogható, s nem kettő, mint nálunk. Nyugat Európában pedig a köztévé játszik sokkal nagyobb szerepet. Magyarországon is van ugyan három köztévé (M1, M2, Duna Tv), de ezek minimális, néhány százalékos nézettséggel bírnak. Színvonalas közéleti programok, minőségi kultúra nehezen fogható a magyar tévés piacon. Talán az MTV politikai műsorainak megújulása most reményt adhat. De gondoljunk csak arra, hogy mikor készült utoljára színvonalas gyermek- vagy tudományos program a Magyar Televízióban. Miközben a genetikában, informatikában és sok más területen hihetetlen áttörések tanúi vagyunk, a magyar audiovizuális kultúra az elmúlt években ritkán bírt mást létrehozni, mint a kereskedelmi gagyit és a politikai propagandát.
2002. 11. 08. (VI/45)
