hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Én-ek esőben
DJ-beszedők: a kor sámánjai

2002. 08. 31.
A ma oly divatos s a fiatalok körében egyre bevettebb partikultúra kialakulásának kezdetén a legkülönbözőbb társadalmi rétegek vegyültek össze az új zenei irányzat zászlaja alatt, akiknek nem volt határozott ideológiájuk, egyszerűen csak táncolni akartak és a zenét élvezni. Tíz-tizenöt éve a house megnevezés még a partizene egészét jelölte. Az akkori rajongók egy új, posztmodern kulturális forma fogyasztóiként voltak leírhatók. Ám három mesterséges valóság: a dominánssá váló gépzene, a számítógép teremtette képi világ és a tudattágító kemikáliák alaposan átrajzolták mára ezt az ifjúsági kultúrát.



Haverok, kamion, angyal. Ennyiben hasonlítunk Berlinre Fotó: Reuters

Már a partikultúra kialakulásának kezdetén annak a fogyasztónak a képzeletbeli álmai és vágyai kezdtek a középpontba kerülni, aki aktív érzelmi kielégülést és esztétikai gyönyört keres, és akinek az értékrendjében, életvezetésében a fogyasztás meghatározó elemként jelenik meg. Világképére mind jelentősebb hatással van az új kulturális közeg, amelyben a fogyasztás, illetve – a fogyasztáson és a szabadidő eltöltésén keresztül megélt – énközpontú identitás válhat a legfőbb társadalmi értékké.



Rizikótársadalom



A szociológusok szerint ezt az új típusú individualizálódást három igen lényeges tömegjelenség erősítette fel a mai nyugati társadalmakban. Egyrészt a jövedelmek és a kereső tevékenységen kívül eltöltött szabadidő hallatlan megnövekedése, amely kitágította a nyugati civilizáció polgárainak döntési hatáskörét. Másrészt a szolgáltatási szektor dominanciájának kiépülése a foglalkoztatásban, amely megnyitotta széles rétegek előtt a felemelkedés esélyeit, a társadalmi mobilitásnak korábban soha nem látott széles lehetőséget nyitva ezzel. Harmadrészt a képzés expanziójával nemcsak a pályaválasztási esélyek bővültek, hanem halmozottan javultak az önmegtalálás és az egyéni reflexió esélyei. Ezek következtében a teljesítmény mára egyre inkább az egyén feladatává válik, ő lesz a jogok és a kötelezettségek hordozója. A kockázattársadalom ott kezdődik, ahol a biztonságot ígérő társadalmi normarendszerek (a fejlődésbe vetett hit, a hagyományos családi értékek) a döntések miatt előállott veszélyek hatására csődöt mondanak. Azokat a nagyon különböző, egymásnak is ellentmondó, globális és személyes kockázatokat, esélyeket és veszélyeket – az életpálya ambivalenciáit, amelyekkel korábban a család kötelékében még meg lehetett birkózni – egyre inkább az egyénnek kell észlelnie, interpretálnia és feldolgoznia.

A kockázati társadalomra jellemző, hogy mindenki maga felel saját életéért. Ennek értelmében neki kell felépítenie saját magát, definiálnia személyes céljait és kialakítania kapcsolatrendszerét. Újra és újra meg kell találnia saját szakmai fejlődésének irányát annak valamennyi kerülő, mellék- és teljesen új útjával együtt. Mindenki maga hozza létre saját egyéni etikáját, csakis ő találhatja meg élete értelmét. Ezt a folyamatot egyes szociológusok "barkácsolt életútnak" nevezik, egyéni felépítés? szocializációnak. Ennek megvalósításához az egyénnek képessé kell válnia arra, hogy akár naponta újabb és újabb döntéseket hozzon, átmeneti, rugalmas identitásokat hozzon létre. Ehhez pedig elengedhetetlen a nyitottság az új, váratlan élethelyzetekre, valamint a képesség a szakmai és személyes tudás folyamatos megújítására, azért is, hogy versenyben maradhasson, és azért, hogy saját életét "megfelelően" alakíthassa.

Mind a személyes kockázatvállalás mértékének növekedése, mind a szüntelen fogyasztásban realizálódó élménykeresés beépült a partikultúra egészébe. A fogyasztás egyrészről értékmérővé, másrészről pedig szórakoztató és "hasznos" szabadidős tevékenységgé vált, melyben a fiatalok a piac "aktív részeseivé", s leginkább befolyásolható fogyasztóivá léptek elő.

A legfontosabb egységesítő tényező ebben a közegben a zene, amely egyfajta kommunikációs eszköz, a szórakozás, a létezés egyik alapvető közege. Mindegyik zenei stílusnak sajátos kulturális kerete van, amely az adott ifjúsági szubkultúra egyéb elemeivel (öltözködés, környezet) együtt érvényesül.

Egy nyugat-európai szociológiai felmérés szerint a zenei stílusválasztás és a tiltott szerek fogyasztása között mára ebben a világban szoros összefüggés alakult ki. Kapcsolódik egymáshoz például a technozene és az extasy fogyasztása. A rock- és a reggae-hívek viszont nem kedvelik az extasyt, ők egyre több cannabist fogyasztanak – a jelentős alkoholmennyiség mellett. Akik leginkább táncolni akarnak, azok kétharmad része soha vagy alig iszik alkoholt, míg az elsősorban zenét hallgatni vágyók körére inkább az "alkalmankénti ivás" a jellemző.

A kábítószerek közül legnépszerűbb a cannabis, azaz az indiai vadkender, olyannyira, hogy egyes helyeken már szinte érzékelhető egyfajta szociális engedékenység is az irányában. Az extasy mellett pedig a kokain, majd a kábulatkeltő gombafajták népszerűsége növekedett meg.

Az alkohol és a dohány népszerűsége a legtöbbet fogyasztott kábítószerek nagyságrendjét is megelőzi. Társasági kultúránk integráns részévé vált, fogyasztásuk leggyakrabban családi mintákat közvetít. A legtöbb alkoholt a bárok törzsvendégei fogyasztják, de ők használják legnagyobb mértékben a cannabist és az extasyt is.

Korosztályi adatokat összevetve – az illegális drogokkal való viszszaélések nagyságrendje szempontjából – a legveszélyeztetettebbeknek a tizenkilenc és huszonkét év közöttiek tekinthetők. A cannabis fogyasztása tizennyolc év alatt, a kokainé pedig huszonhat év fölött tetőzik. A drogok fogyasztása leginkább a szórakozóhelyekhez kötődik, az extasy és a kokain meglepő arányokban magánházaknál rendezett összejöveteleken is megjelent.

A különféle szórakozóhely-típusok eltérő szerepet töltenek be az éjszakai életben, mint ahogy az egyes odalátogató csoportok is jól elkülöníthetők egymástól – a zenei vonzódáson kívül elsősorban az életkor, az öltözködés szempontjából.

A fenti felmérésben megkérdezettek átlagéletkora, iskolai végzettsége országonként változik, a családi állapot azonban azonos, kilencven százalékuk független még. Családi hátterüket tekintve legtöbben a középosztályhoz tartozónak tekintik magukat, többségük szülei lakásában, házában él (de pl. a mediterrán zónában többen élnek családi függőségben, mint Angliában vagy Németországban), ám a szülők nem gyakorolják (vagy nem tudják gyakorolni) ellenőrzési jogukat.

Jelen van egyfajta "európai identitástudat", ami a transznacionális kulturális hasonlóságokban lelhető fel: a zenei stílusok nemzetköziségében, az angol nyelv használatában, az internetkommunikációban.



Partizóna



A különböző szubkulturális zenei irányzatokban ma is adódnak közös vonások: a partikban "öszszeadódnak" a posztmodern jegyek. A Zene: elektronikus. A Táncban a hagyományos párok felbomlanak, mindenki mindenkivel táncol. A Tánc az Élmény megélésének legkifejezőbb formájává válik. Ebben az Élményben az én szinte eltűnik az önfeladás és a feloldódás eksztatikus világában, a (többnyire drogok segédletével) átélt virtuális gyönyör hatására meseszerűnek leírt állapotnak lesz részese, amelynek megfogalmazása is "lehetetlen". Ez az Esemény fraktálszerű, vagyis részeiben is önmaga egészére utal.

A társas érintkezés "szétfolyik", a kommunikáció nem konkrétan egy emberrel jön létre, hanem átmenet figyelhető meg a társas érintkezés és az egyedüllét között. A táncban eltűnnek a párok, a belső lelkivilág fejeződik ki a mozdulatokban. A verbális némaság jellemzi a társas kapcsolatokat. A virtuális kommunikáció, a megidézés igazi közege a tánc.

A viselkedésre a flegmatikusság, az érdektelenség, a bámészkodás jellemző, de nem konkrét személyek kereséséről van szó, hanem magáról a véget nem érő tevékenységről, speciális tudatállapotról.

Hajnali négy óra után vége az utazásnak, ez után épül be az eksztázisélmény a hétköznapi személyiségbe. Jellemzővé válik a partiról való utólagos beszélgetés, a korábbi partik kiértékelése, egybevetése, amellyel egyfajta biztonság-, folyamatosság- és beavatottságérzet alakul ki a társaságokban.

Ebben a világban a DJ a posztmodern művész, a sámán. "Művészete" a kollázs, a montázs m?faji sajátosságait ötvözi (remixek). Nem teremtő, hanem alkotó "művész", aki stílusok ötvözésére vállalkozik, alkotásában a zene válik a jelek szabadon lebegésének színterévé. Új kulturális-fogyasztói tér ura ő, olyan, az adott alkalomra kiválasztott helyszíneké (hangár, építkezés, gyár), ahol a tánctér kialakítása a legfontosabb, ugyanis ez a partiélmény helye. A belső térben találhatunk egy gyorsulási "kifutópálya-övezetet" és egy "megfigyelői-övezetet", ahol a bámészkodás tölti be az esemény funkcióját. Esetenként van még egy "chill-out room" is, ahol a többórás táncolás fáradalmai kipihenhetők.

A szimbolikus jeleket az enteriőr hangsúlyozott kialakítása, a szintetikus anyagok (bőr, m?anyag, kígyóbőrutánzatok), fémesen csillogó fekete, ezüst, neonszínek jellemzik. A miniatűr ábrák hódítanak az öltözködés terén: a nyers, extravagánsan eklektikus divat. Gyakorlatilag minden mindennel hordható.



Vágtató moziképek 



Bár a partikultúra nyújtotta élmény képlékeny, integrálása nem más, mint az élmény kultúrává alakítása. Ez a kultúra részvétlen érzelmi beleélésen, befogadói vágyon, élményszerűségen, illetve az élmény egyszeri és megismételhetetlen voltán alapul. A benne vizuális főszerepet kapó spotok – mini narratívák – és a klipek radikálisan új képi nyelvet jelentenek. A rövidítésekből, hangulatidézésekből, távoli asszociációk mixeléséből építkező villanások a "gyorskultúra" építőkockájává válnak, átépítik az emberi percepciót és gondolkodást. A képek egymás utáni rohanása izgalmi állapotot gerjesztve mámorba manipulálja a résztvevőt. A klipben gyakorlatilag nem az hat, amit látunk, hanem a látvány vágtató totalitása. A képmozaik a mozaiktudatra épít, asszociációk írják képpé, és egészében másról szól, mint önmagában a szövege vagy a zenéje. A felszín esztétizálódása hajszolja az embereket, az élménygépezetek pedig úgy gerjesztik ezt a folyamatot, hogy a szórakozás következmények nélküli élvezete domináljon. Ezzel az esztétikával az eladhatatlant is el lehet adni, mert a fogyasztó elsősorban az esztétikai aura megszerzésére törekszik, az élmény birtoklására, s a termék másodlagossá válik. A hedonizmus az új mátrix, a legszembetűnőbb esztétikai érték a gyönyör.

A vizuális csapdaszerkezetként működő partikultúra ma még csak a legintenzívebb fogyasztói réteget, az ifjúságot szuggerálja látványosan. Izgalmas a kérdés, hogy vajon milyen lesz az a közeljövőben megvalósuló társadalom, melyben húzóerővé, középgenerációvá ez a réteg lép elő.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!