hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Pál apostol szigetei

2002. 06. 09.
A kötet élén álló két mottó közül az első az apostoltól való. A halálról, avagy a halálnál is veszedelmesebb ítéletről szól, Isten kiszámíthatatlan megjelenéséről. A második pedig Borghes- idézet, a képzelet szabadságát követeli, amely nélkül az irodalom meghal. Szakonyi Károly jóvoltából mostantól irodalmunk álom-Magyarországához csatolhattuk Szent Pál szigeteit – írja Szakonyi Károly legújabb kötetéhez fűzött ajánlásában Szörényi László. Az ünnepi könyvhétre megjelent könyv egyik írását az alábbiakban ajánljuk olvasóink figyelmébe.

Az időről és az óráról azonban, testvérek, szükségtelen írnom 

nektek. Hiszen magatok igen 

jól tudjátok, hogy az Úrnak napja úgy jön el, mint éjjel a tolvaj. 

Éppen amikor azt mondják: békesség és biztonság, akkor szakad rájuk hirtelen a veszedelem, mint fájdalom a viselős asszonyra,
és nem menekednek meg.

(Szt. Pál 2. levele a thesszalonikiakhoz, 5. fejezet 1–3.)



"… a képzelet szabadsága megkívánja,

hogy térben és időben

távoli témákhoz nyúljunk –

mert ha nem így cselekszünk,

a valóság egy kicsit mindig

meg fogja kötözni a kezünket.

Az irodalom máris túlzottan 

hasonlít az újságíráshoz.

Az irodalomban lélektanra

és képzeletre van szükség.



Ma már nem hiszek az irodalmi irányzatokban.

Az egyéniségben hiszek."



J. L. Borghes (Lattore Ágnes ford.)





Gyermeksapkák



Kalliszta asszony ameddig székről, fűrészbakokra tett ólajtóról felérte, minden év tavaszán bemeszelte háza falát. Vénséges, vaskos, rücskös kövekből rakták a falat, többször is változtatták rajta a bejáratokat, talán valamikor üzlethelyiség is volt az első szoba, legalábbis erre gondolhat az, aki látja az égetett téglákból ívelt áthidalást jóval magasabban a mostani ajtók mészkőből faragott, sima keretei fölött. Zöldre mázolt, de már megfakult deszkákból eszkábálták az ajtókat, reteszek szolgálnak kulcsos zárak helyett, de ki is törne be Kalliszta asszony otthonába, ahonnan áradt a dohosság meg az áporodott fokhagymaszag. 

Kalliszta asszony a tengerpart közelében, egy keskeny utcácskában lakott, s ha elvégezte napi munkáját a kecskéivel, ha visszaterelte őket a füves, bozótos üres telkek egyikéről, hol csenevész, de a szárazsággal derekasan megküzdő olajfák alatt megnő néhány tüskés bokor, s ha megfejte őket, és el is mosta konyhai edényeit, kivitte kisszékét az utcára, s a fal tövébe telepedett viseltes selyemblúzában, fején a nap melegétől óvó gyapjúkendővel, nemezpapucsban és combig érő flórharisnyában. Szétvetett térde közt öblösre feszült a bő szoknya, ölében tartott kosárkájából elővette a hófehér pamutgombolyagot, és kötögetni kezdett.

Nem háborgatta senki a csendes utcácskában, a szomszédok éppen csak odaköszöntek neki, megszokták már, hogy évek óta így tölti a délutánjait, csupán a hotelokból meg az apartmanokból napszálltakor arra sétáló turisták álltak meg a közelében, hogy fényképezzék, ha nem is annyira Kalliszta aszszonyt, mint a jellegzetesnek tartott vénséges görög házat. Kalliszta asszony oda se nézett, vaskos orrára biggyesztett pápaszeme alól csak a kötögetésre figyelt, s fürgén mozogtak bütykös ujjai.

Soha nem kötött mást, mint kisdedek fejére illő sapkácskákat. 

A szigeten mindenki tudott ezekről a sapkákról, évtizedek folyamán megszámlálhatatlanul sokat kötött belőlük Kalliszta asszony. Néha napokig bajlódott eggyel-eggyel, de soha nem volt fogytán a türelme, mondhatni, megszállottan munkálkodott. Minden más dolga csak mellékes volt ehhez képest. Ha elkészült eggyel, máris vitte az olyan házhoz, ahol babát vártak, vagy már meg is született a kisded. Mezőn szedett, vadfüvektől illatozó virágcsokorral állított be, s alázatos, b?bájos jókívánsággal adta át ajándékát. Keresztelőkön ott állt a boldog család közelében, és leste, vajon az ő sapkáját viseli-e a gyermek, s ha nem azt tették szenteltvíztől nedves fejecskéjére, mélységesen elszomorodott, de nem tett szemrehányást, és kedvét sem szegte a hiábavalónak mutatkozó ajándékozás.

Senki sem tudta róla, hogy vajon mi készteti a sapkák kötögetésére, de még inkább az ajándékozásra, hiszen eladhatta volna őket, különösképpen azért, mert a sapkákba némi mintázatot is kötött, amit a turisták a helybéli népművészet valamely motívumának hihettek volna. Ő azonban nem törődött a pénzzel, azt akarta, hogy a sziget gyermekei viseljék ezeket a holmikat.

Csak Nikander mondhatta volna meg ennek okát, de ő hallgatott. Öreg kereskedő volt, boltja a városka főterén várta a vevőket, kenderkötelet, halászszerszámot, zöldséget, locsolókannát, cserépedényt, kályhacsövet és mindenféle szuvenírt lehetett nála kapni. Reggel későn nyitott, délben bezárt. Majd csak a meleg csitultával nyitott ki újra, ott ült a boltja előtt szalmakalapban, soványan. Nyírott ősz bajsza akaratosan zárt keskeny ajka fölött meg a szúrós tekintete nem volt éppen bizalomgerjesztő, s ami azt illeti, nem is sokat törődött a vevőivel, hagyta, hadd válogassanak kedvükre odabent az üzletben, s csak akkor ment be utánuk, ha valamiért fizetni akartak. Hallgatag volt, ami kereskedőnél nem erény, de Nikander, ellentétben a többi szigetlakóval, kedvetlen ember volt, és magányos. 

Sok évvel ezelőtt, amikor legénycimboráival még a hegyek között harcolt a szigetet ejtőernyős csapatokkal megszálló németek ellen, éppen olyan volt, mint a többiek, és még a háború után is a vidám, táncos és ouzót kedvelő férfiakkal járta együtt a kocsmákat, de aztán beleszeretett egy gazdag kereskedő gyönyörű, fekete hajú, karcsú lányába, és azon túl csak vele törődött. Odahagyta a cimborákat, és amikor estelente a halászatból visszatért ütött-kopott, pöfögő motorosával a kikötőbe, senki sem tudta elcsábítani más mulatságba, ment, sietett az övébe, a lányhoz.

A lány apja szerette a pénzt, és kinézett vőlegénynek egy jómódú, saját halászflottával bíró halkereskedőt, aki a háború alatt azzal is gyarapította vagyonát, hogy jó pénzért menekülteket szállított Szalonikiből Törökországba. A lány ezt a fiatalembert, pedig az jóképű, szépszavú és kedveskedő volt, nem szerette, a szíve Nikanderhez húzott. Titokban kellett találkozniuk, s Nikander elhatározta, hogy megszökteti, annál is inkább, mert a lányt teherbe ejtette; nem volt mit halogatni a dolgot. De a titkos szerelem kitudódott. Az apa kegyetlenül intézkedett, orvost kerített, valami részeges alakot, aki a kereskedő házában végezte el a műtétet a konyhaasztalon, amibe a lány majdnem belehalt. Kórházba kellett szállítani, megoperálták, s megmondták neki, hogy soha nem lehet gyermeke.

Nikander még így is feleségül vette volna, de a kereskedő és a halászflotta-tulajdonos üzleti kapcsolata már erősebb volt minden másnál, s talán a lánnyal is megértették, hogy vagyont vagyonnal kell párosítani. A házasság azonban szerencsétlennek bizonyult, mert a férj, ahogy a háború alatt is, csakhamar sötét üzletekbe bonyolódott, összeütközésbe került a törvénnyel . Mielőtt azonban börtönbe került volna, egy átmulatott, részeg éjszakán autójával lesodródott a sziget egyik szerpentines útjáról a sziklás partra, és szörnyethalt. Néhány év múlva a kereskedő apa is elhunyt, Kal-lisztára maradt a halászati vállalkozás meg az üzlet. Ő azonban ügyetlenül, s mi több kedvetlenül gazdálkodott, a flotta is, a bolt is tönkrement, hitelezők hordták szét a vagyont, a ház is omladozott, kőfallal zárták be a régi portált, az átépítés nyomai még mindig látszanak a meszelt kőfalon.

Nikander, amikor kiöregedett a halászatból, és amikor a görög sziget egyre inkább a turisták kedvelt helye lett, a többiekhez hasonlóan kereskedésbe fogott. Soha nem nősült meg, makacs, a régi sérelmet feledni nem tudó emberként egyedül élte életét. 

Kalliszta asszony pedig, ha néha szüksége van valamire Nikander boltjából, köszönés nélkül lép be, szó nélkül választja ki a holmit az áruhalmaz közül, fizet, és ahogy jött, szó nélkül távozik. Nem is néznek egymásra.

De Nikander tudja, hogy az aszszonynak éppen úgy fáj a múlt, mint neki. Tudja, hogy azért kötögeti a bébiknek való sapkákat, mert a maga soha meg nem született gyermekéért sóvárog a lelke.

Kalliszta asszony ott ül a régi bolt kőfala előtt a csendes, kihalt utcácskában, és köti, köti a sapkácskákat. A fiatal anyák egyre nagyobb idegenkedéssel fogadják el tőle az ajándékot, s ha elfogadják is, félredobják. Egyesek, ahogy Kalliszta asszony öregedik és csúnyul, még boszorkánynak is tartják, démonoktól megszállottnak, különösen azóta, hogy némely csecsemő kiütéseket kapott, miután fejére tették Kalliszta asszony rájuk erőszakolt sapkáját. Arról is beszélnek, hogy bosszú vezérli, mivel magtalan, rosszat kíván az anyáknak.

Az öreg Nikander is hallott erről, ő azonban tudja, hogy Kalliszta csak némi örömöt akar kicsikarni az élettől ezzel az ajándékozással. Azért áll ott a pópa meg a keresztszülők közelében a templomban, hogy velük együtt érezzen valamit az anyai szív öröméből.

Nikander tudja ezt, de hallgat. Hallgatagon ül a boltja előtt, meg nem született fiáról vagy lányáról álmodva, akitől már unokáik, dédunokáik lehetnének, itt élnének körülöttük a szigeten, s ő nézné őket büszkén Kallisztával együtt, ahogy ifjan és szerelmesen valamikor elképzelte.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected] - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!