hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A világ elveszett emlékezete
Minden tudás tárháza: az alexandriai könyvtár

2001. 12. 16.
A világhódító Nagy Sándor i. e. 331-ben nagy és népes várost akart alapítani Egyiptomban, amely az ő nevét viseli majd. Egy álomtól és Homérosz egyik verssorától vezettetve ki is választotta a helyet: Pharosz szigetét és a vele szemben elterülő széles öblöt. Megparancsolta embereinek, hogy itt alapítsák meg Alexandriát. A város alaprajzát földre szórt árpadarával jelölték ki, de azt a mindenfelől nagy számban előrajzó madarak felcsipegették. E baljós előjel igencsak megzavarta Alexandroszt, de a jósok azzal biztatták: az általa alapítandó város mindennel bőven el lesz látva, sok és mindenféle fajtájú ember tápláló otthona lesz.



2002 áprilisában tervezik az újjáéledt Alexandriai Könyvtár hivatalos átadását. A 180 millió dolláros beruházás az UNESCO kezdeményezésére valósult meg. A tervek szerint 69 ezer négyzetméteren 3500 olvasót tudnak majd kiszolgálni 4–8 millió kötettel és más információhordozóval. A grandiózus tervek megvalósíthatóságát máris több szakember kétségbe vonta. Egy bizonyos: az új könyvtár soha nem tudja azt a kulturális funkciót betölteni, amit a hajdani Muszeion. Foto:Reuters

A város a világ minden részéről mágnesként vonzotta a letelepülőket: kereskedőket, katonákat, kalandorokat. Egyiptomot mint a korlátlan lehetőségek hazáját írta le egy görög költő: "Hisz Egyiptomba minden van, mi másutt / Van és lesz; kincs, erő, meg pályatér, / Látványosság derüs világ, dicsőség / Arany s a testvéristeneknek templom, / Tudósok, ifjak és derék király." Nagy Sándor hódításai alapjában változtatták meg Európa szellemföldrajzi térképét. Globalizáció, szinkretizmus, ökumenizmus, expanzió, melting pot-politika, információs robbanás – ezek a leginkább korunkra jellemző kifejezések írják le hozzávetőleg pontosan azokat a jelenségeket, amelyek a makedón uralkodó trónralépésétől (i. e. 336) Egyiptom római bekebelezéséig (i. e. 30) tartó hellenisztikus időszakot jellemzik. 



"Egy államban élünk: a világban"



A makedón hadvezér hódításaival, és a katonai expedíciók nyomában járó tudományos kutatásokkal addig nem látott mértékben kitágultak a "lakott világ" (oikumené) határai. Alexandrosz csapatai átlépték a Gangesz folyót, feltérképezték a Perzsa-öbölt és a Vörös-tengert; a massziliai (ma Marseille) Pütheász állítólag Izlandig is elhajózott; délen felfedezték a Nílus forrásvidékét. Addig nem látott népek, kultúrák, vallások kerültek az európaiak látóterébe. Megszületett az emberiség egységének gondolata, s ezzel párhuzamosan a kozmopolitizmus eszméje. A gadarai Meleagrosz írta az i. e. 1. században: "Mi a csodálatos abban, hogy szír vagyok? Te és én, barátom, egy államban élünk: a világban." Az őshonos kultúrák felfedezése és a görög nyelv behatolása e közegbe sajátos "kulturális ozmózist" eredményezett: Asóka indiai király például szükségét látta, hogy vallási tanait a napjaink híreiben gyakran szereplő Kandahár környékén arámiul és görögül is sziklába vésse. Az addig csak "barbárnak" tartott idegen népek (föníciaiak, babilóniak, egyiptomiak, zsidók stb.) szent könyveit görögre fordították. Beköszöntött a vallások első ökumenikus korszaka: a vallási keveredés (szinkretizmus) elmosta a határokat az egyiptomi, babilóni és görög istenek világa között. Mindegy volt, hogy valaki Íziszt vagy Artemiszt tisztelte: e két eltérő név mögött ugyanaz a szellemi valóság rejtőzik – vallották a kor modern gondolkodói. A vallási téren lezajló forradalom mást is eredményezett: a "hívő" már nem csak javakat, szolgáltatásokat várt el az általa tisztelt istenségtől, hanem lelki és szellemi felszabadulást, egyfajta újjászületést, sőt túlvilági üdvösséget is. Egyre növekvő befolyásra tesznek szert a beavatásokra, titkos szertartásokra épülő misztériumvallások, sőt maguk az uralkodók is vallásos tisztelet tárgyaivá válnak. Ugyanakkor megnő a szkeptikusok száma is, egyre többen fejezik ki kételkedésüket abban, hogy a vallás képes választ adni a létezés nagy kérdéseire. 

Az utazás szinte divattá válik. Természetesen nem érint még olyan nagy tömegeket, mint manapság, de a kereskedők mellett az orvosok, költők, tudósok, filozófusok és sportolók is "kozmopolita" életmódot folytatnak: városról városra, országról országra vándorolnak. 



Univerzális könyvtár



A Nagy Sándor alapította hellenisztikus városokat – több mint hetven ilyet ismerünk – a kultúra magas presztízse jellemezte. Ez is modern gondolat: egy város jelentőségét nem falainak vastagsága, hanem az ott lakó kiváló szellemek, tevékeny, alkotó elmék adják. A hellén város szívét nem az erődített fellegvár, hanem a tornacsarnok, az iskola és a könyvtár jelentette. Így volt ez abban az Alexandriában is, amely Nagy Sándor leghosszabb élet? alapításának bizonyult. "A legfényesebb város" – "A lakott világ fővárosa" – "A világ legnagyobb kereskedőtelepe" – ilyen és ehhez hasonló neveket adtak az ókoriak Alexandriának, melynek jelentőségét mi sem mutatja jobban, mint hogy a Római Birodalmat Kínában még évszázadok múltán is csak Li-kiennek, azaz Alexandriának emlegették. 

"Amikor a phaléroni Démétriosz a királyi könyvtár vezetője lett, töméntelen pénzt kapott, hogy összegyűjtse, ha lehetséges, a világ összes könyvét" – írja az Ariszteasz-levél, amely az Ószövetség "hetvenes" görög fordításának, a Szeptuagintának keletkezéséről írt beszámoló. Démétriosz korábban Athén türannosza volt, de elűzték a városból. I. Ptolemaiosz Szótér (i. e. 305–285) alatt Egyiptomba költözött, ahol a király tanácsadójaként részt vett a Muszeion és a Nagy Könyvtár terveinek kidolgozásában. 

A magát szerényen csak "Megváltónak" tituláló Ptolemaiosz Nagy Sándor tábornokából lett előbb Egyiptom helytartója, majd a fáraók utódja: "Földre szállt istenség". Ptolemaiosz nem volt kicsinyes: ha már a birodalom egészét nem kaparinthatta meg, legalább a világ valamennyi könyvét magáénak akarta tudni. Mivel az általa alapított könyvtár célja nem más volt, mint hogy az emberi tudás teljességét magába foglalja, pénzt és fáradságot nem kímélve folytatták a gyűjtést. A könyvtárba I. Ptolemaiosz alatt már 200 ezer tekercset hordtak össze, II. Ptolemaiosz Philadelphosz (i. e. 285–246) uralkodásának vége felé pedig számuk már meghaladta a félmilliót. III. Ptolemaiosz Euergetész (i. e. 247–221) alatt már képtelenségnek tartották, hogy valaki akár egész életén át egymaga elolvashassa a könyvtárban őrzött tekercseket. A Nagy Könyvtár állománya fénykorszakában elérhette a 700 ezer kötetet. A híres költő–író–kritikus–könyvtáros, Kallimakhosz által készített katalógus állítólag egymaga 120 tekercsre rúgott! A beszerzés módszereiben nem válogattak. A király rendeletben írta elő, hogy a kikötőben horgonyzó valamennyi hajóról kötelesek átadni a rajta lévő tekercseket, amelyek közül a könyvtárból hiányzó könyveket azonnal lemásolták, s az eredetit megtartva csak a kópiát adták vissza tulajdonosaiknak. A nagy athéni tragikusok (Aiszkhülosz, Szophoklész és Euripidész) drámáinak féltve őrzött autográf kéziratait hatalmas kaució ellenében kérték kölcsön lemásolásra. Az athéniaknak azonban be kellett érniük a hamarosan kézhez kapott díszes másolatokkal, és persze a tizenöt talentummal, amit az egyiptomi uralkodó inkább veszni hagyott, csak hogy a becses kéziratokat ne kelljen visszaadnia. 

Az Alexandriában élő uralkodóknak – az emberiség történetében először és utoljára – úgy tűnik sikerült megvalósítaniuk az "univerzális könyvtárat", amely az emberi tudás teljességét magába foglalta. Sőt, a könyvtár gyűjtőkörét az idegen kultúrákra is kiterjesztették, mint azt a zsidók Törvényének lefordíttatása is mutatja. Az 1. századi római enciklopédista, idősebb Plinius azt is tudni véli, hogy a perzsa vallásalapító, Zarathusztra könyvei is megvoltak a könyvtár anyagában. Sajnos az univerzális könyvtár pusztulásával együtt az ókorról való univerzális tudás is elenyészett: Ezért is hasonlít az antikvitás története egy gigantikus kirakósjátékhoz, amelyben a kis képkockákat egy-egy régészeti lelet, cserépdarab vagy papirusz helyettesíti. 



A múzsák kalitkájában



"Sok papirusz-firkász zabál a népes Egyiptomban, folyton-folyvást veszekedve a Múzsák kalitkájában" – írta a philoszi Timón (i. e. 320–230 körül), szavait félreérthetetlenül az alexandriai Muszeion "elefántcsonttornyában" üldögélő tudósok ellen irányozva. A Muszeion eredetileg a múzsáknak szentelt helyet jelentett, és egyáltalán nem számított újdonságnak a hellén világban. Platón a múzsák szolgálatának tekintette filozófiáját, Akadémiája a kilenc múzsa tiszteletére létesített kultikus társaság volt. Ezt utánozta Arisztotelész "líceuma" (Apollón Lükeiosz ligetében létesített iskolája), amelyből az előbb említett phaleróni Démétriosz, a Nagy Könyvtár első igazgatója is kikerült. Valószínűleg ő adta az ötletet a Muszeion megszervezésére, amely sokban Platón és Arisztotelész iskoláira hasonlított, csakhogy a tagok itt nem filozófusok, hanem írók, költők és tudósok voltak. A Muszeion finanszírozását a király oldotta meg az államkincstárból; a tudósok a király költségén lakást, ellátást és állandó fizetést kaptak, azonfelül adómentességet élveztek, így minden idejüket a kutatómunkának szentelhették. A "kalitka" ajtaja azonban nyitva állt: a tudósok bármikor odébbállhattak, ha terhes volt számukra a király gyámkodása. 

A Muszeionban növény- és állatkert is létesült. Az ismert világ legtávolabbi zugaiból is ide hozták a ritka növényeket és állatokat. Az orvosok külön laboratóriumokban tetemeket boncolhattak, biológiai kísérleteket végezhettek. A csillagászok az obszervatóriumból figyelhették az égitestek mozgását. A Nagy Könyvtár egy hadseregre való írnokot foglalkoztatott, akik éjjel-nappal dolgoztak. A könyvtárnak temérdek másolatra volt szüksége, de sem nyomda, sem fénymásoló nem létezett még ekkor. Sohasem készítettek eladdig ilyen nagy számban könyveket az ókori világban. Nem is csoda, ha az írnokok és másolók bizonyos szokásai itt alakultak ki, amelyek évszázadokra meghatározták a könyv/ tekercs külalakját. 

Az alexandriai Nagy Könyvtár története három fázisra bontható. Az első szakaszban (az első három Ptolemaiosz alatt) a tudomány élvonalába tartozó kutatók működtek itt, akik egyben az irodalmat is művelték (Philétasz, Zénodotosz, Kallimakhosz, Eratoszthenész). A második korszakban a büzantioni Arisztophanész és Arisztarkhosz már csak "filológusként" (szövegmagyarázóként, szövegkritikusként) működött, ez az időszak az utóbbi halálával (i. e. 143) zárult le. A harmadik szakasz már a teljes hanyatlás jeleit mutatja: Arisztarkhosz tanítványa, az athéni Apollodórosz már inkább szülővárosában és Pergamonban telepedett le, ahol a 2. század közepén az Attalidák létrehozták az alexandriai könyvtár legnagyobb riválisát.



Hanyatlás és pusztulás



Az alexandriai könyvtár hanyatlása a hivatalosan VIII. Ptolemaiosz II. Euergetésznek (Jótevő) nevezett, de a nép körében csak "Köpcös"-nek (Phüszkón), illetve Kakergetésznek (Gonosztevő) csúfolt uralkodó alatt indult meg (i. e. 145–116). A fáraók elhízott utódja hatalomátvétele után véres rendteremtésbe kezdett: nemcsak a zsidókat büntette meg iszonyú kegyetlenséggel, hanem a Muszeion tudósait is száműzte Egyiptomból, a könyvtár élére pedig egyik katonatisztjét állította. Így ért véget az alexandriai tudomány aranykora, így szakadt meg a mesterek és tanítványok másfél évszázadon át egymásba kapcsolódó láncolata. (A "Köpcös" egyébként nem volt a tudomány és irodalom ellensége. Maga is írt történeti jelleg? emlékiratokat.) A Muszeionban továbbra is dolgoztak a mindenfelől ide sereglő tudósok, de a hely nem nyerte többé vissza régi fényét. Egy ókori krónikás szerint a kétes hír? VIII. Ptolemaiosz e tettével előmozdította az egész lakott világ kulturális felemelkedését: "Bár sok alexandriait megölt, de némelyeket csupán száműzött, így a városokat és szigeteket benépesítették a tudós grammatikusok, a filozófusok, matematikusok, zenészek, festők, edzők, orvosok és minden egyéb foglalkozás képviselői. A száműzöttek, hogy megkeressék kenyerüket, tanítani kezdték azt, amihez értettek, s így új szakembereket képeztek ki." Ily módon "az alexandriaiak minden hellén és barbár nevelői lettek."

A Nagy Könyvtár végzete nem sokat váratott magára. A Pompeius elleni polgárháború utolsó csatáit követően Julius Caesar Egyiptomba érkezett, ahol belebolondult a csábos VII. Kleopatrába. Már a kortársak közül is sokan gyanították, hogy a később "alexandriai háború" néven elhíresült csetepatét el lehetett volna kerülni, ha nincs a kettejük közti szerelmi affér. Caesart ugyanis nem mindenki fogadta szívesen a fáraó udvarában: összeesküvést szőttek ellene, amelynek során "kénytelen volt felgyújtani a hajóit a kikötőben; az így keletkezett tűz következtében hamvadt el az alexandriai Nagy Könyvtár" – írja Plutarkhosz. A rómaiak becsületét megőrzendő egy 2. századi író (Gellius) azt is hozzáfűzi: "Mindezek [az épületek] az első alexandriai háborúban, amikor a város elpusztult, nem szándékosan kiadott parancsra, hanem véletlenül, a segédcsapatok hibájából, a tűz martalékává lettek." Így vagy úgy, a Muszeion i. e. 47-ben lángok martalékává lett. Bár Kleopatra későbbi szeretője, Marcus Antonius kárpótolta az alexandriaiakat a veszteségért, és 200 ezer kötetet hozatott át a pergamoni könyvtárból, az egykori alexandriai kutatóbázis már csak halovány visszfénye volt hajdani önmagának. A kutatás általános színvonala is hanyatlott, s nemhogy kiváló személyiségek nem álltak az intézmény élén, de gazdag parvenük vették fel címeik közé vásárolt muszeionbéli tagságukat, hogy ezzel – a köztisztelet mellett – adómentességet biztosítsanak maguknak. Aurelianus császár idején (i. sz. 272) egy tűzvész pusztított a körzetben, amely lehet, hogy a könyvtár maradékát is elhamvasztotta. Mai napig tartja magát azonban az a verzió, amely szerint a Muszeion pusztulását a 642-ben hódítóként érkező mohamedán seregeknek "köszönheti" az emberiség. A hódítók vezére, Umár kalifa állítólag azt mondta: "Ha ezek a görögök írásai egyeznek az Isten Könyvével, haszontalanok, és nem kell megőrizni őket; ha nem egyeznek, úgy viszont károsak, és el kell őket pusztítani." A könyvekkel hat hónapig fűtötték Alexandria fürdőit. 

(a szerző történész)

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!