Fazekas Róbert a verseny után. Milyen Magyarországot képvisel? Fotó: MTI
Nem vitás, hogy a dopping évtizedek óta súlyos árnyékot vet a versenysportra. Korábban főleg a kelet-európai országokban politikai nyomás nehezedett a sportvezetőkre, hogy a világversenyeken is bizonyítsák "a szocializmus felsőbbrendűségét". Az állami támogatással doppingolt bolgár súlyemelők vagy NDK-s úszók gyakorlatilag verhetetlenek voltak a különböző világversenyeken. Ezek a sportolók sokszor már nem is hasonlítottak emberi lényekre, teljesen eltorzították őket azok a mesterséges teljesítménynövelő szerek, amelyekkel szervezetüket manipulálták. A német újraegyesítés után lefolytatott vizsgálatok döbbenetes tényeket hoztak nyilvánosságra teljesen tönkretett életekről, olyan egykori úszónőkről, akiket éveken keresztül férfihormonokkal kezeltek, aminek következtében szervezetük eltorzult, bajuszuk, szakálluk nőtt, meddővé váltak, sőt volt olyan is, akinél a férfihormonok hatására olyan torzulás következett be, hogy végül átoperáltatta magát férfivá. A megnyomorított életek mellett nagy számban fordult elő egykori sportolók váratlan, fiatal korban bekövetkezett halála is.
A vizsgálatok feltárták, hogy az NDK-ban a dopping ipari méretekben, az állami és pártvezetés tudtával és támogatásával zajlott. A többi kelet-európai volt szocialista
országban ilyen mélység? vizsgálatokat – jellemző módon – nem folytattak le, így nincsenek egzakt tudományos vizsgálatok arról, hogy az egykori Szovjetunióban, Bulgáriában, Csehszlovákiában vagy Magyarországon milyen mértékben volt jellemző a sportolók doppingolása, de nincs okunk kételkedni abban, hogy ha nem is az NDK-s méretekben, de valamennyi szocialista országban működött a doppingolás.
A rendszerváltás után, a volt szocialista országokban gondosan vigyáztak arra, hogy az egykori mítoszok ne omoljanak össze. Ahogyan a posztkommunista országokban – Kelet-Németországot leszámítva – sehol nem zárták ki a közéletből a volt titkos ügynököket, ugyanúgy nem nagyon volt arra példa, hogy a sportvezetők közül bárki is lebukott volna azzal, hogy korábban ilyen praktikákban közreműködött volna.
A szocializmus idején ideológiai, politikai okai voltak annak, hogy a sportolók doppingolását végezzék, illetve a sportvezetés és a sportból élők (újságírók, véleményformálók) közösen fedezzék ezeket a praktikákat. A rendszerváltás után a pénz lépett a politikai elvárások helyébe, így nem csoda, hogy azok, akik korábban is aktívan részt vettek ezekben a praktikákban, az új körülmények között is pozícióban maradva nem nagyon voltak érdekeltek abban, hogy új körülményeket teremtsenek.
Természetesen nyilvánvaló, hogy a doppingolás nem minden sportágban egyformán súlyos probléma, a súlyemelés és az atlétika bizonyosan sokkal fertőzöttebb sportág, mint a vitorlázás vagy a sportlövészet. Az is bizonyos, hogy a jelenség nemcsak Kelet-Európában vagy Kínában probléma, hanem a nyugati országokban és az USA-ban is.
A nemzetközi sportszövetségek és mindenek előtt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság azonban nem a sumákoló, összekacsintó, kelet-európai megközelítést alkalmazza, hanem olimpiáról-olimpiára szigorítják a vizsgálatokat és a doppingszabályzatokat. Persze nem lehetnek illúzióink, a dopping ellen küzdő szervek ugyanolyan helyzetben vannak, mint a bűnüldöző szervezetek, mindig csak kullognak az események után. Ahogyan a bűnözők is mindig a rendőrség előtt járnak, ugyanúgy a doppingot alkalmazó sportolók, sportvezetők és orvosok is megelőzik a leleplezésükre törekvő szervezeteket. A szigorodó szabályok éppen arra szolgálnak, hogy ezt a hátrányt csökkentsék.
A korábbi szabályok például csak azt írták elő, hogy a versenyzőknek egy esetben,
a versenyt követően kell vizsgálaton megjelenniük. A lebukások nyomán világossá vált, hogy ilyen feltételek esetén nagyban megnő a manipuláció lehetősége, hiszen ha a versenyző bármilyen módon azon az egy vizsgálaton negatív eredményt tud produkálni, akkor megúszhatja a lebukást. Ezért vezették be azt a szabályt, hogy a versenyzőknek nemcsak egy alkalommal, hanem szúrópróbaszerűen gyakrabban is rendelkezésre kell állnia. Egyes hírek szerint ezt az is szükségessé tette, hogy bizonyos szerek alkalmazása csak hosszabb idő elteltével mutatható ki.
A doppingellenes szabályzat ugyanolyan része a versenyszabályoknak, mint a többi szabályzat. Senkinek nem jut eszébe vitatni azt a szabályt, hogy például
a diszkoszvetésben vagy a kalapácsvetésben minden versenyző azonos súlyú, azonos méret? diszkosszal vagy kalapáccsal versenyezhet. A szabályokat mindenkivel előre közlik, és aki nem ért egyet ezekkel a szabályokkal, annak lehetősége van nem indulni a versenyen.
Ehhez képest döbbenetes, hogy a világos és egyértelm? szabályokat világosan és egyértelműen – mondhatjuk azt is, hogy vitathatatlanul – megsértő versenyzők és környezetük milyen elképesztő módon reagál a lebukásra.
A szabály feketén fehéren kimondja, hogy a versenyzőnek a vizsgálat során milyen mennyiség? vizeletet kell a vizsgálat céljára rendelkezésre bocsátania. Ezt a szabályt mindenki ismeri, senki soha nem tartotta irreálisnak vagy teljesíthetetlennek. A szabály kivétel nélkül mindenkire egyformán kötelező, az athéni versenyen több ezer versenyző esett át ilyen vizsgálaton minden probléma nélkül. A magyar versenyző, Fazekas Róbert nem tudta teljesíteni ezt a követelményt. A vizsgálatot végzők négy óra elteltével felajánlották neki, hogy klinikai körülmények között folytathatják a vizsgálatot, tehát megadtak számára minden lehetőséget, hogy teljesítse a szabályzatban előírt követelményeket. Fazekas nem élt ezzel a lehetőséggel, hanem közölte, hogy elhagyja a vizsgálat helyszínét, ekkor közölték vele, hogy ebben az esetben elveszítheti az aranyérmet. Fazekas a híradások szerint aláírásával igazolta, hogy megértette a figyelmeztetést, de mégis távozott. Ezek után a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nem is tehetett mást, mint megfosztotta aranyérmétől, ha nem így járnak el, durván megsértették volna a rájuk is kötelező szabályokat. Miről beszélnek tehát azok, akik azt mondják, hogy a sportvezetőknek ki kellett volna állni Fazekas mellett? Milyen igazságtételről beszélnek azok, akik Fazekasék mellett agitálnak a nyilvánosság fórumain, és akik a szerencsétlen sportolókat belelovallják abba, hogy ők valójában áldozatok? Milyen érdekek vezetik ezeket az embereket?
Tegyük fel, hogy nem a magyar sportolóval, hanem valamelyik riválisával fordult volna elő ugyanez az eset, lett volna olyan magyar sportvezető vagy újságíró, aki azt követelte volna, hogy a szabályt sértő sportolótól ne vegyék el az aranyérmet? Fazekas ugyanolyan szabályt szegett, mintha a dobás során belépett volna.
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) az adott helyzetben nem tehetett mást, mint amit tett, milyen alapon vádolják őket azzal, hogy "rászálltak a magyarokra"? Milyen alapon manipulálják néhányan a magyar közvéleményt oly módon, hogy elhallgatják a szabályok tényét és azt a látszatot keltik, mintha a magyar sportolók valamilyen összeesküvés áldozatai lettek volna?
Annus Adrián ügye sem nagyon komplikált a szabályok értelmében. Az olimpiára kijutott sportolók tisztában voltak azzal, hogy esetleges győzelmük számukra világhírnevet és nagyon sok pénzt jelenthet. Csak az államtól minden olimpiai bajnok tízmillió forint jutalmat kap, tegyük hozzá, ha tisztességesen küzdött, teljesen megérdemelten. Ehhez jön még a szponzori pénz, a klubtól, a várostól kapott további jutalom, nem is beszélve a pénzdíjas versenyeken az olimpiai bajnokoknak fizetett több ezer dolláros indulási pénzről. Ezek a versenyzők valóban keményen dolgoztak azért, hogy megszerezhessék a pénzt és a hírnevet, ahhoz, hogy élvezzék ennek hasznát, be kell tartaniuk a szabályokat.
Tisztességtelenségről, csalásról, manipulációról akkor lehetne beszélni, ha a szabályokat például menet közben megváltoztatnák, vagy ha egyes sportolókra alkalmaznák azokat, másokra nem, vagy olyan szabályokat kérnének számon a versenyzőktől, amelyeknek létezéséről nem is tudhattak. Annus esetében azonban semmi ilyesmi nem történt. Minden versenyző tudomásul vette, hogy az olimpia ideje alatt mindvégig rendelkezésre kell állnia doppingvizsgálat lefolytatása céljából. Minden versenyző számára nyitva állt a választás lehetősége, vagy vállalja ezeknek a szabályoknak a betartását, vagy azt mondja, köszöni szépen, ebből nem kér, és nem vesz részt az olimpián.
Azok után, hogy Fazekas doppingvétséget követett el, és kizárták a versenyből, valóban annyira meglepő, hogy barátja, edzőtársa, Annus Adrián is gyanúba került? Van olyan épelméj? jogász – aki nem csak a saját pecsenyéjét akarja egy ilyen nagy publicitású ügyben sütögetni – aki a barát lebukását nem tekinti elég oknak arra, hogy a gyanú Annusra terelődjön?
A WADA vizsgálat nélkül nem nyilatkozhatta azt, hogy Annus doppingvétséget követett el. Ezt nem is tette.
A szabályokat követve felszólította Annust, hogy jelenjen meg vizsgálaton Athénben.
A versenyző váratlanul Fazekas Róberttel együtt elutazott autóval Athénből egy nappal azelőtt, hogy érvényes repülőjegyével a csapat többi részével együtt tért volna vissza (ha jól értem a híreket, repülővel hamarabb hazaért volna, mint így). Nem növeli-e ez a körülmény a gyanút?
Ezt követően a WADA a Magyar Olimpiai Bizottságot kérte, hogy nyújtson segítséget abban, hogy Annus megjelenjen a vizsgálaton. Az egyeztetés eredményeként a WADA szakemberei elindultak, hogy felkeressék a sportolót jáki otthonában. A látogatásról mindenki tudott, így fenyegetően fellépő tömeg vette körül Annus házát, a híradások szerint az ellenőrök ezt látva visszafordultak, hiszen érthető módon nem akarták kockáztatni a konfrontációt a felheccelt szurkolókkal. Az ellenőrzésről állítólag csak Annus nem tudott, aki szavai szerint otthon ücsörgött és mindebből semmit sem vett észre. (Aki ezt elhiszi, látogasson el Jákra, és győződjön meg arról, hogy akár csak húsz ember össze tud-e ott észrevétlenül gyűlni az utcán.) Ezt követően a WADA többször meghosszabbított határidővel újra felszólította Annust a vizsgálaton való részvételre, amit nem tett meg. A WADA-nak ebben az esetben sem volt más lehetősége, mint hogy jelentse a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) az eseményeket. A NOB ugyancsak a szabályokat követve meghallgatást tartott az ügyben, amiről Annust ismét értesítették, lehetővé téve számára, hogy megjelenjen a meghallgatáson, és ott kifejtse álláspontját, amit ő szintén megtagadott. Megjelenésére annál is inkább szükség lett volna, mert az általa korábban adott két mintáról a szakértők megállapították, hogy lényegesen eltérnek
egymástól, ami azt bizonyítja, hogy a minták különböző sportolóktól származnak.
Annus még így sem maradt képviselet nélkül, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke ott volt a meghallgatáson és képviselte Annust. Bárki komolyan azt gondolhatja, hogy az események után a NOB dönthetett máshogyan, mint ahogyan döntött? Bárki azt gondolhatja, hogy a NOB mondhatta volna azt, hogy igaz, hogy Annus Fazekas miatt gyanúba keveredett, igaz, hogy ezt a gyanút az olimpiai faluból való távozásával megerősítette, sőt az ezt követő elzárkózása a vizsgálattól még tovább erősítette a gyanút, sőt ezzel egyértelműen és vitathatatlanul megsértette a szabályokat, de mégis szemet hunynak az eset fölött? Nem lett volna ez a döntés igazságtalan azokkal a versenyzőkkel szemben, akik Annus mögött a szabályokat megtartva, tisztességesen versenyeztek? Önmagában az, hogy egy szabályokat vitán felül megsértő versenyző magyar, elég ok arra, hogy szemet hunyjunk a történtek felett? Sőt erkölcsi felháborodással hecceljenek bele embereket az áldozat szerepébe?
Az erkölcsi felháborodást vajon nem inkább arra az esetre kellene tartogatni, amikor egy – igaz, hogy nem magyar, hanem brazil – sportoló, a maratoni futásban első helyen futva néhány kilométerrel a cél előtt elképesztő inzultus áldozata lett? Történt ugyanis, hogy a brazil futót egy volt katolikus pap, "Itt a világvége !" felkiáltással megragadta és belökte a nézők közé. Az incidens következtében az addig nagy fölénnyel vezető versenyzőt ketten is megelőzték, így végül csak harmadik helyen ért célba. A támadót a rendőrség letartóztatta, és azóta a bíróság el is ítélte, de ez már nem adja vissza az aranyérmet a brazil futónak, akinek talán ez volt élete egyetlen lehetősége az olimpiai arany megszerzésére.
Az ügy tanulságai közül azon érdemes igazán elgondolkodni, hogy hogyan jött létre az a közhangulat, amely ahelyett, hogy tudomásul venné a szabályok megszegésének következményeit, azt a hangulatot igyekszik megteremteni, hogy itt megint "üldözik a magyarokat".
Ezen azonban nem kell csodálkoznunk egy olyan országban, ahol a kommunista rendszerben elkövetett bűnöknek semmilyen következménye nem volt. Mint ahogyan nem volt következménye a Fidesz közeli cégek eltüntetésének, vagy a K&H ügynek, vagy sorolhatnánk hosszan azokat az eseteket, amikor a vétkesek minden következmény nélkül megúszhatták tetteiket.
A rendszerváltás óta megteremtett következmény nélküli közhangulat ebben az esetben, mint cseppben a tenger mutatja meg, hogy menynyire abszurd, a világ közvéleménye által elképedve szemlélt állapotokat hoztunk létre. Ha a nyilvánosság szereplői, a politikusok, a média képviselői, a véleményformálók nem hajlandók ebben fordulatot végrehajtani, akkor a magyarságra a világ szemében olyan jelzők ragadnak rá, amikkel, azt gondolom, a magyarok többsége nem szívesen vállalna közösséget.
2004. 09. 03. (VIII/36)
